Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

Egy 2015-ben végzett kutatás szerint a grillezett és a füstölt húsok veszélyesek lehetnek. Egyes feltételezések szerint azok a nők, akik rendszeresen fogyasztanak ilyen táplálékokat, sokkal nagyobb gyakorisággal szenvednek emlőrákban, mint azok a személyek, akik kihagyják az étrendjükből ezeket a táplálékokat.

Az Észak-Karolinai Egyetem kutatói tizenhét éven keresztül végeztek ezzel kapcsolatban kutatásokat. Összesen 1508 nő életét követték nyomon. Ez idő alatt összesen 597 haláleset történt, ebből 237 nő halálozott el emlőrák következtében. A kutatók úgy vélik, hogy a grillezett és füstölt húsok fogyasztásának köze lehet a mellrák kialakulásához, mégpedig huszonhárom százalékkal növelheti meg ennek a kockázatát.

Egy másik tanulmány pedig a hamburgerfogyasztás veszélyeire hívta fel a figyelmet, amely nők körében szintén a mellrák kialakulásának esélyeit növeli meg jelentősen. Iowai kutatók arra mutattak rá, hogy a szalonna és a steak rendszeres fogyasztása is káros lehet a nők egészségére.

A szakértők úgy vélik, hogy a magas hőmérsékleten készített ételek, vagyis a grillezett és a bő, olajban, zsírban sütött táplálékok a szervezetben veszélyes folyamatot indítanak be, nők esetében a mellrák, míg férfiak esetében a prosztatarák esélyeit növelik meg jelentősen.

A glikált fehérje melléktermékei, az úgynevezett előrehaladott glikációs végtermékek (AGE-advanced glycation end products) akadályozzák a sejtfolyamatokat, káros oxidatív stresszt és krónikus gyulladást okozhatnak, ezek pedig mind-mind olyan tényezők, amelyek degeneratív krónikus betegségeket idézhetnek elő. Ezen kívül megváltoztathatják az enzimeket, a hormonokat, az antitesteket és a neurotranszmittereket is, miközben roncsolják a sejt DNS-ét és növelik a rákra való hajlamot. Ezek a glikációs végtermékek még súlygyarapodást és idő előtti öregedést is okozhatnak.

Ha valaki lemond ezekről a fent említett táplálékokról, akkor sokat tehet az egészségéért. Grillezés helyett részesítse előnyben a párolást vagy a gőzölést. Minél több fehérjét és zsírt tartalmaz egy élelmiszer, annál magasabb lesz a benne lévő AGE-szint. Ezzel szemben a zöldségek, a gyümölcsök, a diófélék és a teljes kiőrlésű gabonák csak keveset tartalmaznak ebből a vegyületből. Az indol-3-karbinol – amely főleg a keresztesvirágú zöldségekben fordul elő nagyobb mennyiségben – egy olyan rákellenes vegyület, amely jelentősen csökkentheti az AGE által okozott károsodást.

Forrás: gyogyszernelkul.com

Életigenlők.hu

Similar Posts