Kortársak vs. utókor

A magyar történelemben és irodalomban számos olyan személyiség van, akiket a kortársak és az utókor eltérően ítél meg. Nem egy olyan kiválóságról tudunk például, akinek az élete konkrét eredményeit tekintve kudarcokkal teli vagy kifejezetten sikertelen volt, az utókor pedig később felfedezte és piedesztálra emelte. Kölcsey Ferenc, bár élete során sok közéleti kudarc érte, sőt anyagi gondjai is voltak, szerencsére nem tartozott közéjük, és már az életében kivívta kortársai tiszteletét.

Értékorientált literátor és közéleti személyiség

Kölcsey elvei, átörökítendőnek tartott legfőbb értékei, eszményei: a nemzeti függetlenség, a polgári és emberi jogok, a jobbágyfelszabadítás, a nemzeti egység, a vallási egyenjogúság, a magyar nyelv hivatalossá tétele. És mindennek tetejében Isten szolgálata, mert kálvinista lévén nagyon fontos volt számára a kálvini kegyelemtan, ami a Himnusz szakaszait is végigkíséri.

Élete emléklapjára mottókul

Kölcsey Ferenc Emléklapra című epigrammájának két sora: Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak / Hagyd örökűl ha kihúnysz: A haza minden előtt. „Hazámat, nemzetemet mindig lángolva szerettem; magyar lenni büszkeségem volt, lesz örökre. Még akkor is, midőn a nemzet ellen kínosan panaszkodom.” E két idézet Kölcsey életművéből alapvetően példázza, hogy a költő mind irodalmi, mind közéleti tevékenysége a nemzedékről nemzedékre átörökítendő legfőbb értékek közül legerőteljesebben a hazaszeretet hirdeti, a haza gondolata életének vezérmotívuma.

Életigenlés a haza és az emberiség szolgála által

Életigenlését kétségkívül ennek tükrében lehet értelmezni, mert Kölcsey éppúgy, mint a reformkor többi felelős gondolkodója, mindent az én, haza, emberiség hármasságában vizsgál. Az ‘én’ kiteljesítése kötelező, de nem öncélú feladat. Célja a haza, és ezen keresztül az emberiség szolgálata.  A fokozatok nem átugorhatóak és nem megfordíthatóak. Mint ahogy írta is: „Rang és birtok egyesek sajátja, a nemzet és haza nevében mindenki osztozik.”

Wesselényi ügyvédje

Kölcsey személyében az utókor ma a magyar reformkor egyik kiemelkedő alakját tiszteli, aki ezt az elismerést az 1820-30-as évekbeli munkásságával érdemelte ki. Leginkább költőként és politikusként szokták emlegetni, de életműve alapján mégsem lehet kizárólagosan egyiknek vagy másiknak tartani. Ezek mellett foglalkozott ugyanis műfordítással, nyelvészettel, irodalomkritikával, jogi végzettségénél fogva volt megyei hivatalnok, Wesselényi perében pedig védőügyvéd, bár hirtelen halála végül megakadályozta e feladata ellátásában.

Kritikusi baklövése: Csokonai és Berzsenyi félreértése

Kazinczy hatását mutatja két nagyszabású recenziója is, melyet Berzsenyi és Csokonai ellen írt. A részigazságokat tartalmazó írások merev klasszicista álláspontról ítélik meg a két költőt, és éppen művészi újításaikat tartja hibának. Csokonainak szemére veti póriasságát, s azt, hogy alkalmi verseivel aprópénzre váltotta tehetségét. Berzsenyinek pedig az élmények szűk körét, sajátos szókészletét, nyelvteremtő erejét rója fel.

Hymnus

‑ hagyományos költői műfajt jelöl, magasztos hangú, vallásos ódát. Hogyan vált a Hymnus himnusszá, azaz egy nemzet azonosságtudatát kifejező közösségi énekké?

Kölcsey műve előtt két középkori eredetű egyházi népének töltötte be a nemzeti ének szerepét: a Boldogasszony, anyánk Szűzanyához, a magyarok védőszentjéhez fohászkodik, az Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga kezdetű pedig Szent Istvánhoz és a magyar szentekhez szóló ének. Az irodalmi közvélemény hamar felismerte Kölcsey versének jelentőségét, de azt is, hogy nemzeti énekké csak megzenésítés után válhat. Bartay Endre, a Nemzeti Színház igazgatója 1843-ban a Szózat, 1844-re pedig a Himnusz megzenésítésére írt ki pályázatot. A felhívásra tizenhárom pályamű érkezett, s a bizottság elnöke, Egressy Béni 1844. június 15-én Erkel Ferencnek ítélte a fődíjat. Az első nyilvános bemutató július 2-án történt a Nemzeti Színházban. Majd elhangzott az ének augusztus 10-én az Óbudai Hajógyárban, a Széchenyi-gőzös avatásakor..

Kölcsey történelemszemlélete Herder organikus felfogásával rokon

A Himnusz kifejtő részében a nemzet születésétől (Bendegúz, Árpád), a fényponton át (Mátyás), a pusztulásig (jelen, öregkor) tekinti át a históriánkat. A halálvízió a reformkor nemzeti sorsódáinak legfontosabb jellemzője. Állandó említését több ok motiválja: az aktuális politikai helyzet, mely reális lehetőségét veti fel a nemzet pusztulásának; Herder nyelvhalál-elmélete; a történelem organikus felfogása, mely az emberi élet analógiájára képzelte el az egyes nemzetek sorsát. A nemzethalál felvetése azonban érv, retorikai eszköz is, célja éppen a buzdítás, felülemelkedés a nehézségeken, az elkeseredésen. Kölcsey megváltozott esztétikai nézeteinek megfelelően – mármint Csokonai, Berzsenyi kritikáihoz képest – a legősibb magyar dalritmusra épül, de az ütemhangsúlyos verselés mögött ott érezzük a trochaikus lejtést is.

Értékálló életmű, kiállta az évszázadok próbáját

1790. augusztus 8-án Sződemeteren (Közép-Szolnok megye), kálvinista középnemesi családban született. Egy gyermekkori himlő következtében bal szemére megvakult. Gyenge fizikai adottságát, tüdőbetegségét hatalmas önuralommal, emberi tartással viselte.

Bár Kölcsey aktív éveit döntően egy jelentéktelen vidéki faluban, Szatmárcsekén töltötte, innen is fel tudott emelkedni a korabeli szellemi és politikai elitbe. Az 1810-es években ugyan megpróbált felköltözni az ország akkori szellemi központjába, Pestre, hogy életét kizárólagosan az irodalomnak szentelhesse, de kísérlete anyagi okok miatt nem járt sikerrel. Ezt követően kénytelen volt visszaköltözni falujába, de elszigeteltsége ellenére is benne maradt a tudományos és a szellemi élet vérkeringésében. Továbbra is számos verset és kritikát írt, Szemere Pállal pedig irodalmi folyóiratot alapított Élet és Literatúra címmel. Önálló kötete életében azonban csak egy jelent meg, 1832 novemberében, Versek címmel. Részt vett a nyelvújító mozgalomban is, a Magyar Tudományos Akadémia pedig 1830 novemberében a nyelvtudományi osztályának rendes tagjai közé választotta. Kölcsey is ahhoz a nagy reformnemzedékhez tartozott, mely az 1832-36-os országgyűlésen jelent meg a hazai közélet színpadán. Közülük néhányan (Kossuth Lajos, Deák Ferenc stb.) később kiteljesedtek és komoly hatást gyakoroltak az 1840-es évek Magyarországára. E generáció más tagjai viszont nem kaptak a sorstól további lehetőséget a folytatásra, pályájuk tragikusan rövidnek bizonyult (pl.: Wesselényi Miklós, Lovassy László). Sajnos Kölcsey szintén így járt, de életműve mindezek ellenére is értékállónak bizonyult.

Batári Gábor

Életigenlők.hu

Hasonló cikkek