Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 3 perc

A balkezesekről ma is rengeteg legenda és hiedelem él a köztudatban. Ezek többsége puszta kitaláció, azonban számos érdekes – és bizonyított – tény létezik, amelyek színesítik a balkezességről alkotott ismereteinket.

A balkezesség pontos okait máig nem sikerült feltárniuk a tudósoknak, bár az elmúlt években több érdekes elmélet is született a témában. A kutatásoknak köszönhetően számos új információval lettünk gazdagabbak a „sutasággal” kapcsolatban – ezekből gyűjtött csokorba néhányat a Psychology Today.

Több mint 700 millió balkezes él a földön

Egy nemrégiben, 200 statisztika összevetéséből született tanulmány szerzői úgy számolják, az emberiség 9,2 százaléka tartozik a balkezesek közé. Ez azt jelenti, hogy – mivel a 2019-es adatok szerint a föld teljes össznépessége 7,7 milliárd – nagyjából 708 millió főre tehető a bolygónkon élő balkezesek száma.

Több a balkezes férfi

Egy másik tanulmány – melyben 144 balkezességgel foglalkozó kutatást összegeztek a szerzők – azt bizonyította, hogy a férfiaknál 2 százalékkal magasabb a balkezesek aránya, mint a nők körében. Az eltérésre egyelőre nincs magyarázat – a szakemberek szerint talán hormonális vagy társadalmi oka lehet a dolognak.

A kutyák és a macskák között is vannak „balkezesek”

Nem csak az embereknél létezik a domináns kézhasználat fogalma. Egy nemrég publikált metaanalízis (vagyis több kutatást összegző tanulmány) úgy találta, négylábú kedvenceink sem véletlenül preferálják egyik vagy másik mancsukat a különböző feladatok elvégzésekor. A macskáknál 36-46 százalék körül van a balmancsosok aránya, a kutyák esetében 31-53 százalék ez a szám. Úgy tűnik tehát, az állatoknál általában jóval magasabb a balosok aránya a teljes populáción belül, mint az embereknél.

A sportban meglepik az ellenfelet

Közismert tény a balkezesek előnye az olyan sportokban, mint a baseball, a boksz, a tenisz vagy a vívás. A fordított felállással pályára lépő sportolók váratlan helyzet elé állítják ellenfelüket, akinek így alkalmazkodnia kell a furcsasághoz, amire nincs rendesen felkészülve. A balkezesek ellenben többnyire jobbkezesek ellen edzenek, ezért gyakorolhatják a megfelelő taktikát.

Egy idei baszk kutatás férfi vízilabdázók játékteljesítményét elemezte, és úgy találta, hogy a balkezes játékosok percenként és a meccs alatt összesen is több dobáshoz jutnak, és gyakrabban is találnak a hálóba, mint jobbkezes társaik.

A gének fontos szerepet játszanak a balkezesség kialakulásában

A holland Max Planck Intézet genetikus munkatársai szintén idén végzett kutatása a balkezesség genetikai hátterével kapcsolatos eddigi legátfogóbb tudományos vizsgálatnak számít. A szakembereknek több gént is sikerült azonosítaniuk, amelyek szerepet játszhatnak a balkezesség kialakulásában. Ezek közé tartozik az MAP2 (microtube-associated protein 2) gén, amely az agy idegsejtjeinek kifejlődésében játszik fontos szerepet.

A korai életszakasz is fontos

Nem minden múlik azonban a géneken. Egy másik holland kutatás szerint a születéskor és csecsemőkorban jelentkező különbségek is befolyásolhatják, hogy a gyerek melyik kezét használja szívesebben a későbbiekben. Nem mindegy például, hogy valaki hol és mikor látta meg a napvilágot, hiszen a balkezességgel szembeni társadalmi előítéletek más arányban léteznek az egyes országokban, földrészeken, illetve az utóbbi évtizedekben jócskán enyhültek.

A kezességet befolyásolja továbbá a születéskori testsúly, az ikerterhesség, a születési évszak, az, hogy szoptatta-e édesanyja a csecsemőt, és a kisbaba neme is – állítják a szerzők.

Hároméves korra kialakul a kezesség, de nem mindenkinél

Egy szülők körében végzett amerikai kérdőíves felmérés úgy találta, hogy hároméves korban a gyerekek többsége már egyértelműen az egyik kezét használja szívesebben a különböző feladatok elvégzéséhez. A kicsik egynegyede azonban továbbra is felváltva használja a kezeit, vagyis nem mindenkinél alakult ki még teljesen a kézdominancia ebben az életszakaszban.

Ballábasság is létezik

Nemcsak balkezes, de ballábas emberek is léteznek. A tudósok szerint futballisták esetében legalább akkora előny a bal láb használata, mint vívóknál a bal kézé (Puskás Öcsi országában ez minden bizonnyal közismert tény). Sok esetben viszont a balkezesség nem feltétlenül jár együtt a ballábassággal. Gyakori a keveredés, amikor valaki jobbkezes létére inkább a bal lábát használja, illetve fordítva.

Érdekes módon sokaknál az sem mindegy, hogy csókolózás közben melyik oldalra fordítják a fejüket, és hogy ölelkezéskor társuk melyik vállára hajtják a fejüket. A többségnél itt is ugyanúgy a jobb oldal dominál, mint a kéz- vagy lábhasználat esetében.

Forrás: divany.hu

eletigenlok.hu

Similar Posts