Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 4 perc

Folsav, avagy a B9-vitamin

A leggyakoribb vitaminhiány a folsavé. Alig van ember, akinek a szervezetében elegendő volna ebből a B-vitaminfajtából. Pedig éppen ennek a bioanyagnak oly fontos a szerepe örömhormonjaink termelésében.

Ha megfigyeljük a városi járdán özönlő gyalogostömeget, azt a sok komor, gondterhelt arcot, a sok siető férfit és nőt, óhatatlanul felmerül a kérdés: talán azért nem derűsek, mert folsavhiányuk van. A folsav vitamint elsősorban a növényi táplálékból szerezhetjük be, de van belőle a májban is, hiszen az állatok ott raktározzák el a folsavat és más tápanyagokat. Nagyon érzékeny vitamin ez: a fény, a meleg, még a szobahőmérsékleten való hosszas tárolás is elpusztítja.

A folsav nélkülözhetetlen a vörösvértestek képzésénél. Szükség van folsavra a nukleinsavak felépítéséhez is, amelyekben tárolódnak öröklődési anyagaink, ezért nélkülözhetetlen mind a 70 billió sejtünk növekedése, karbantartása és pótlása szempontjából. Ez a vitamin idézi elő az étvágyat az étel megpillantásakor, és eközben a gyomorsavképződést is serkenti. Még igen kevéssé ismert probléma az, hogy 40 év fölött a legtöbb ember savhiányos, vagyis a gyomornedveiben kevés a sósav. Ennek következménye, hogy nincs, ami elpusztítsa az élősködőket és az élelem mérgeit, a fehérje feldolgozása pedig valósággal katasztrofális lesz. Sokan tudnának ezen egy kis folsavtöbblet fogyasztásával segíteni. Nem kellene hozzá más, mint hogy egy héten át naponta bőségesen egyenek zöldfőzeléket és salátát.

Több életöröm a folsav segítségével

A neurotranszmitter molekulák a teljes idegrendszerben, minden irányban közvetítik az ideg- és agyi ingereket. A mentális, vagyis a lelki-szellemi tartományban ők gondoskodnak a jókedvről, örömről, lelkesedni tudásról, bátorságról, önbizalomról, optimizmusról, vidámságról, vagyis mindazokról a tulajdonságokról, amelyekre annyira vágyunk.

A folsav szorgalmasan dolgozik az életörömünk megvalósításán, főleg a metionin idegfehérje anyagcseréjében. Ekkor keletkezik ugyanis két idegátvivő anyag, a szerotonin és a noradrenalin. A szerotonin az agyunkban és az idegrendszerünkben csillapító-megnyugtató, boldogító szerepet tölt be, örömteli gondolatok édeni tájaira visz, és esténként egészséges álomba ringat. A noradrenalin az aktív nappali örömgyártó, aki lelkesen vezet bennünket harcba a stresszproblémák ellen – vagy legalábbis ezt kellene tennie. Mindkét anyag a folsav segítségével szintetizálódik.

A folsavhiány első jelei

  •  fáradtság,
  •  nyugtalanság, csüggetegség,
  •  szorongás,
  •  alvászavar,
  •  az életöröm hiánya,
  •  szórakozottság, emlékezetgyöngeség,
  •  emésztési zavarok,
  •  nyelvgyulladás,
  •  gyulladás az ajkak nyálkahártyáján,
  •  korai őszülés,
  •  vérszegénység.

Van egyébként egy ikertestvére is a folsavnak a vitaminok közt: a B12. Szinte mindig együtt találhatók, szinte elválaszthatatlanok. Ha az egyik hiányzik, a másik csak hiányosan és kelletlenül teljesíti feladatát az anyagcsere körül. Ahhoz tehát, hogy elegendő legyen a folsavunk, mindig elég B12-vitamint is magunkhoz kell vennünk.

A vitaminhiány gyakran azért okoz fáradtságot, mert így védekezik a testünk, pontosabban az idegrendszerünk, a szervezet takaréklángra áll át, hogy kevesebb tápanyagra legyen szüksége. Ha aztán megjön a pótlás, mondjuk a folsav, rögtön friss életerő hatja át a testet, az idegek ujjongani kezdenek.

Hogyan jut a folsav a testsejtekbe?

A folsav szinte mindig glutaminsavhoz vagy annak sóihoz kötődik. Ezektől csak a vékonybélben kell leválasztódnia, azért, hogy a vitamin a továbbutazáshoz felszabaduljon. Bizonyos fehérjék, így a tejé, kizárólag a folsavmolekulákkal törődnek és azokat szállítják a nyálkahártyába. Ily módon megóvják az érzékeny vitamint az örökké éhes bélbaktériumoktól.

A folsavmolekulák felét a máj tárolja, eközben ismét glutamátokhoz kötődnek. Ez a kötődés a szervezet sejtjeiben is bekövetkezik, így aktivizálva igazán a vitamint. B12-vitaminhiánynál ez a bioaktív „feltöltődés” megakad, és a folsavmolekula bizonyos mértékben kihasználatlanul raboskodik a sejtben.

Hogyan hat a folsav?

Ez a vitamin elsősorban az agyban és az idegrendszerben működik, a hátgerincvelő folyadékának alkotórészeként. A pszichiátriai betegeknek kerek 30 százalékánál megállapítható a vér túl alacsony folsavszintje. A folsavmennyiség növelése megszünteti a panaszokat.

Igen fontos a pszichénk számára a folsav, a B12-vitamin és a metionin fehérje kölcsönhatása. Ezek együtt központi szerepet visznek jó közérzetünk kialakulásában. A B12 átalakítja a homocisztein fehérjeanyagot metioninná, amely viszont segít a folsavmolekuláknak a nukleinsavak beépítésében a sejtmagba. Ez az eljárás másodpercenként százezerszer játszódik le vérképző csontvelőnkben. Itt éjjeli és nappali műszakban folyamatosan termelődnek a vértestecskék, így az állandó sejtosztódás elengedhetetlen.

A B12 gondoskodik arról, hogy a sejtekben mindig megfelelő folsavtartalék legyen. B12-vitamin nélkül a sejtek nem tudják megtartani a folsavukat, kiürülnek, ami pszichikai és idegzavarokat okoz. Ilyenkor ezekben a sejtekben a sejtosztódás rendje felbomlik vagy lelassul. Különösen veszélyes a kihatása a terhesség idején a magzatra, hiszen az egészséges sejtosztódás biztosítja a normális növekedést.

Hogyan jutunk elég folsavhoz?

Az egészséges ember emésztési rendszerében a felvett folsavmolekulák fele kárba vész. Sok más körülmény is hozzájárul a folsav pusztulásához vagy kiválasztódásához, így például az alkoholfogyasztás, a gyógyszerszedés, a B12-vitamin hiánya, a fogamzásgátló pirulák, a májbetegségek stb. Sok metionin ugyanakkor sok folsavat emészt fel, így egy metioninban gazdag étkezés folsavhiányt okozhat. A növényi élelmiszerekben alig található metionin, leginkább a hús és a sajt tartalmazza.

Többletadag folsavra van szüksége annak, aki szeret hosszan napozni, vagy szoláriumba jár, mert a napsugár elégeti a folsavmolekulákat. Végül minden pajzsmirigytúltengéses embernek, vagyis mindenkinek, aki túl élénk, állandó izgalmi állapotban van, kiegészítő adag folsav jár. Áll ez a gyakran túlságosan aktív gyermekeinkre is, akik szüntelenül ficánkolnak, az energiáikat lehetetlen visszafogni, és ráadásul növő félben vannak.

A valódi napi szükséglet, amelyet a táplálékkal kell magunkhoz vennünk, körülbelül 400 mikrogramm. Egy esetleges hiány megelőzésére az anyagcsere-kutatók napi 600 mikrogramm elfogyasztását javasolják.

Folsavban különösen gazdag élelmiszerek

Búzacsíra, máj, paraj, szójabab, tojássárgája, endívia, fejes saláta, spárga, lencse, teljes őrlésű gabonafélék, brokkoli, karfiol (azonos mennyiségre vetített folsav tartalom szerint csökkenő sorrendben).

Mire ügyeljünk?

A folsav élelemvitaminnak csak a fele (néha csak a 30 %-a) találja meg az utat a vérbe és a sejtekbe. Akinek olyan panasza vagy betegsége van, amely hányással vagy hasmenéssel jár együtt, még ennél is kevesebb folsavat tud hasznosítani. Stresszes állapotban rendkívül magas a szükségletünk ebből a B-vitaminból.

Lehetőleg minél frissebben fogyasszuk a folsavban gazdag élelmiszereket: a zöld salátákat vagy főzelékféléket, mert a tárolás és feldolgozás során sok kárba vész ebből az idegvitaminból. Ideális formában kapja a szervezetünk a folsavat nyers kosztban, apróra vagdalt főzelékfélékben. A biokémikusok javaslata: a gyönge, fiatal leveleket együk meg egyszerűen nyersen (pl. galambbegysaláta, paraj). Az állatok is ily módon fedezik folsavszükségletüket. Értékes kiegészítés ehhez a sörélesztő.

Mire hat a folsav? 

  •  vérképzés,
  •  növekedés,
  •  agy,
  •  ideg,
  •  étvágy,
  •  gyomorsav,
  •  májfunkció,
  •  gyomor-, bélműködés,
  •  hajnövekedés.

Forrás: egeszsegter.hu

Életigenlők.hu

Similar Posts