Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

Az április 10-i Nemzeti Rákellenes Naphoz kapcsolódik az idei évben fennállásának 135. évfordulóját ünneplő Aszódi Javítóintézet hagyományos, tavaszi rendezvénye, a „Rákellenes futás és kerékpározás”.

A szokott időben, április második szombatján kerül sor rá, a tavalyi évben bevezetett délelőtti időpontban.

A Javítóintézet udvarán április 13-án délelőtt 10 órától indul a nevezések leadása, az érdeklődőket Puskás Péter igazgató úr és lelkes munkatársai jóvoltából tea, frissítők, pogácsa, valamint apró ajándékok is várják.  A „nevezési díj” felnőttek részére 1.000,-Ft, gyerekeknek 500,-Ft, de további adományokat is szívesen fogadunk. A befolyt összeget a rendezvény végén A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány képviselőinek adjuk át.

Várjuk azokat, akik egy együttes örömfutáson vennének részt, azokat, akik kimozdulnának egy laza kerékpározásra és azokat is, akik sportolni nem szeretnének, de az egészségügyi szűréseken részt vennének.

A rendezvény megnyitására 11 órakor kerül sor a főépület bejárata közelében álló kopjafánál, ami a Javítóintézet elhunyt dolgozóinak és növendékeinek állít emléket. Ezután együtt indul a csapat végig a városon, elöl a futók bolya, mögöttük hosszan elnyúló kettes sorban a kerékpárosok. Az útvonalon (Kossuth utca, „bagi” körforgalom, domonyi temető, domonyi iskola, Iklad, Szent Imre utca, Mély út, aszódi temető leghátsó kapuja, Régész utca, Kossuth utca, Javítóintézet) a szükséges biztosítást a Polgárőrség látja el – köszönjük nekik ezúton is.

A domonyi temető egy sírjánál (Maródi Györgyé, aki az Intézet nevelője volt haláláig) és az aszódi temető központi keresztjénél szolidaritásunk jeleként szalagocskákat kötünk egy-egy kihelyezett kopjafára, majd visszatérünk a Javítóintézetbe, és helyben főzött meleg étel várja majd a résztvevőket, – köszönjük az alapanyag-felajánlást Sztán István polgármester úrnak, az elkészítést Czikó Tibor kipróbált főszakácsnak, az infrastruktúrát és az előkészítést a Javítóintézet vezetésének, munkatársainak –, hanem egy látványkonyha is, itt Jenei Tamás séf mutatja be néhány egészséges étel elkészítését.

Az alapítvány szűrőjárműve az Intézet kapujánál parkol 10 órától 16 óráig.

A szolgáltatások pedig, amiket mindenki ingyenesen vehet igénybe ezen idő alatt: bőr- és szájüregi rákszűrés szakorvosokkal, Alexander technika – testképkontroll, nyomelem, vitamin és testtömegindex mérések,  dietetikai-, stílus-, valamint bőr- és szépségápolási tanácsadás.

Természetesen idén sem maradhatnak el az oklevelek és az apró, erre a reményeink szerint kellemes programra emlékeztető ajándékok.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

A szervezők

Forrás: Aszódi Tükör

Similar Posts