A muskátli gondozása nem igényel különösebb szakértelmet, sőt nem is kell túl sok időt ráfordítanunk, mégis van pár dolog, amit érdemes betartani. Elmondjuk, mire érdemes odafigyelni, ahhoz, hogy késő őszig gyönyörködhessünk virágainkban.

Kevés fény

A muskátli fénykedvelő, nem szereti az árnyékot, de még a félárnyékos helyen is kevesebb virágot hoz. Ügyeljünk arra, hogy naponta legalább 5-6 órán keresztül érje a nap. A tűző napsütés és a déli fekvés sem tesz kárt benne.

Túltáplálás

A mindenből épp eleget elve a virágok tápoldatozására is igaz. Bár a muskátli nem kényes és meghálálja a tápanyagellátást, a túl sok tápoldat a gyökereket megégeti, a tő pusztulásához vezethet. Ha a gyökér közelében sárgulást tapasztalunk, vagy a virágok nehezen nyílnak ki, akkor vegyünk vissza a tápozásból.  Fiatal, frissen beültetett töveknél  legalább két hétig nincs szükség tápanyag utánpótlásra.

Szárazság

Bár a tűző napsütés sem viseli meg, de ha kevés vizet kap, akkor a muskátlink levelei elsárgulnak, szélük felgöndörödik. Déli fekvés esetén naponta kétszer, reggel és este locsoljuk meg.

Túlöntözés

A muskátli nem kedveli a túl sok vizet, mint ahogyan a pangó vizet sem, figyeljünk rá, hogy a cserépalátétben ne álljon folyamatosan a víz, mert ettől elpusztulnak a gyökerek. Amennyiben a túlöntözés párás, esős idővel párosul, a levelek fonákján először kis dudorok, majd idővel barna pöttyök képződnek. A jelenség neve vízkórság (ödéma), és a felesleges víz óriássejtekbe való elraktározása okozza. Ezt elkerülhetjük, ha egyenletesen öntözzük a növényt.

Az öntözés módja

Mint minden szabadban lévő növénynél figyeljünk arra, hogy öntözésnél a leveleket, virágokat ne érje víz. Az álló-muskátli és az angol muskátli levele szőrös, amin megmaradnak a vízcseppek. A vízcseppekben megtelepszenek és elszaporodnak a kórokozó gombák. Szintén rossz hatással van az öntözővíz a szirmokra, ez esetben is barnulást és pusztulást okoz.

Az öntözés ideje

Nagy melegben, erős napsütésben óvjuk a virágainkat az öntözéstől, mert gyökerei kiégnek. Az öntözést mindig a koraesti órákra időzítsük, nyári kánikulában esetleg reggel is locsolhatunk, gondosan elkerülve a leveleket.

Forrás: sokszinuvidek.24.hu

Életigenlők.hu

Hasonló cikkek