Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

A rózsafélék családjába tartozó naspolyát már a 15. században keletkező magyar írásos emlékek is említik, nespula néven. A gyümölcs egyéb, népies elnevezései: miszpolya és lasponya. A naspolya rokonságban áll az almával, a körtével és a birsalmával is. A naspolyafa vagy -bokor általában 5-6 méteres, de előfordul, hogy a tíz méteres magasságot is eléri. A bokor lombhullató, májusban bontogatja virágait. A naspolyát még éretlen állapotában, október végén, november elején kell szüretelni, miután egy-két alkalommal megcsípte a dér, majd hagyni kell utóérni.

Vagyis száraz, hűvös, nedvességtől védett helyen ki kell teríteni és meg kell várni, amíg megérik. Általában decemberre beérik a gyümölcs, amire igen nagy szüksége is van a szervezetünknek, hiszen ebben a hónapban már igen gyér a piacokon a gyümölcsválaszték. Ráadásul a naspolyában rengeteg C-vitamin is van, amely az immunrendszerünk megerősítésében játszik kiemelkedő szerepet. A régebbi időkben a naspolya karácsonyfadíszként is funkcionált.

Megéri megvárni, míg jóízűen falatozhatunk a gyümölcsből, mert egy nagyon ízletes és zamatos, pépes húsú gyümölcsöt majszolhatunk, amely nemcsak az ízével nyűgöz le bennünket. A naspolya meglehetősen gazdag A-, B1-, B2-, B6-, C- és E-vitaminban, kalciumban, magnéziumban, káliumban, nátriumban, foszforban, cinkben, vasban, mangánban, folsavban és szelénben. A naspolya tele van olyan antioxidáns vegyületekkel – flavonoidok, polifenolok, A-vitamin –, amelyek képesek számunkra védelmet nyújtani a szabad gyökök károsító hatásaival szemben.

A gyümölcsből készíthetünk lekvárt vagy zselét, mivel meglehetősen magas a pektintartalma. A gyümölcsből kellemes ivólé, de szörp is készülhet, illetve sültek mellé kínálhatunk belőle nagyon ízletes mártást is.

A bokor kérgének magas a csersavtartalma. A népgyógyászat szerint vérzést csillapíthatunk a kéregből készített főzetből. A gyümölcs magjaiból is készíthetünk főzetet, ez pedig a vesekő ellen hatásos. A növény terméséből és leveléből készült készítmények hatékonyan csillapítják a szájüreg és a garat gyulladásait. A naspolya a benne lévő pektinnek köszönhetően az emésztésre gyakorol jótékony hatást. Mind hasmenésre, mind székrekedésre javasolt a fogyasztása.

A naspolyát a kozmetikai ipar is előszeretettel használja, hiszen a benne lévő hatóanyagok miatt összehúzó, hidratáló és regeneráló hatásokkal rendelkezik. A gyümölcssavak pedig remek hámoldók.

Forrás: gyogyszernelkul.com

Életigenlők.hu

Similar Posts