A gyomorrák manapság többnyire halálos betegség. Sajnos sok esetben már csak nagyon komoly tünet esetén mennek el az emberek orvoshoz, hiszen a kezdeti stádiumban nem nagyon vannak még szimptómái ennek a betegségnek. A kései stádiumban felfedezett betegség pedig többnyire már nem gyógyítható.

Eddig úgy tudtuk, hogy a sárgarépa nagyon hasznos táplálék lehet, ha a látásunkat szeretnénk megőrizni. A legújabb kutatások szerint ez a narancsszínű zöldség nemcsak a látást élesítheti, hanem a gyomorrák kialakulásának kockázatait is lecsökkentheti.

Vizsgálatok igazolják, hogy a sárgarépa rendszeres fogyasztása mintegy 26 százalékkal csökkenti a gyomorrák kialakulásának kockázatát. Már napi 25 gramm, vagy heti 3 darab sárgarépa elfogyasztása is minimalizálni tudja a kockázatokat.

A legjelentősebb eredmények egy litván tanulmányból származnak. A vizsgálatban részt vevő 1100 alany naponta 1-6 sárgarépát fogyasztott el. Az eredmények drámaiak voltak, hiszen az alanyoknál mintegy 46 százalékkal csökkent a gyomorrák kialakulásának a kockázata.

A kutatók világos összefüggést mutattak a táplálkozás és a gyomorrák kialakulása között. Jelezve, hogy a vörös hús, a feldolgozott élelmiszerek, a só és az alkohol jelentősen képesek megnövelni a kockázatokat. Másrészt a zöld tea, a gyümölcsök és zöldségek rendszeres fogyasztása bizonyítottan védelmet nyújt a gyomorrákkal szemben. Akinek a családjában volt ilyen betegség, fokozott veszélynek van kitéve, de egészséges táplálkozással még ez a rettegett betegség is elkerülhető. Ilyen esetben nagyon lényeges a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel is.

A prosztatarák a férfiak rettegett betegsége. A sárgarépa ennek a betegségnek a megelőzésében is segíthet. Napi egy sárgarépa fogyasztása mintegy 18 százalékkal képes minimalizálni a kockázatokat.

A sárgarépa rendkívül magas alfa- és béta-karotinban, vagyis természetes növényi antioxidáns pigmentekben, amelyek meg tudják állítani a káros szabad gyökök képződését.

Ezen kívül a sárgarépa gazdag luteinben és zeaxantinban – antioxidáns fitonutriensek –, valamint kávésavat, ferulinsavat és kumarinsavat is tartalmaz. Ezek az oldhatatlan rostok forrásai, amelyeknek szintén rákmegelőző hatásaik vannak.

Egy csésze sárgarépa mindössze 94 kalóriát tartalmaz. Van benne A-vitamin, amely elengedhetetlen a normális látáshoz. A benne lévő K-vitamin a véralvadáshoz és a csontok egészségéhez szükséges. És a sárgarépa a folsav kiváló forrása is.

Bár a kutatás javarészt a nyers sárgarépára fókuszált, a sárgarépalé is bizonyította rákmegelőző hatását. Azonban a legegészségesebb mégiscsak frissen és nyersen fogyasztani a sárgarépát.

Forrás: gyogyszernelkul.com

Életigenlők.hu

Hasonló cikkek