OLVASÁSI IDŐ KB. 3 perc

A helyes szájhigiéniával a lehető legalacsonyabbra csökkenthető a fogveszteség és a szájüregi betegség

A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány szervezésében rendezett rákszűrések egyre ismertebbek és népszerűbbek. Az ország különböző településein találkoznak az egészségtudatos emberek a szájüregi rákszűrés fontosságával, rákmegelőzési tanácsokkal. 2021. június 29.-én Mezőkovácsházán Dr. Vidákovics László parodontológus fogorvos a szűrőnap végén adott összefoglalója után rövid interjút adott a szájüregi rákról, mert a legmeglepőbb volt számára, hogy az volt számára, hogy egy szájüregi rákszűrésen majdnem mindenki a fogai rendbetétele után érdeklődött, holott a szájüregi rákszűrés más, mint a fogorvosi vizsgálat.

Mire kell odafigyelni a szájüregi daganat megelőzése terén?

Igyekeztem abban tanácsot adni, hogy miként lehet azt elérni, hogy a fogpótlás ne törje folyamatosan a szájat és arra is felhívtam a figyelmet, hogy nagyon oda kell figyelni arra, hogy ne legyen állandó nyálkahártya-irritáció, seb a szájban, mert az hosszú távon kezeletlenül daganat kialakulásához vezethet. Elmondtam azt is, hogy mivel a száj nem a legtisztább környezet, időskorban 90 százalékos a fogágybetegség valamilyen formájának a megjelenése. Ezért mindenkinek elmondtam a helyes szájhigiénia fontosságát, mert ezzel a lehető legalacsonyabbra csökkenthető a fogveszteség. Kiemelendő rizikófaktor a dohányzás, minden páciensnek felhívjuk a figyelmét a szűréseken arra, hogy nagyon fontos a rendszeres szájüregi vizsgálat, de a legideálisabb a dohányzás végleges letétele.

Hogyan vélekednek az emberek a szájüregi rákról és annak felismeréséről?

Az az „érdekes”, hogy a szájüregben egyáltalán nem képzelnek rákos folyamatot az emberek, mindenhol máshol inkább, de ha a szájban ki is alakul daganat, akkor azt úgy képzelik, hogy nem lehet olyan komoly. Pedig nagyon is fontos megelőzni a szájüregi daganatokat, mivel a kezelése, műthetősége nem tartozik a legkönnyebben elvégezhető beavatkozások közé.

A megelőzést, mint tudjuk, kisgyerekkorban kell megtanítani. A gyerekek étkezése milyen hatással van fogazatukra, szájüregi higiéniájukra?

Megfelelő minőségi táplálékok rágása szükséges, a csipsz, a cukor nem ilyen. A gyorsétkezés (fastfood) nem tesz jót a fogak öntisztulásának, azt a normális vegyes táplálkozás idézi csak elő. A legfontosabb itt is, hogy erősen motiválni kell a gyerekeket a helyes és rendszeres fogmosásra.

Mi a legfontosabb tudnivaló a szájüregi rákról?

Már önmagában a rák – lehet bárhol, akár a fülcimpán –, az egy életet veszélyeztető állapot. A szájüregi rák alapvetően primer ráktípus. A szervezet kapuja, egy olyan határmezsgye a szájüreg, amelynek gyengített működése alapvető hatással van a későbbi élettani folyamatokra, folyamatos terhelést jelent az egész emésztőrendszerre, amiből krónikus betegségek alakulhatnak ki, akár rákos állapot is, ami áttétet tud adni.

Könnyen műthető a szájüregi rák?

Attól függ, hogy hol jelenik meg, milyen típusú rákról van szó, de nem könnyű beavatkozás. Viszonylag felszíninek látszó problémánál is nagy mennyiségű anyagot kell eltávolítani a terjedés megakadályozása érdekében.

Milyen fajtái vannak ennek a betegségnek?

Mint általában a ráknál, ennél is az alapvető csoportosítás, hogy: jóindulatú vagy rosszindulatú. Aztán megkülönböztetjük elhelyezkedés, kiterjedés alapján, vannak például prekarcinózus elváltozások, adott esetben leukopátia, ami jól elkülöníthető, és differenciálható egy egyszerű gombás fertőzéstől. Az én egyik szívügyem a gyerekek játékos egészségtudatosságra nevelése és a fogaik ápolására való odafigyelés megtanítása.

Milyen a lefolyása van a gyógyításának?

A legfontosabb az, hogy időben felismerjük. Egy ilyen betegség lehet nagyon gyors lefolyású. Fontos az időben történő felismerés, aminél az a lényeg, hogy bizonyos rendszerességgel nézzünk a szánkba, és ha ott valami olyat látunk, ami nem eddig volt ott forduljunk szakemberhez.

Jársz szűrésekre?

A száj higiénével jó barátságban vagyok, rendszeresen tartok önvizsgálatot, önmagam orvosa vagyok.

Mi az életigenlésed?

Elég maximalista vagyok. Szeretek élni.

Vajda Márta

***                    ***                    ***                    ***

Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!

eletigenlok.hu

Similar Posts