Az örök lét Pöttyös Panni lelkű mediátora, angyali nagyasszonya
„Az a mániám, vagy szent őrületem, hogy amit írok, azt érdekesen írjam. Nincs jogom untatni sem tudománnyal, sem művészettel senkit. Százötven könyvem jelent meg eddig, de kétszáz lesz azután, ha én már levetem a testemet…”
Szepes Máriára emlékezünk életigenlő nagyjaink ezoterikus tagozatából, aki 112 éve született és 13 éve az égi szent sátorba költözött. Kerek évforduló híján is ünnepeljük őt, mert az emberi szem nem látta, emberi fül nem hallotta dolgokról tudott beszélni az átlagtól nem várt természetességgel, emberi nyelven, tántoríthatatlanul.
Édesapja jeles színházi ember volt, ő alapította az Újpesti Népszínházat. A kis Mária gyerekszínészként szerepelt, majd balettozott, s a harmincas évek végén kezdett írni. Első regénye, A Vörös Oroszlán 1946-ban jelent meg, s máig nagy siker, újra meg újra kiadják most is. Nagyon népszerűek mesekönyvei és ifjúsági regényei, leghíresebb közülük Pöttyös Panni-sorozata. Pöttyös Panni mesés történeteiben az óvodakezdéstől az iskolás évekig követhetjük a türelmes nagymama és cserfes unokája kalandjait.
Ezoterikus könyvei is máig olvasottak, kivált A mindennapi élet mágiája, de most is kapható tucatnyi más könyve is.
A magyar ezoterikus irodalom egyik legjelentősebb művelője, tehát nemcsak felnőtteknek szóló műveivel, költeményeivel, valamint tudományos-fantasztikus írásaival szerzett hírnevet.
Szepes Mária, Orsi Mária, Orsy Mária, Papír Mária, Papír Magda, született: Scherbak Magdolna, illetve Scherbák (Budapest, Terézváros, 1908. december 14. – Budapest, 2007. szeptember 3.) magyar író, forgatókönyvíró, költő és színész. Írói álneve Orsi Mária, színészként Papír Magda.
Így hát Szepes Mária, Papír Magdolna, Orsi Mária. Három név, és mégis ugyanaz a művész.
Szepes Mária igazi bohém, komédiás családban nőtt fel. Édesanyja primadonna, nevelőapja rendező volt. Papír Magdolna néven játszott színpadon, már hároméves korától, többek közt A megfagyott gyermek című darabban. Tizenhét éves korában balettvizsgát, majd kereskedelmi érettségit tett, utána a Walter-féle szemináriumban művészettörténetet, pszichológiát, irodalmat hallgatott. A beszélőfilm korszakában Orsi Mária néven filmforgatókönyveket írt.
1930-ban megismerkedett Szepes Béla képzőművésszel, aki többszörös atléta- és síbajnok volt, olimpiai ezüstérmes élsportoló. Házasságuk után Szepes Mária néven dalszövegek és versek mellett tudományos-fantasztikus műveket alkot, s életművében meghatározó szerepet tölt be az ezoterikus irodalom.
Tán csak Krúdynak volt több neve – saját, illetve művészi. Ez a tény és az alanti idézetek tőle ékesen bizonyítják, fényesen csillogtatják szűnni nem akaró életigenlését, ótestamentumi magasságokat súroló életkora is (98 földi év).
Néhány jelentős szál életigenlés-csokrából
“Mindenekfölött valami kollektív jóságot szeretnék megvalósítani magamban. Minden élő felé egyformán áradó, végtelen gyöngédséget és megbocsátást.”
„Akit szeretsz, azért tégy meg mindent, de semmire se kényszerítsd. Engedd el, engedd a maga útján járni.”
„Soha, senkinek ne kívánj rosszat, még gondolatban sem.”
„Más a szerelem és más a szeretet. A szerelem az, amivel társulsz, amiből gyermekek fakadnak, s utána meghalnak. A szeretet az, ami a világmindenség minden élőlényét egyformán szereti, azért szereti így, hogy segítsen az embereken, különben elvesznének.”
„Ha csak egy embert, egy lelket megmentesz, már nem éltél hiába.”
„A szenvedő ember mindig rokonszenvesebb, mint az, aki a szenvedést okozta, még akkor is, ha az ítélet-végrehajtónak igaza van!”
„Ami meghatározott és élesen világos, az mindig szegényes. Kevés. Csak az ismeretlenben határtalanok a lehetőségek.”
„A fény akár egy kis szikrájával is képes átváltoztatni a csüggedt szomorúságot halhatatlan örömmé.”
„Aki sír, abban önmaga fájdalmán keresztül megértés és szánalom támad mások szenvedésével kapcsolatban. Aki sír, az vigasztalni tud, s ahhoz elérkeznek a sors vigasztaló erői.”
Ez utolsó előtti sorokban összegződnek tán a fennebbi életigenlés-rózsaszálak mondanivalói, ebben a boldogmondás-értelmezésben (Boldogok, akik sírnak, mert megvigasztaltatnak) mely látszólagos paradoxon, ám csak a felszínen, hogy a sírók tudnak igazán életre, örökéletigenlésre vigasztalni, de a mély beszédes hallgatásában nyilvánvaló igazság, hogy a boldogmondások, benne nagy súllyal e Szepes Mária-i olvasat a következő eonban földre érkező Egek királysága Magna Chartája, alkotmánya, alaptörvénye.
„Amikor bezúztak mindent, amikor tilos lett minden, amit addig csináltam, eldöntöttem, meséket fogok írni. Imádom a gyerekeket. A fodrásznál volt egy találkozásom egy orosz kislánnyal, a kis Tamarával. Oda is tollal, füzettel jártam, és egyszer csak felült a térdemre, hogy rajzoljak neki. Ezt a tündéri kis lánykát aztán beleírtam a Pöttyös Panni mesémbe, hogy a két kislány összebarátkozik. 1953-ban ki is jött a könyv, óriási sikere lett. Kiderült, hogy én az új éra legnagyobb könyvét írtam meg azért, mert volt benne egy négyéves szovjet kislány… Boldog vagyok, mert már az ötödik nemzedék nő fel a Pöttyös Pannival, hogy a szívbeteg gyerekeknek ezeket a meséket olvassák fel a kórházakban, mert kedvesség és báj van bennük… Hát így lettem mesemondó Szepes Mária. Egy hétéves kis barátnőm (aki azóta nagymama lett) egy együtt töltött nap után azt kérdezte az édesanyjától: Anyuka, mondd meg nekem igazán, ugye a Szepes néni nem egészen felnőtt? – Ez volt a legkedvesebb bókja az életemnek.” A fenti, leghosszabb életigenlő idézet egyben Szepes Mária alcímben szereplő, meglepő jelzőjét (Pöttyös Panni lelkű) hivatott magyarázni, idevág megintcsak egy Jézus-i mondás, a gyermekeké a Mennyek Országa.
A Vörös Oroszlán
1946-ban jelent meg A Vörös Oroszlán, Orsi Mária szerzői névvel a Hungária kiadásában, 2000 példányban. Nem sokkal megjelenése után, amikor a kiadókat is államosították (1948), a könyvet felforgató és veszélyes műnek találván, begyűjtötték, és minden példányát bezúzták. Negyven évig volt tiltott könyv. Íróját, a nem létező Orsi Máriát „nem találták”.
Hamvas Béla, Szepes Mária igen jó barátja, aki ekkor már a Országos Széchényi Könyvtárban dolgozott, meg tudott menteni négy példányt. „Amikor azt hitték, megölték a könyvemet, akkor kezdett el élni.” – mondta Szepes Mária, és így is lett. A mű első német kiadása már 1947-ben megjelenhetett. 1984-ben, az Amerikában élő Püski Sándor az eredeti kiadás alapján New Yorkban publikálta. Még abban az évben, a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatában, némileg meghúzva és utószóval kiegészítve, fantasyként ismét, 58 ezer példányban megjelent. (1989-ben jelenhetett meg itthon ismét szabadon.) Az NSZK-ban A Hónap Könyve lett, 1985-ben pedig a Lasswitz-alapítvány versenyén is helyezést ért el. Fordításait több országban is olvashatják.
A könyv alaptémája egy elixír, maga a Prima Materia, amely a halandókat halhatatlanná, vagy legalábbis hosszú életűvé teszi, és a kiválasztottaknak megadja azt a képességet, hogy emlékezzenek előző életeikre, tetteikre.
A könyv első olvasatban egy izgalmas regény, aminek története több évszázadot ível át. Sokak azonban ezoterikus beavatási regényként tekintenek rá.
Academia Occulta; Baktay Ervin, Hamvas Béla, Várkonyi Nándor látogatásai, Pöttyös Panni sorozat
1947. május 27-én kezdődtek, immár saját lakásukon, az Academia Occulta előadásai, amelynek fakultásait tizenhat jegyzetben adták közre, akkor még természetesen „szamizdatként”.
„Budai lakásomban 1945 óta adták és adják egymás kezébe a kilincset a látogatók, köztük olyan nevek, mint Baktay Ervin, Hamvas Béla, Várkonyi Nándor. 1947 után egész kis földalatti kulturális mozgalom alakult ki nálunk. titokban olvastuk, fordítottuk a szinte megszerezhetetlen műveket az Állatfarmtól a Sötétség délbenig.”
A tanfolyamok teljes anyaga saját hazájában majd csak fél évszázad elmúltával láthatott napvilágot.
Tanítványa volt Kondor Katalin, Révész Sándor, sok művész közéleti személyiség.
Raguel 7 tanítványa
1947-ben már írta, 1977-ig érlelte Szepes Mária a A Vörös Oroszlánnál nem kevésbé fontos, ám jóval kevesebbet emlegetett regényfolyamát, a Raguel hét tanítványát. A mű sok életrajzi elemet tartalmaz önmagáról, és Viktor bátyjáról is.
„A »Raguel-Saga« írása közben plasztikusan életre kelt valamennyi hősöm, hősnőm alakjával annyira azonosultam, hogy velük együtt éltem át szerelmeiket, csalódásaikat, sikereiket, kudarcaikat, örömeiket, vergődésüket. Velük merültem poklok szakadékába, s emelkedtem a Kozmosz végtelenné táguló kiterjedései közé. Ma is velem vannak. Szellemi, érzelmi gazdagságot sugároznak, megosztják azokkal az olvasókkal, akik elméjüket, lelkület megnyitják előttünk.”
Raguel, az időtlen, évszázadokon át újjászületett Mester (vagy maga Raguel arkangyal?) magához hívja tanítványait, a zodiákus jegyeinek 7 képviselőjét, amúgy közönséges földi halandókat, hogy együtt vészeljék át a közelgő Világalkonyt, és megalapozzák a jövendő emberiség létét. Ám még a nagy találkozás előtt megismerhetjük a szereplőket. A jellemábrázolások kitűnőek. Szinte minden figura életét születésétől fogva nyomon követhetjük, lelki-szellemi fejlődésükkel egyetemben. A 7 főszereplő a 7 alkímiai égitest: a Hold, a Mars, a Merkur, a Jupiter, a Vénusz, a Szaturnusz, és a Nap őstípusa, de ugyanúgy jelenti a beavatás 7 fokát. Amíg „véletlenül” mindannyian eljutnak Mythenburg várába, a végkifejletig.
Magánkiadásban szerették volna megjelentetni, ami Szepes Béla utolsó kívánsága is volt, de végül ez a beavatási regény is csak a rendszerváltozás után, 1990-ben kerülhetett először a nagyközönség elé.
„A Raguel hét tanítványát életem főművének, és utolsó nagy opuszának tartom. Egyes részeit ma bizonyosan másképp írnám meg, mégsem változtattam rajta, mert minden mozzanata összefügg szellemi fejlődésem szakaszaival, az egyre bővülő körű tanulmányokkal, amelyeket folytattam. Tudom, hogy a Raguel nem publikálható ma ebben az országban. De szilárd meggyőződésem, hogy amikor elérkezik az ideje, mindazok olvasni fogják, akikhez a benne rejlő fontos üzenetek szólnak…” – írta 1977-ben.
A művet azóta németre is lefordították (Der Berg der Adepten; Weltendämmerung). Az adeptusok hegye, illetve Világalkony címmel, két kötetben.
1989 után; a pályamű gyümölcse beérik, jutalmaztatás
A rendszerváltás után számos, korábban kéziratban fekvő ezoterikus könyve jelent meg.
Az írónő nevét viselte az 1994-ben megszűnt Szepes Mária Általános Iskola.
Szepes Mária 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 1998-ban pedig a Középkeresztet vehette át munkásságának elismeréseként.
Alapítója és haláláig a fővédnöke volt az 1997-ben indult SZINTÉZIS Szabadegyetemnek.
1999-ben többedmagával közreműködőként szerepelt a Világokon át – Barangolás a metafizika birodalmában sorozat első, Az anyag: káprázat, vagy valóság? című részében. Az epizódban megszólaltatott további személyek Héjjas István, Dúl Antal, dr. Gelléri Júlia, Paulinyi Tamás és László Ervin voltak.
A Szegedi Egyetem filozófia tanszékén művei tankönyvnek számítanak.
Haláláig interjúkötetén dolgozott Nemere Istvánnal.
Batári Gábor
*** *** *** ***
Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!
