Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

A kutatók úgy vélik, hogy a mediterrán diéta csökkenti a szívbetegség és a stroke kialakulásának a kockázatát. De mi a helyzet azokkal, akik már valamilyen szívbetegségben szenvednek? Nos, a mediterrán diéta ebben az esetben is a segítségükre lehet, hiszen a mediterrán étrend még így is jelentősen képes lecsökkenteni a halálozási kockázatokat.

Miért olyan egészséges a mediterrán táplálékokon alapuló étrend? Többek között azért, mert egészséges zsírokat, nagy mennyiségű diétás rostot és hasznos polifenolokat tartalmaz.

Egy kutatásba 8000 idősebb embert vontak be. A résztvevők kockázatot jelentettek szív- és érrendszeri megbetegedésekre, de tulajdonképpen egyik résztvevőnek sem volt semmilyen kardiovaszkuláris betegsége. A vizsgálatra jelentkezőket két csoportra osztották. Az első csoport tagjai a mediterrán étrendet követték, és emellett még naponta 4 evőkanál extra szűz olívaolajat is el kellett fogyasztaniuk. A másik csoport tagjai azt ehettek, amit csak akartak. Esetükben nem korlátozták a kalóriabevitelt és a testmozgás szintjét sem kellett növelniük. A vizsgálat végén az bizonyosodott be, hogy a mediterrán étrendet fogyasztók körében hatvan százalékkal csökkent a szívinfarktus, a stroke, azaz a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázata. A kutatók úgy vélték, hogy ez egy lenyűgöző eredmény.

A tipikus mediterrán étrend napi 1500 mg kombinált teljes polifenolokat kínál. Ezek a kedvező gyulladáscsökkentő növényi vegyületek védelmet nyújtanak az oxidatív stresszel szemben, ráadásul rákellenes és antioxidáns tulajdonságokkal rendelkeznek. A mediterrán étrend alapjait képező gyümölcsök és zöldségek sok-sok polifenolt tartalmaznak. A magasabb polifenolbevitel jelentősen képes lecsökkenteni a kardiovaszkuláris megbetegedések kockázatait.

A polifenolok gyulladásgátló hatással rendelkeznek. Mivel a gyulladás szerepet játszik a különféle betegségek kialakulásában, például rákbetegséget vagy szívbetegséget is generálhat, így nagyon biztató, hogy a mediterrán étrend alapját képező polifenolok ilyen csodálatos hatással bírnak.

A polifenolok csökkenteni képesek a vérnyomást, a megnövekedett HDL-koleszterin szinjét, emellett megemelik a nitrogén-oxid-szintet, amely kedvező hatással van az erek állapotára.

A mediterrán étrendben szerepel az olívaolaj, az olajbogyó, az avokádó, a diófélék, azaz az egészséges zsír minden forrása. Az antioxidánsok és a rostban gazdag friss zöldségek, gyümölcsök és a hüvelyesek szintén az étrend alapját képezik. Valamint hetente legalább három alkalommal halat, tenger gyümölcseit és hetente egy-két alkalommal jó minőségű bort is kell a mediterrán táplálkozás szerint fogyasztani.

Forrás: gyogyszernelkul.com

Életigenlők.hu

Similar Posts