Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 7 perc

Minden flottul ment, a rák is leküzdve

Ádám Andrea az eddigi – viszonylag rövid – élete során „kapott” súlyos betegségek sorából sikerrel meggyógyította magát… Mindig tudta magára számíthat. Vajon milyen képességek kellenek ahhoz, hogy valaki alapvető életösztönével a küzdelmek sorában mindvégig képes legyen az akadályokat újra és újra sikerrel abszolválni… Beszélgetésünkben arra is fény derül, hogy a magasban repülni majd újra földet érni milyen a valóságban és milyen átvitt értelemben?

A felhők fölött mindig kék az ég – szól a mondás… Andi te ezt közelről is megtapasztaltad, amikor az egyik legálomszerűbb állásban a MALÉV-nál dolgoztál. És talán elmondható, hogy a gyógyulásaid közben is megérezted ezt a borulás feletti kékségérzetet. Mesélsz röviden az életedről, benne a betegség cunamiról, amit nemrégiben egy rák is tetézett?

18 éves koromban kezdődtek a bajok. Az érettségi környékén rendszeres hasi görcsök, állandó hasmenés tört rám. Az iskolaorvos azt mondta, biztos nagyon izgulok az érettségi miatt, ha túl leszünk rajta, rendbe jövök. Nem így lett. Nyárra 15 kg-t fogytam, kórházba kerültem, ahol hamar megállapították, hogy Crohn betegségem van. Ez a beleket érintő folyamatos gyulladás, egy autoimmun betegség. Meggyógyulni nem lehet belőle, csak karbantartani, és az évek során számolni lehet műtétekkel.

18 évesen úgy éreztem vége a világnak. Addig versenyszerűen sportoltam, magasugró voltam, de a betegség kezdete óta hónapokig csak feküdtem erőtlenül, egyre csak fogyva. Akkor (38 éve) még nem sokat tudtak erről a betegségről, alig volt rá gyógyszer, leginkább szteroiddal kezeltek. A szteroid szedés minden mellékhatása előjött nálam. Vizesedés, felpuffadt, úgynevezett „ holdvilágarc” álmatlanság, rendkívüli ingerlékenység. És a kezelések semmit sem használtak! Szinte csak hetekre lettem jobban,  aztán kezdődött  minden elölről. Hónapokra kórház, infúziók, és a folyamatos szteroid.

A Kanadában élő nagybátyám jóvoltából eljutottam torontói orvosokhoz is, de ott sem tudtak  meggyógyítani, ugyan azok a kezelési módszerek álltak rendelkezésre ott is, mint itthon. Borzalmas volt belegondolni, hogy így fogom élni az életemet, de nem volt mit tenni, ezt dobta gép. Az állandó hasmenés, fájdalom, gyengeség behatárolja az ember életét. De közben azért szerettem volna élvezni az életet, nem csak túlélni.

Húsz évesen kerültem a Malévhez, ahol életem legszebb huszonhárom évét  töltöttem. A betegség ellenére sokat utaztam, rendkívüli élményekben volt részem. Harminckét évesen megszületett a lányom, aki egy csoda volt számomra, mivel az orvosok azt mondták, kevés a valószínűsége, hogy teherbe tudok esni. De hála az Istennek sikerült, és ő tökéletesen egészséges!

A Malév csődje lelkileg összetört, ez biztosan hozzájárult a betegség soha nem tapasztalt  megerősödéséhez. Elkerülhetetlen lett a műtét, két év alatt hétszer operáltak, végül a teljes vastagbelemet el kellett távolítani. Ennek tíz éve. Azóta azt mondhatom, eltűnt a Crohn. Szerencsém volt, nekem csak a vastagbelemet érintette a betegség, az eltávolításával elmúltak a panaszaim. Rendbe jöttem, meghíztam, sajnos a kelleténél jobban. Cukorbeteg lettem.

Aztán 2020 áprilisában jött az újabb hidegzuhany, mirigyrákot, Non-Hodgkin lymphomát állapítottak meg nálam. A Covid miatt abban az időben ürítették ki a kórházakat, nekem mégis szerencsém volt, a keddi diagnózis után csütörtökön már a hematológusnál voltam, két héten belül pedig már el is kezdték a kemoterápiát. Fél év kezelés után novemberre eltűnt a daganat. Velem volt a Jóisten! Még két évig  immunterápiára kell járnom, de élhetem a megszokott életemet. Nagyon hálás vagyok az orvosaimnak, és a gondviselésnek.

Érzel valamilyen genetikai kódoltságot arra nézve, hogy mindig mindenből jól, sikeresen jöjj ki?

Nem, egyáltalán nem érzek ilyesmit. Sőt, inkább azon szoktam morfondírozni, hogy miért kaptam ennyi betegséget, hogy miért kell a fél életemet kórházakban töltenem.

Szüleidtől örökölted a „mindig talpra állás” képességét?

Sajnos, ezt nem mondhatom. A családunk egy átlagos család, hol elbukunk, hol szerencsénk van, és talpon maradunk.

Hogyan vetted észre a daganatot?

Egy mosogatás alkalmával a bal combtövem hozzányomódott a konyhapulthoz, és picit fájt. Odanyúltam, egy „túrórudi” nagyságú valamit tapintottam, és persze azonnal pánikba estem. Fogalmam sincs mióta növekedett ott, addig semmi panaszt nem okozott. Azonnal elrohantam a kórházi ügyeletre, azt hittem valami sérv, úristen, megint lesz  valami baj a beleimmel?  Ultrahang után azt javasolták, sürgősen vetessek belőle mintát, csak azzal lehet pontosan meghatározni mi ez. A Covid betörése miatt csak két hónap alatt sikerült a sebészetre bejutni és a mintát levenni.

Milyen hatást gyakorolt rád: a „diagnózis rák” kimondása?

Ahogy mondani szokták, megfordult velem a világ. Egy pillanat alatt „más állapotba”  kerültem. Máshogy érzékeltem a külvilágot, mintha víz alá kerültem volna. Mások lettek a hangok, a színek, csakis a szívem erős dobogását éreztem, az orvosok, nővérek szavait nagyon távolról hallottam, mintha nem ott, abban a térben lettem volna. Fel sem fogtam mit beszéltek… csak egy szó keringett az agyamban: RÁK.

Milyen lépések következtek a felismerés után?

Csodálatos belgyógyászom van, (dr. Szamosi Tamás a Honvéd Kórházban) aki a kórházi Covid kiürítések ellenére soron kívül, két nap alatt eljuttatott a szintén csodálatos hematológushoz (dr. Mikala Gábor, Szent László Kórház). Egy héten belül sor került a PET CT-re, csontvelővizsgálatra, két héten belül pedig már kezdődtek is a kemoterápiás kezelések. A betegség mellett, ebben rendkívüli szerencsém volt, hisz mindenhol azt hallottuk, hogy leállt az egészségügy, nem fogadnak betegeket, elmaradnak a kezelések. Én ebből semmit nem éreztem. Minden flottul ment.

Műtöttek? Kaptál kemoterápiát vagy sugárkezelést?

Nem műtöttek, sugárkezelést sem kaptam, csak kemót.

A közeli, távolabbi környezeted hogyan reagált a betegségedre?

Nagyon furcsa volt a környezetem reakciója. Mivel egész életemben betegeskedtem, mindig érdeklődők, segítők, együttérzők voltak a Crohn betegség tekintetében. Ennél a diagnózisnál azonban megváltozott a hozzáállásuk. Tabu téma a rák. Egyetlen barátnőmön kívül mások szinte sose hozzák szóba. Ez nekem rosszul esik. Talán félnek kérdezni, talán nem akarnak több rossz hírt hallani, talán a Covid  mindenkit befelé fordított, nem tudom. Pedig idegileg, lelkileg nagyon megviselt ez az új betegség.

A Covid veszélye alatt, lenullázott immunrendszerrel kórházakban órákat egyedül rettegve várakozni a sok szintén legyengült immunrendszerű beteg közt, miközben állandóan az folyt a médiából, hogy milyen felületen meddig marad fertőző a vírus. Nem mertem leülni, bármit megfogni, árgus szemekkel néztem a nővéreket, mindent jól lefertőtlenítenek-e. Mindent áttörölgettem fertőtlenítős kendővel. Ráadásul a Londonban egyetemista 23 éves lányom elől titkoltam az egész bajt. Épp akkor írta a diplomamunkáját, készült a vizsgáira, ugye hazautazni nem lehetett, nem akartam, hogy miattam aggódjon, ne sikerüljön jól a diplomázása. Borzalmas stresszes volt ez az időszak.

Milyen komplementer gyógymód volt, amit alkalmaztál a rehabilitációd idején? Például mentális, lelki, táplálkozási, mozgásterápiákat igénybe vettél?

Semmilyent. A Crohn betegség miatt a létező összes alternatív gyógymódot kipróbáltam, eredménytelenül. Én nem tudok már ezekben bízni. Így most nem próbálkoztam ilyenekkel. Persze próbálok „tisztán” étkezni, és jó minőségű vitaminokat is fogyasztok, de mást nem teszek. Talán egyet említek, ami mentálisan úgymond a segítségemre volt. Ez egy könyv címe, ami a neten is keringő „motivációs üzenet”: „A második életed akkor kezdődik, amikor megérted, hogy csak egy van”

Mit adott a betegséged, most elsősorban a legutóbbi rákbetegségre kérdezek. Volt-e olyan felismerés, amit megosztanál a  most gyógyulókkal jó tanácsként, amolyan tapasztalati szakértőként?

Őszintén, egyelőre még nem érzem, hogy a ráktól mivel lettem gazdagabb, a 37 éve tartó Crohn betegség már megtanított sok mindenre. Egészen biztosan valamilyen céllal kaptam, de ezt még meg kell fejtenem. Egyelőre csak a negatív vetületét érzem. Mivel nagyon fáradékony lettem testileg, szellemileg, a kemó eléggé letompította a gondolkodásomat, a munkámban akadnak problémáim, sok rossz élmény ér emiatt. Ezt nagyon rosszul élem meg, frusztrál.

Egy pozitív dolgot mégis említenék. Míg néhány energiavámpírt leépítettem magamról, a kapcsolatom szorosabb lett Istennel. És ez jó, nagyon jó. Lehet, hogy ez volt a cél? Akkor hálás vagyok érte.

Mit tartasz a legfontosabb pontnak – mérföldkőnek – a gyógyulásod útján?

A diagnózis után a belgyógyászommal folytatott húsz perces telefonbeszélgetést. Ő, aki máskor öt perc alatt végez a betegeivel, akkor szánt rám ennyi időt, és a teljes összeomlásomban annyi reményt tudott adni, hogy én mindvégig az akkori szavaiba kapaszkodtam. Mantraként ismételgettem éjjel-nappal, és neki elhittem, biztos voltam benne, hogy meggyógyulok. Nagyon hálás vagyok neki.

Én, aki régen egy fejfájást azonnal agydaganatnak érzékeltem, és az interneten napokig olvastam minden idevonatkozó cikket, most a mirigyráknál egyetlen egy kattintást sem tettem. Tudom, hihetetlen, de komolyan nem. Sem a betegség természetét, sem a kezelési módokat, sem a kimenetele latolgatását nem akartam olvasni… Sem más betegekkel nem akartam erről beszélgetni. Ez a betegség (a régiekkel megspékelve) az én keresztem, az én sorsom, az én testem. Másé más. Így is, úgy is egyedül kell végigcsinálnia mindenkinek a saját útját.

Van egy 12 szirmú virága A rák ellen… Alapítványnak, ami egyre ismertebbé teszi a rákellenes életmódot, a megelőzést vagy a gyógyulást… Melyiket választod ki, akár többet is  közülük és miért?

Tulajdonképpen mind fontos. Nem is tudok csak egyet kiválasztani. Természetes étrend – nagyon fontos, hogy ne vigyünk be nap, mint nap mérgeket a testünkbe. Nevetés = jó közérzet, boldogságérzés. Ima – a meditáció egy formája. Megnyugtat, erőt, reményt ad.

Mi az életigenlésed, Andi?

Nagyon tetszik nekem egy Eckhart Tolle idézet: „Ahelyett, hogy azt kérdeznéd „mit akarok az élettől?”, egy nyomósabb kérdés az, hogy „mit akar az élet tőlem?”. Nincs választásunk. Amit a nyakunkba kapunk vinni kell, menni kell, amíg a sorsunk engedi, hogy  továbbhaladjunk. Végig kell csinálni.

Vajda Márta

***                    ***                    ***                    ***

Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!

eletigenlok.hu

Similar Posts