Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

Vizsgálatok igazolják, hogy a macskakarom nagyon hatékony mind az oszteoartritisz, mind a reumatoid artritisz tüneteinek csökkentésében. Egy kutatásba ezekben a betegségekben szenvedő alanyokat vontak be. A fájdalom csökkenése már néhány hét múlva érzékelhető volt a betegek körében. Ráadásul a gyógynövénynek semmilyen mellékhatása nem volt, szemben a betegségre kapott gyógyszerekkel. A macskakarom kivonata csökkentette a gyulladást is, amelynek fontos szerepe van mindkét betegség kialakulásában.

A macskakarom kivonata ezen kívül elősegíti a DNS javítását és a DNS-ben okozott károsodás megelőzésére is bátran alkalmazható. A kutatók bőrkultúrákon végeztek vizsgálatokat. Az eredmények azt mutatták, hogy a macskakarom kivonata védelmet jelent az emberi bőrsejtek számára. Vagyis ez a kivonat elősegíti az UV-fény által okozott DNS-károsodás kijavítását. A kutatók úgy vélik, hogy ez a gyógynövény akár természetes napvédőnek is tekinthető.

A macskakarom egy antivirális gyógynövény, amely megtámogatja az immunrendszert, ami így hatékonyabban képes felvenni a harcot a fertőzésekkel szemben. Ez a gyógynövény nemcsak antivirális, hanem gyulladásgátló, antimutagén és antioxidáns hatásokkal is rendelkezik. Ezek az egészségmegőrző tulajdonságok lehetővé teszik, hogy a gyógynövényt különféle betegségek esetén alkalmazzuk. Ilyen az ízületi gyulladás, az allergia, az asztma, a cukorbetegség, a krónikusfáradtság-szindróma, a rákos megbetegedések, a vírusfertőzések, a fekélyek vagy az aranyér.

Kutatások igazolják, hogy a macskakarom hatékony lehet a magas vérnyomás természetes csökkentésében, de a különböző neurológiai tünetek javításában is hathatós eredményeket sikerült elérniük. A gyógynövényről az is bebizonyosodott, hogy segítséget nyújthat a szívroham és a stroke megelőzésében, nemcsak a vérnyomás csökkentésével és a vérkeringés növelésével, hanem azzal is, hogy megakadályozza a plakk-képződést az artériákban és a vérrögképződést is gátolja.

A macskakarom normalizálja a vérnyomást, ami a növényben lévő alkaloidnak köszönhető. Erről az egészségsegítő alkaloidról kimutatták, hogy kalciumcsatorna-blokkolóként hat. Ezek csökkenthetik a vérnyomást, mivel blokkolják a kalciumot a szív és véredényfal sejtjeibe való belépéshez. A kalciumcsatorna-blokkolók maguk is pihentetik és szélesítik az ereket, ami egészséges és egyenletes módon segíti a véráramlást.

Forrás: gyogyszernelkul.com

Életigenlők.hu

Similar Posts