Rádió
Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. < 1 perc

Egy tanulmány szerint a kutyák megtaníthatók arra, hogy kiszagolják a maláriával fertőzött embereket, ez feltartóztathatná a halálos betegség terjedését.

A brit szakemberek kutatásában a kutyák maláriával fertőzött gyerekek által viselt zoknikban vették észre a malária kórokozójának szagát. A felfedezés elvezethet az első gyorsteszt kifejlesztéséhez.

„A kutyák képesek észlelni a különbséget a malária parazitájával fertőzött gyerekek és a nem beteg társaik által viselt zoknik között” – mondta Claire Guest, a Medical Detection Dogs (orvosi észlelő kutyák) alapítvány társalapítója.

A 2008-ban létrehozott alapítvány vezetői remélik, hogy a ma még korai stádiumban lévő kutatásuk elvezethet a világ egyik leghalálosabb betegségének visszaszorításához.

A WHO adati szerint 2016-ban 216 millió maláriafertőzött ember volt a világon, 445 ezren belehaltak a betegségbe, 16 ezerrel többen, mint az előző évben. A kutatók szerint a maláriaparazita által kibocsátott szag vonzza a szúnyogokat, amelyek a betegséget terjesztik. Ez ugyanaz a szag, amelyet a kutyák érzékelhetnek – mondta Steve Lindsay, a Durhami Egyetem professzora.

A kutatás még a kezdetén tart, és a továbbiakban a csoport szélesebb körű próbákat tervez, hogy lássák, a kutyák képesek-e közvetlenül az embereket megszagolva érzékelni a betegséget. Úgy vélik, ha ilyen kutyákat alkalmaznak az országhatárokon, gyorsan megelőzhetik a kórokozó határokon keresztüli terjedését.

A kutyák különös szagérzékelő képessége megmutatkozott már a rákos betegségek kiszimatolásában, de még az ikreket is meg tudják különböztetni.

Forrás: ng.hu

Életigenlők.hu

Similar Posts
Megszakítás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás