Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 3 perc

A nyári melegnek a vakációzók örülnek, és a legtöbb ember jobban kedveli a forró napokkal együtt is nyarat a nyirkos, esős vagy hideg ősznél és télnél. De a kánikulai napokat követő éjszakákon nem könnyű a pihenés, gyakran még az elalvás is gondot okoz. Mit lehet tenni?

Azzal ugyan, hogy lenyugszik a Nap, a hőmérséklet is csökkenni kezd, de különösen a nagyvárosokban az átmelegedett épületek, utak és egyéb műtárgyak visszasugározzák a felvett hőt, s emiatt az éjszaka sem hoz jelentős enyhülést. Vannak azonban módszerek, amelyek segítenek ellensúlyozni a tartósan magas hőmérséklet kellemetlen hatásait. Lássunk néhányat!

Hideg vizes palack az ágyba

Ha van ágymelegítő, miért ne lehetne ágyhűtő. Ahogy egy forró vizes palackkal a hidegben elő lehet készíteni a fekvőhelyet, ugyanezt a módszert nyáron is be lehet vetni, csak a víz hőmérsékletét kell megváltoztatni. A hűtőszekrény fagyasztójában elő lehet készíteni a palackot (vagy akár többet is), és lefekvés előtt felfrissíthető a fekvőhely. Arra azonban érdemes vigyázni, hogy a palackok hideg felületére könnyen kicsapódhat a pára, amit érdemes letörölni, hogy ne nedvesítse össze az ágyneműt.

Pizsamafagyasztás

A pizsamát bele tenni egy műanyag zacskóba, majd bedobni a fagyasztóba 15 percre a lefekvés előtt, így pár másodperces borzongás után friss és hűvös érzést ad, ami hozzásegít a könnyebb elalváshoz.

Hideg zuhany

A hideg zuhany talán nem a legélvezetesebb, de a test a tusolás segítségével gyorsan képes hőt leadni, s elalvás előtt ez éppen elég lehet az ellazuláshoz és a könnyű álomba merüléshez. A módszer hatása fokozható, ha nem törülközünk teljesen szárazra, s hagyjuk, hogy a víz magától párologjon el (s közben hőt vonjon el) a bőrünkről. Amíg megtörténik a fogmosás és a többi esti lefekvés előtti rítus, a frissítő folyamat már végbe is megy.

A pamut segít

Lehet, hogy nem a legmenőbb vagy divatosabb pamutpizsamát húzni, de a szatén vagy selyem hálóruha sem szolgál jobban nála, mivel ez az anyag megkönnyíti a bőrt lélegezését, és ezzel hozzázárul egy sokkal hűvösebb érzéshez. Ugyanez igaz az ágyneműre is.

Egy pohár víz az éjjeliszekrényen

Fontos, hogy kánikula idején megfelelő mennyiségű vizet igyunk a kiszáradás elkerülése érdekében, és ez alól a lefekvés ideje, sőt az éjszaka sem kivétel. Egy pohár vizet érdemes elérhető távolságban, például az éjjeliszekrényen tartani, ami frissítő hatású, s javítja az anyagcserét is.

Az alkoholra ránézni sem érdemes

Az emberek a kánikulát szívesen összekötik fejben a trópusi koktélokkal, a hideg sörrel vagy fröccsel. De az alkohol a dehidratáltság érzését keltheti, ami tovább súlyosbítja a túlmelegedés kellemetlen tüneteit. Aki mégis alkoholos italt fogyaszt, ne tegye kísérő nélkül, illetve ne igyon túl sokat, és két alkoholos ital között mindig iktasson be egy pohár vizet is. Alvás előtt pedig nem ajánlatos alkoholt fogyasztani, hogy annak energiatartalma ne akkor szabaduljon fel, amikor a testnek hűtésre volna szüksége.

A napfény maradjon házon kívül

A napfény élvezete számos pozitív hatással jár, például javul a tőle a legtöbb ember mentális állapota. De annak senki sem örül, ha egy forró szobában kell nyugovóra térni. Ha sikerül kizárni a sugárzó napfényt, akkor a hőmérséklet is alacsonyabb lesz a hálóhelyiségben. Ezért érdemes napközben leereszteni a redőnyt vagy behúzni az árnyékoló, sötétítő függönyt.

Nyitott ablak

Ha nem túl nagy a zaj, és nem szennyezett a levegő, akkor érdemes nyitott ablaknál aludni, hiszen a megfelelő oxigéntartalmú és hűvösebb levegő segít a kellemes alvásban.

Forrás: hazipatika.com

Életigenlők.hu

Similar Posts