Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 4 perc

Ezt a gyümölcsöt a spanyolok vitték át Amerikába, de mára Kalifornia a legnagyobb nektarintermelő állam az Egyesült Államokban. Más fontos nektarintermő országok még India, Görögország, Olaszország és Kína. A nektarin fogyasztható nyersen, sütve, dzsemként vagy lekvárként, salátában, pitében és fagylalttal együtt.

Gyakran összetévesztik a sárgabarackkal, de a nektarin és a sárgabarack két teljesen különböző gyümölcs. A legjobban úgy lehet megkülönböztetni őket, hogy a nektarin héja sima (ezért hívják kopasz baracknak is). A nektarin kisebb és sima héja sárgás színezetű. A nektarin húsa sárga (egy kis rózsaszínes beütéssel) és jól felismerhető aromája van. A nektarinok között van, amelynek húsa könnyen leválik a magról – a sárgabarackkal ellentétben a gyümölcs könnyedén sérülhet. A nektarint a görög Nektar isten után nevezték el, aki italát az „istenek italának” neveztek.

A nektarin tápanyagértéke

A nektarin tápanyagai hasonlóak a sárgabarackéhoz, de az előbbi sokkal több ásványi anyagot és vitamint tartalmaz, mint például vasat, foszfort, káliumot, és dupla annyi A- és C-vitamint, mint a sárgabarack. A nektarin antioxidáns tartalma kicsi, de egészséges koncentrációban van jelen a nektarinban. Ezenkívül niacint, tiamint és piridoxint tartalmaz, valamint magnéziumot, folsavat és mérsékelten K-vitamint is.

A nektarin egészségre gyakorolt jótékony hatása

1. Rák

A nektarin sárga húsa gazdag bioflavonoidokban, különösen karotinoidokban. Ezek az antioxidánsok megvédik a szervezetet a rákkal és más betegségekkel szemben, mivel csökkentik a sejtek károsodását, amit a szervezet oxigénégetése okoz. A nektarinban lévő antioxidánsok, mint például az A-, C-vitamin és a béta-karotin megakadályozzák a rák kialakulását.

2. Egészséges szív

A nektarin nagy mennyiségű káliumot és rostot tartalmaz, amelyek hozzájárulnak az egészséges szív fenntartásához. A nektarin gazdag rosttartalmának köszönhetően támogatja az egészséges koleszterin szintet és a belek egészségét.

3. Antioxidánsok

A nektarinban lévő antioxidánsok segítenek a szabadgyökök elleni harcban sejtszinten. A szabadgyökök a napfénynek kitett bőrben jönnek létre, de a nektarin fogyasztásával könnyen meg lehet tőlük szabadulni, mivel védi a bőrt a káros UV sugaraktól. A nektarinban található antioxidánsok a szervezetben A-vitaminná alakulnak.

4. Kollagén

A nektarinban lévő C-vitamin fontos szerepet játszik abban, hogy a szövetek erősek maradjanak. Segít a kollagéntermelésben, ami egy olyan protein, amely összetartja a szöveteket és gyorsítja a sérülések utáni gyógyulási folyamatot. Az aszkorbinsav serkenti az immunrendszert, így segít a fertőzések legyőzésében, valamint regenerálja a porcokat és  a csontokat. A nektarin olyan proteint tartalmaz, ami a bőr, szövetek és inak felépítéséért felel.

5. Segíti az emésztést

A székrekedés problémája nektarinnal könnyedén megoldható. A nektarinban lévő kálium ugyanis serkenti az anyagcserét, kialakítja a pH egyensúlyt, hozzájárul a fotoszintézishez és segíti a szénhidrátok emésztését.

6. Fogyás

A nektarin egy alacsony kalóriatartalmú gyümölcs, amely kiváló azoknak, akik fogyni szeretnének. 100 grammonként csak 44 kalóriát tartalmaz, viszont nincs benne telített zsírsav. A nektarinban lévő rostokkal legyőzhető az éhség és szabályozható a testsúly.

7. A-vitamin

A nektarinban található vitaminok béta-karotint tartalmaznak, amely az A-vitamin termelésében játszik fontos szerepet. Az A-vitamin hiány abnormális csontfejlődéshez, termékenységi problémákhoz és olykor halálhoz vezethet. A béta-karotin megvédi a szervezetet a pigment-elváltozástól, így a szemek egészségesek maradnak. Az A-vitamin építi fel és teszi egészségessé a bőrt, fogakat, csontokat, szöveteket és a nyálkahártyát.

8. Javítja a vérnyomást

Egy közepes nektarin körülbelül 285 mg káliumot tartalmaz. A kálium segít a vérnyomás szabályozásában, mivel kiegyenlíti a nátrium hatásait. Az idősek és a vesebajjal küzdőknek azonban káros lehet a magas káliumtartalmú étrend, ők tehát kerüljék.

A legjobb hatás érdekében a nektarint fogyassza a héjával együtt, mivel a tápanyagok nagy része a nektarin héjában találhatóak.

Ha a nektarint felszeleteli vagy meghámozza, olyan enzim szabadul fel, amely sötétebbé teszi a gyümölcs húsát. Ilyenkor a gyümölcs nem tűnik étvágygerjesztőnek, de a tápanyagtartalmát ez nem befolyásolja. A nektarin elszíneződését lassítja, ha a gyümölcsöt savas anyagba, például ecetbe mártja.

A gyümölcs előkészítése és fogyasztása

A nektarint hideg vízzel mossa meg és törölje meg konyharuhával. Ha a héjával fogja elfogyasztani, akkor csak vágja félbe, viszont ha meg szeretné hámozni, akkor először vágjon bele egy kis keresztet, mint a sárgabarackba. Mártsa egy percre forrásban lévő vízbe, aztán azonnal tegye hideg vízbe. Ezután már könnyen leszedheti a nektarin héját a bevágás segítségével.

Forrás: drtihanyi.com

***                    ***                    ***                    ***

Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!

eletigenlok.hu

 

Similar Posts