Rádió
Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

A kollagén a kötőszövetek és a szervek egyik fő építőköve. Olyan, mint egy ragasztó, amely a szöveteket együtt tartja. De nemcsak ebben van kiemelkedő szerepe, hanem számos, speciális egészségügyi előnyt is élvezhetünk általa.

Az emberi szervezet képes a kollagéntermelésre, de a kor előrehaladtával egyre kevesebbet termel belőle a szervezetünk, így ügyelnünk kell a pótlására.

A kollagén egészségesebb megjelenésű bőrrel ajándékoz meg bennünket, hiszen csökkenti a foltok és a ráncok megjelenését, csökkenti a bőr szárazságát, javítja a bőr rugalmasságát és jelentősen lelassítja a sejtek öregedését.

Kollagén rendszeres szedésével csökkentheti a szívbetegségek kialakulásának a kockázatát. Manapság sokan szenvednek valamilyen szív- vagy érrendszeri megbetegedésben, pedig a kollagén megakadályozza az artériák merevségét. A merev artériák magas vérnyomással és plakk-képződéssel járnak együtt. A kollagén növelheti az egészséges HDL-koleszterin mennyiségét a vérben. A HDL magasabb szintje a szív- és érrendszeri problémák csökkent kockázatával függ össze.

Egy tanulmányban arról számoltak be, hogy a kollagénkiegészítés növelte az izomtömeget azoknál az embereknél, akik szarkopéniában, vagyis izomsorvadásos betegségben szenvedtek. De azoknak is megfelelő a kollagén, akik csak izomnövekedésre vagy feszesebb bőrre vágynak. A kollagén stimulálja a kreatinin nevű fehérjét, ami az izomnövekedéséhez szükséges.

A csontsűrűségünk a kor előrehaladtával jelentősen lecsökken. Különösen igaz ez azokra a nőkre, akik a menopauzán átesnek. Amennyiben csökkenteni szeretné a csontritkulás és a csonttörések kialakulásának a kockázatát, akkor fontos, hogy az étrendjébe beillessze a kollagént. A vizsgálatok egyértelműen kimutatják, hogy a rendszeres kollagénfogyasztás jelentősen megnöveli a csontok ásványianyag-sűrűségét, így a csontok ezáltal jóval erősebbek és ellenállóbbak lesznek.

Megállapításra került, hogy a korral jelentősen lecsökken a kollagénszintézis. Ez a bőr gyors öregedését idézi elő. Az olyan tényezők, mint az UV-sugárzás, a környezeti toxinok és a sejtek öregedése felgyorsítja ezt a folyamatot.

A kollagént kipróbálhatja peptid vagy hidrolizált formában. Belekeverheti vízbe, de levesekhez és egyéb ételekhez is hozzákeverheti. Kollagént találhat olyan ételekben is, mint a tojás, a hús, a hal vagy a csontlé.

Forrás: gyogyszernelkul.com

Életigenlők.hu

Similar Posts
Megszakítás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás