Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 5 perc

Nehéz elhinni, de volt olyan idő, amikor az ünnepi szezon több volt, mint az ajándékok a fa alatt. A karácsonyi nyüzsgésen keresztül könnyű elfelejteni, hogy értékes pillanatokat szenteljünk azoknak, akiket szeretünk. Ebben az évben alkossunk új karácsonyi hagyományokat vagy folytassunk már meglévőket, hogy olyan emlékeket szerezzünk, melyekre az egész család sokáig örömmel emlékezhet vissza és évről évre újra megélhet.

1. Számoljunk vissza adventi naptárral

Az első adventi naptárat Gerhard Lang hozta létre az 1900-as évek elején, a Mental Floss szerint, és azóta is az ünnepek egyik legismertebb jellemzője. Ha még nincs sajátunk vagy ha még soha nem használtunk ilyet korábban, akkor idén alkossunk saját családunknak egyet, amit akár évekig is tudunk használni. A gyerekek imádni fogják a készítés egész folyamatát és természetesen még jobban fogják imádni, hogy karácsonyig minden nap egy apró meglepetés várja őket a naptárban.

2. Hallgassunk klasszikus karácsonyi dalokat

Nem kell, hogy beszerezzünk több karácsonyi válogatást, hiszen decemberben a rádiók is előszeretettel játszanak ünnepi dalokat, amik néhány alkalom után már mindenki fülében ott csengenek, így karácsony napjára már a gyerekek és a felnőttek is együtt énekelhetik, amivel könnyen megalapozhatjuk a kellemes hangulatot.

3. Szervezzünk közös sütést és recept-cserét

Nincs semmi finomabb, mint egy friss tál karácsonyi sütemény. Kopogtassunk be a szomszédok és a család tagjai ajtaján, és mindenkit hívjunk meg egy közös sütésre és recept csereberére. Érdemes ezt személyesen megtenni, hiszen manapság már mindenki telefonon keresztül kommunikál, így a személyes kérés egészen biztosan örömmel tölti majd el barátainkat, családtagjainkat. Ezután pedig indulhat a sütés! A gyerekek számára is nagyon izgalmas program lehet, ha bevonjuk őket a sütögetésbe. A sütik díszítése például tökéletes feladat lehet a kicsik számára.

4. Vegyük elő a karácsonyi kellékeinket

A karácsony annyira vásárlás központú lett mára, hogy könnyen elfelejtjük az ajándékozás lényegét. Ebben az évben próbáljunk meg kézzel készített és csomagolt ajándékot adni szeretteinknek. Ne feledkezzünk meg az ajándékok mellé készített egyedi üdvözlőkártyákról sem.  Ami pedig a díszítést illeti, nagyon egyedi és szép díszeket készíthetünk saját magunk is, nem csak a karácsonyfánkra, de a lakás bármely pontjára.  Ilyen lehet például az adventi koszorú is, amit aztán évekig használhatunk.

5.  Nézzünk örökzöld karácsonyi filmeket!

A gyerekek valószínűleg izgatottan nézik a Grincs-et, de nagyon kellemes hangulatot teremthetünk, ha igazi, klasszikus karácsonyi filmeket nézünk közösen. Néhány tipp: Az élet csodaszép, Csoda a 34. utcában, Karácsonyi ének, Karácsonyi vakáció, Igazából szerelem és aki még nem unja a Reszkessetek betörők.

6. Fizessünk mindent készpénzzel!

A nagyszüleink nem mentek tönkre az ünnepek alatt. Volt egy költségvetésük, amihez ragaszkodtak.  A készpénzes kiadások valósághűbbé teszik azt, hogy amit elköltöttünk, az nincs. Ezen kívül a készpénzes fizetés koncentráltabbá teszi a vásárlást, mivel látjuk, hogy egy adott összegből mennyit tudunk elkölteni, míg a bankkártyás vásárlásokkal és utalásokkal ezt nehezebb nyomon követni. Sokkal szebbé teszi az ünnepeket, ha nem kell azon aggódnunk, hogy túl sokat költöttünk.

7. Süssünk úgy, ahogy nagymamáink

Vegyük elő a régi receptkönyveket vagy kártyákat, és próbáljunk ki valami hagyományos süteményt. Az elkészült finomság szinte soha nem fog úgy sikerülni, mint a nagymamánknak, de a próbálkozással is tiszteleghetünk előttük. Ha nincs olyan recept, ami a családban öröklődött, akkor egyszerűen keressünk egy ahhoz hasonlót és azt készítsük el. Ezzel visszahozhatjuk gyerekkorunk ízeit és hangulatait az ünnepek alatt.

8. Küldjünk képeslapokat

Még a közösségi média és az azonnali frissítések idején is a legjobban eső üdvözlet a postaládánkba érkezik. Évente egyszer küldünk és kapunk jó kívánságot postán keresztül és ez az érzés semmi mással nem hasonlítható össze. Mindegy, hogy képeslap, egy rövid üdvözlőkártya vagy egy terjedelmesebb levél, egészen biztosan jóleső érzéseket fog kelteni a címzettekben.

9.  Díszítsünk azzal, amin van

Nézzünk körül a házban és biztosan találni fogunk sok olyan dolgot, amivel kidíszíthetjük az otthonunkat az ünnepekre.  Akár a természetben is kereshetünk olyan tárgyakat, amivel dekorálhatunk. Gyűjtsünk össze fenyőtobozokat és készítsünk koszorút, vagy ágakból, levelekből alkossunk csokrokat egy kis csillogó festék vagy műhó segítségével.  A konyhában megtalálható alapanyagokból is készíthetünk díszeket, tésztából vagy szódabikarbónából, de akár színes papírból is. A gyerekek számára is boldog emlék lesz, ha segíthetnek a díszítésben.

10.Töltsük együtt az időt

Ez lesz az, amire évek múlva emlékezni fogunk, nem pedig az, hogy milyen ajándékokat kaptunk. Süssünk együtt a gyerekekkel, tervezzünk családi játékot vagy vegyünk részt együtt az éjféli misén. Sétáljunk együtt a városban és gyönyörködjünk a karácsonyi fényekben. Készítsünk együtt díszeket. Szervezzünk szilveszteri programot a családunkkal, barátainkkal. A lényeg az, hogy együtt éljük meg az ünnepeket!

11. Készítsük az ajándékokat saját kezűleg

A nagyszüleink nagy tudása és tehetsége volt a kézzel készített ajándékokhoz. Nem kell azonban ügyesnek lennünk ahhoz, hogy saját készítésű ajándékokkal lepjük meg szeretteinket. Tökéletes ajándék lehet a sütemény egy szépen dekorált üvegben. Fűszerkeverék egy szép üvegcsében vagy egy előre összeállított forró csokoládé keverék is.

12. Öltözzünk ünneplőbe

Amikor megnézzük szüleink és nagyszüleink régi képét, látjuk, hogy mindenki szépen öltözött a nagy ünnepi összejöveteleken. Persze érthető, hogy legalább karácsonykor szeretné mindenki kényelmes, otthoni viseletben vagy pizsamában tölteni ezeket a napjait, amit meg is tehetünk, ám még különlegesebbé teszi a karácsonyestét az ünnepi viselet. Ráadásul ma már számos csinos és kényelmes ruhadarab közül választhatunk a boltokban, így nem csak kényelmesen tudunk felöltözni, de a családi fotókon is csinosan fogunk mutatni.

13. Írjunk köszönő üzeneteket

A kedves szokások még mindig számítanak. Üljünk le és írjunk egy igazi köszönetet. Akár a kedves meghívásért, akár a kapott ajándékokért mondunk köszönetet, jól fog esni annak, akinek szánjuk. Egy köszönő levél pedig akkor az igazi, ha kézzel íródik.

14. Elevenítsük fel az emlékeket

A szezon örömének része, hogy megemlékszünk arról is, ami egyedülállóvá teszi családunkat. Kérdezzük szüleinket és nagyszüleinket a régi nyaralásainkról, arról, hogy gyerekként ők mit kaptak ajándékba vagy arról milyen szokásaik voltak a családnak régebben az ünnepek alatt. Ünnepeljük meg azt, ami különlegessé teszi a családunkat. Különösen a bolondos, vicces és egyedi szokásainkat. A történetek, a hagyományok és az értékek megosztása határozza meg a családunkat és nagyszerű ajándék egymásnak, amely nem kerül semmibe.

15. Osszuk meg, amink van, azokkal, akiknek nincsen

A nagyszüleink a nehéz időkben megosztották mindazt, amijük volt. Gondoljunk arra, mi számít nekünk és a családunknak és osszuk meg azt, amit megoszthatunk azokkal, akik nehéz helyzetben vannak. Nem feltétlenül pénzt kell adományoznunk. Más megoldás is van arra, hogy segítsünk másokon. Gyűjtsünk kabátot vagy élelmet a hajléktalanok számára. Segítsünk egy idősebb szomszédnak felállítani a karácsonyfáját vagy hívjunk meg valakit az ünnepi vacsorára, aki egyedülálló és egyedül töltené a karácsony estéjét. Ezzel egészen biztosan boldog perceket fogunk okozni nem csak magunknak, de másoknak is.

Forrás: 24.hu/Ludányi Fanni

Életigenlők.hu

Similar Posts