– ez egy tanulóbolygó a testi-lelki-szellemi megtapasztalásokért –
Nyáron rákerestem lelki témájú előadásokra, nézelődve új, közkedvelt interjúalanyokat keresve, és rátaláltam Peller Mariann műsoraira, ottragadtam, egyhuzamban megnéztem többet, amit a YouTube felkínált. Majd megkerestem, hogy interjút kérjek. Olyan volt az első telefonbeszélgetésünk, mintha ezer napja ismernénk egymást. Mariann ízig-vérig életigenlő. Jogász, ügyvéd szeretett volna lenni, de szerencsénkre médiakommunikáció szakon végzett, majd a Filmművészeti Egyetem televíziós műsorvezető szakát elvégezve, műsorvezető lett, ami jóval közelebb van a személyiségéhez. Mariann bámulatosan közvetlenül szól az emberekhez, hiteles beszélgetésekkel, értéket közvetítő műsorokkal sokat ad közönségének, követőinek…
– Magaddal ragadtál Mariann, ahogyan a beszélgető partnereidet a lehető legtermészetesebb módon, mintha egy szobában ketten ülnétek, vitted lelki mélységekig. Honnan jött az Utazás a lelked körül c. műsor ötlete?
– Gyerekkorom óta vonzott a misztikum, a hit világa. Például én kértem a szüleimet, hogy járhassak hittanra, mert érdekeltek az Ó- és Újszövetség csodálatos történetei. Aztán huszonévesen közelebb került hozzám a spiritualitás világa, könyveken, beszélgetéseken keresztül, míg nem eljutottam egy angyalokkal kommunikáló emberhez. Csodaként éltem meg minden változást az életemben, még az elsőre rossznak tűnőket is (és ez nem azt jelenti, hogy ne lettem volna időnként szomorú, elkeseredett). Végül mindig adott az élet megoldást a legnehezebb élethelyzeteimre is. Aztán, miután megismertem életem szerelmét, a férjemet, és a második babánkat vártuk, egy álmatlan hajnalon özönleni kezdtek a gondolatok: ideje, hogy vállaljam a spirituális szemléletemet a nagyközönség előtt. Ekkor született meg egy saját, lélekről, sorsról, spirituális témákról szóló beszélgetős műsor ötlete, melyet aztán a férjem (aki televíziós szerkesztő) segítségével a világra is hoztunk.
– Saját mélyebb lelki utakon jártál-e már? Ha igen, mi vitt oda és hogyan jöttél ki?
– A legtöbb embert éppen a mélypontok kényszerítik rá, hogy végre elinduljon a lelke útján, és válaszokat keressen a legfőbb miértekre: mi dolgom van a világon, mivel tehetném jobbá azt, miért történnek velem bizonyos dolgok, mi mindent kell megtanulnom? Én azonban a boldog időszakaimban is folyamatosan vágytam rá, hogy megismerjem a láthatatlannak tűnő világot. De azért volt egy fontos állomás az életemben: amikor 17 éves koromban megműtöttek jóindulatú pajzsmirigy göbbel. A szüleim nagyon aggódtak értem, én viszont tudtam, hogy ezt a göböt én magam hívtam életre azzal, hogy éveken át úgy imádkoztam a családomért esténként, hogy inkább nekem legyen bármi bajom, csak ők legyenek egészségesek és boldogok. Nagy tanulság volt számomra, hogy egyrészt, amit ilyen erővel kívánunk, valóra is válik. Másrészt, hogy nem vehetem át más emberek sorsát, terhét, egyszerűen nem foszthatom meg őket a tanulás és fejlődés lehetőségétől, és magamat sem terhelhetem túl, mert akkor sem járok a jó úton. A műtétre már úgy mentem be a kórházba, hogy tudtam, minden rendben lesz – mert megtanultam a leckét. És így is volt: az orvosaim is meglepődtek, milyen gyorsan felépültem. Pedig csupán arról volt szó, hogy én úgy éltem meg mindezt, hogy nem kellett felépülnöm, hiszen tökéletesen egészségesnek gondoltam magam.
– Legendásan jó a kapcsolatod a testvéreddel, az egyik műsorodban vele beszélgetsz… mindannyian vágyunk nyitott, egymásra odafigyelő, egymást támogató szeretetteljes családi-testvéri kapcsolatra. Mindig ez a mély szeretetkapocs volt köztetek? Kellett-e „dolgozni” ezen a jó viszonyon?
– A nővéremhez fűződő, végtelenül erős szeretetkapocs nem ebben az életben szövődött, ebben mindketten egészen biztosak vagyunk. Anna úgy várt engem, hogy puszilgatta és simogatta édesanyánk pocakját, amikor várandós volt velem. Mindig is úgy vigyázott rám, mintha egy kicsit ő is az anyám lett volna, anélkül, hogy ezt bárki elvárta volna tőle. Mára ez a kapcsolat kiegyensúlyozódott, és sokszor ő támaszkodik rám, ha épp terheltebb időszaka van. Olyanok vagyunk, mint egy vár két bástyája. Ugyanakkor mindez nem működhetne így, ha nem tudnánk a nézeteltéréseinket (amik természetesen vannak időnként) megbeszélni egymással. Van, hogy hevesebben, bár ez a ritkább, mert legtöbbször teljesen higgadtan mondjuk el, ki mit gondol az adott kérdésről, és aztán mindig nagyon hamar megtaláljuk az egymáshoz vezető utat. Ennek két fő oka van: mi tökéletesen megbízunk egymásban, mert tudjuk, hogy a legfőbb jót szeretnénk egymásnak. A másik pedig elcsépelt lesz, de a feltétel nélküli szeretet: egyszerűen tudatában vagyunk annak, hogy nincs semmi, ami azt a szereteterőt széttéphetné, ami kettőnk között van.
– A daganatos betegségek egyik melegágya a szorongásalapú, nem kibeszélt, rendezetlen emberi kapcsolatok, amelyek egyértelműen a családban kezdődnek, majd kiterjednek a társadalmi szerepeinkre is. Ha az kicsiben lefojtásokra épül, akkor az a taposómalom a hétköznapokon csak gyűrűzik tovább… és egy idő után kialakulnak a lelki eredetű, testi tünetek. Az önismeretet, önbecsülést sajnos nem mérik a plázákban… Szerinted hol és hogyan lehetne több bátorítást adni az embereknek arra, hogy minden kapcsolatukban törekedjenek a nyitottságra? Lehet a felgyorsult világra fogni a lelki eredetű betegségeket?
– Hiszem, hogy minden betegség lelki eredetű. De én ezt úgy értem, hogy hozzuk magunkkal a betegségek lehetőségét. Ha nem hallgatunk a szívünkre, ha sok a rossz, bántó, gyötrő gondolatunk (amivel akár saját magunkat bántjuk), valóssá tehetjük a betegség lehetőségeinket. Az én felfogásom szerint minden rossz, negatív dolog, így a betegségek is, lehetőséget kínálnak a lelki fejlődésre. Csodálatos lenne, ha a Földön minden lélek kizárólag pozitív, szeretetvezérelt gondolatokkal és érzésekkel lenne tele! Ez azonban szinte lehetetlen, ebbe a fizikai világba azért születünk, hogy tapasztalhassunk – jót is, rosszat is. Ezt nehéz volt elfogadni számomra, de így van: ez egy tanulóbolygó. Azonban ha ezt észben tudnánk tartani, akkor sokkal több energiát fordítanánk az igazán fontos dolgokra: a szeretteinkkel töltött időre, az érzelmeink bátor megélésére, önmagunk lelki fejlesztésére.
– Egészségesen élsz? Mit teszel azért, hogy helyes arányban meglegyen minden, amire a szervezetednek szüksége van, ilyenekre gondolok, mint alvás, relaxáció, természetes étrend, nevetés, tánc, tiszta víz, ima, mozgás, séta, pozitív gondolkodás…
– Kellett hozzá jó pár év, míg rájöttem, hogy mire is van szükségem testileg – lelkileg – szellemileg, hogy kiegyensúlyozott legyek, de ma már pontosan tudom! Három éve nem fogyasztok húst, vagy csak nagyon minimálisat (amikor főzök a családomnak, megkóstolom, hogy jó lett-e). Ennek lelki okai vannak: miattam ne kelljen intelligens állatoknak meghalniuk. Halat azonban fogyasztok néha, és nagyon sok zöldséget, gabonát és kevés magvat, növényi tejet is eszem, iszom. Emellett hetente minimum 4-szer, de inkább 5-6-szor mozgok: odahaza, dvd-ről aerobicozom, van egy pici taposó gépem, kézi súlyzóim, és jógával szoktam zárni a 40-50 percnyi mozgásokat. A munka és a két pici fiam mellett nem könnyű beilleszteni ezeket, de érzem, hogy sokkal jobban vagyok, ha mozogtam egy nap, ezért általában, amíg ők vacsiznak, én „ugrálok” körülöttük. Naponta relaxálok, de csak piciket. Ez azt jelenti, hogy vagy reggel, vagy még elalvás előtt szánok magamra 5-10-15percet, és elvégzem a gyakorlataimat, ebben az imádság is benne szokott lenni. Az pedig, hogy minimum minden második nap estéjén nagyot beszélgetek a férjemmel, és így nem ragad bent a sok feszültség, ráadásul isteni a humora, ezért hatalmas nevetéseink is vannak, biztosan hozzájárul ahhoz, hogy kiegyensúlyozott legyek.
– Manapság divatos a pozitív gondolkodás, az önmegvalósítás…
– Én nem bánom, hogy a divatos pozitív gondolkodás zúdul az emberekre, még ha ez valóban nem jelent megoldást az igazi problémáinkra. Szerintem ez egy nagyon jó kezdet, ezek a gondolatok, idézetek igenis jót tesznek, mert valamilyen hatással vannak ránk. Ha pedig készen állunk rá, el fogunk indulni a mélyülés útján, de ehhez ránk van szükség. A kívülről jövő nyomás semmit nem ér, ha az ember szíve nem áll készen. Bár mindenki szeret panaszkodni, mégis, mindenki vágyik a tisztaságra, őszinteségre, egyszerűségre és szeretetre. Ez jó kiindulási alap, már csak meg kell tenni az első lépést.
– Szociális érzékenységedről, jótékonyságodról, a társadalmi problémák felkarolásáról is ismert vagy. Vallod-e hogy egy nemzet társadalmi jóllétének mérőfoka, hogy a rászorultakkal milyen módon bánik?
– Igen, és én úgy veszem észre, hogy az emberek egyre érzékenyebbek egymás problémái iránt. Ha valaki bajban van, segíteni szeretnének rajta, még akár úgy is, ha épp ők maguk is segítségre szorulnának. Az empátia az egyik legcsodálatosabb emberi tulajdonság. Szerintem ez a képesség fejleszthető, és azt látom, hogy az emberek egyre empatikusabbak, nyitottabbak egymásra. Ha csak egyetlen ember tesz a közösségért, az a közösséget alkotó egyénekben fog lecsapódni. Ők is továbbadják azt, és szépen, lassan, apró, pici lépésenként jobbá tehetjük ezt a világot.
– Azzal kezdtem, hogy csodálatos a személyiséged. Valóban a műsoraidat nagyon sokan szeretik, kiderült abból is, amikor itt-ott mondtam interjút adsz, felcsillantak a tekintetek. Öröm ez! Mi az életigenlésed, Mariann?
– Amikor egy-egy átdolgozott, kőkemény hét végén, egy este kiülünk a férjemmel a teraszra, egy-egy pohár rozé fröccsel, akkor szoktam hálát adni az életünkért. Mert bár sok küzdelemmel jár, hogy a céljainkat elérjük, de valahogy végül mindig sikerül – még ha nem is pontosan úgy, ahogyan elterveztük. A sors (Isten, univerzum, energia – ki, minek nevezi) általában jobban tudja, mire is van szükségünk, ezért nem kell, hogy mindig a mi akaratunk érvényesüljön. Amióta eszerint élem az életemet, kiegyensúlyozottabb és boldogabb vagyok, mint valaha.
Vajda Márta
