Neki is jár a rigmus, – „Táncolj Törő!“ – virtuóz játékáért, mint a legendás Újpest csatárnak. Sokan, sokféleképpen próbálták megmagyarázni, hogy Törőcsik Marit mi tette hallhatatlanná, színpadi és filmes alakításai mitől tűnnek még ma is annyira örökérvényűnek. Mert az biztos, hogy ha most megnézzük a filmjeit, még negyven-ötven-hatvan év távlatából is árad valami modernség, valami vagányság a személyiségéből.
Megjelenését pályája csúcsán olyannak írták le, mint akiről nem tudja levenni a szemét a néző, ha egyszer Törőcsik a színpadra lép. Arcáról gyakran megjegyezték, hogy tekintetében volt valami „huncut”, talán némi irónia is, valami közöny és fáradtság, amivel azonosulni lehetett, és miközben „szelíd mosolya átleng(ett) az időn”, személyiségéből átütött a vibrálás.
Tehát nemcsak színpadi, filmbeli játéka, hanem ösztönös arcjátéka is csatárosan virtuóz.
Törőcsik Marira emlékezünk, életigenlő nagyjaink dicső körében, a nemrégiben 85 éves korában elhunyt Nemzet Színészére, a Nemzet Művészére, a magyar színjátszás és filmművészet igazi nagyasszonyára, ugyanakkor egy kedves, megnyerő és a humort sosem nélkülöző nőre, ezért is mertem direkte képzavaros, Fábri Sándor-os, Besenyő-Pista-bácsis szóviccet megengedni a címben, mert halála ellenére életigenlése jegyében foglaljuk össze életét arany dióhéjban. Tehetsége mellett természetessége, szerénysége, embersége, életigenlése, humora mind hozzátartozott ahhoz, hogy Törőcsik Mari nemcsak az egyik legnagyszerűbb színésszé, de még életében legendává válhatott.
Következzen a művésznő életigenlő életüzenete:
„Örülni kell, hogy élünk, tudjunk szeretni, mert akkor szeretnek minket, ha mi is szeretünk.”
Az ösztönösség és a tudatos alkotói hozzáállás egyszerre volt meg benne, erről a Szerelem című film forgatásán is tanúbizonyságot tett. A már idézett Film Színház Muzsika című lapnak azt mesélte, hogy Makk Károly rendezőnek eleinte egészen más elképzelése volt arról a nőről, akit végül Törőcsik a filmben alakított. „Olyannyira, hogy egy más típusú színésznővel akarta játszatni, és amikor már mellettem döntött, azután is, a forgatáson, elég sok vitánk volt. De ő megtette, hogy a két nagy jelenetet két változatban vette fel, úgy, ahogy ő képzelte, és úgy, ahogy én – maga a jelenet szövegileg változatlan maradt, csak másképp fordultam meg, másképp beszéltem, másképp sírtam – és a becsületemre szóljon, hogy végül az én verziómat hagyta benn”.
Természetességét nagyon szerette a kamera és a színház egyaránt. 1968-ban nagy sikert aratott a Varsói Melódia című színdarab, amelyben Sztankay Istvánnal játszott. Dersi Tamás egy évvel később a Körkép című folyóiratban így rajongott Törőcsikért: „A legmaibb színésznő. Harminc évvel ezelőtt nem boldogult volna; szerénysége, eszköztelen egyszerűsége, cicomátlan játékossága, fojtott érzékenysége, az erotikus hatásokat emberi kapcsolattá nemesítő tisztasága, huncut okossága most érvényesül”.
Dersi ebben a cikkben felidézi Törőcsik nagy erényét, miszerint az akkori fiatalok is tudtak vele azonosulni, mert az ő ízlésüknek megfelelően nem volt harsány, nem rendezett „nagy jeleneteket”, nem díváskodott. Közel tudott kerülni az emberekhez, mert képes volt azt a látszatot kelteni, hogy egy közülünk.
Törőcsik 1975-ben barátját, Pilinszky Jánost is megihlette, aki cikkében így fogalmazott róla: „Törőcsik Marit tizenhat esztendeje, hogy megismertem. Ritkán éreztem valakiben ennyi ellentmondást, ennyi hamis képzetet, s ugyanakkor tévedhetetlen biztonságot. Amikor »lépett«, úgy koncentrált, akár egy artista, aki sose véti el a halálugrás pillanatát. S ez az egyszeri pillanat egyre hatalmasabb teret hódított lényében; törékeny és egyre törékenyebb alkatában gyönyörűen és iszonyúan fölnőtt és elhatalmasodott valami – szellem, tehetség, igazmondás? –, valami egyszerű és súlyos vasgolyó.
Törőcsik Mari mesélőkedve még mindig a régi, szívesen beszél magáról, az életéről. Meg is jegyezte, hogy mellette más úgysem fog szóhoz jutni. S valóban, amikor Iker János a színésznő díjainak felsorolásába kezdett, Törőcsik Mari félbeszakította, mondván, hogy annyi díja van, felesleges lenne mindet felsorolni, legyen elég annyi a felkonferálásnál, hogy Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze. „És ezt nem szerénységből, hanem nagyképűségből mondom” tette hozzá tréfásan.
Ha valaki meghallja Törőcsik Mari nevét, elsősorban Fábri Zoltán filmje, az 1955-ben készült Körhinta jut eszébe, melyet az 1956-os cannes-i filmfesztiválon Arany Pálmára is jelöltek. A Körhinta valóban mérföldkő volt a magyar filmgyártás életében, hiszen a sok sematikus film után végre megjelent egy átütőerejű történet, melyből sugárzott a szerelem. A Körhintát nemcsak a médiaguruk tartják kiváló alkotásnak, üzenete az egyszerűbb emberekhez is eljut. Iker Jánosnak arra a kérdésére, hogy nem unja-e még a Körhintát, a művésznő azt válaszolta, hogy a fiataloknak „szegényeknek” kötelező megnézniük, de ő nem unja.
A művésznő úgy véli, ma már nem vennék föl a főiskolára, mivel a felvételin rengeteg monológot kell elmondani. Az operett szakra járt, és akkoriban még tájszólásban beszélt. Gellért Endre Kossuth-díjas magyar színész, rendező, főiskolai tanár rábeszélésére megbirkózott a Csárdáskirálynővel, Kálmán Imre operettjével. Az operett világa teljesen eltért a Körhintáétól, a művésznő mégis be tudott illeszkedni mindkettőbe. Gellért Endre Törőcsik Marit intellektuális színésznőnek tartotta, és nem parasztszínésznek, amit közölt is vele, Soós Imrét viszont parasztszínésznek könyvelték el, ami mély nyomot hagyott a lelkivilágában. Törőcsik Mari hercegnek tartotta őt, amit a környezete nem vett észre. Pataki Mari és Bíró Máté sorsa a filmen kívül is beteljesedett, ugyanis ahogy a színésznő mondta „kicsit” szerelmesek lettek egymásba, azzal azonban mindvégig tisztában volt, hogy Imrét nem mentheti meg. S valóban, Soós Imre egyre rosszabb idegállapotba került. Összeházasodott az orvosnőjével, dr. Perjési Hedviggel, és ugyanaznap vetettek véget az életüknek, önkezükkel. Soós Imrével a morfium végzett, feleségével a gáz.
Majd a művésznő egyik kedvenc mondására terelődött szó, előszeretettel használja ugyanis a „maga nem normális” kifejezést, ám ha kell, saját magára is alkalmazza kapcsolat fűzte Jirí Menzelhez, Garas Dezsőhöz, Pilinszky Jánoshoz. A négysorosát kívülről fújja, még akkor is, ha álmából fölébresztik.
„Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.”
„Azt hiszem, nagyon boldog vagyok” – ezekkel a szavakkal zárta Törőcsik Mari a 80. születésnapjára a Nemzeti Színházban megrendezett estet 2015-ben. A gálán többek között színpadra lépett (vagy, ha nem tudott elmenni, akkor kivetítették) minden rendező, aki valaha rendezte az ünnepeltet, Makk Károlytól Szabó Istvánon és Vidnyánszky Attilán át Zsótér Sándorig. Törőcsik meg azt mondta, majdnem elájult, hogy ennyien voltak, de gondoljanak bele, húszévesen kezdtem, már hatvan éve a pályán vagyok.
Törőcsik Mari folyamatos önreflexiója hatalmas alázattal vegyült, soha nem felejtette el, honnan indult és kik segítették a pályáján. Páratlan tehetsége mellett finomsága és méltósága tette lehetővé, hogy bárhová megy is, nyomot hagyjon maga után.
Bérczes László vele beszélgető könyvében Törőcsik Mari úgy fogalmazott: őt általában szeretik a szakmában, tudniillik soha nem ismerte az irigységet, a féltékenységet. „Így neveltek, és így nőttem fel a Nemzetiben. Akkor nem vagyok féltékeny, ha hiszek önmagamban. Azért tudtam hinni, mert olyan emberek vettek körül, akik ezt a hitet táplálták. Pedig az első bemutatómon, Viola voltam a Vízkeresztben, olyan rossz voltam, mint a bűn.”
Törőcsik Marinak kivételes helye volt a szakmában, különös gravitációs erejével vonzásában és egyben tartotta maga körül azokat a kollégákat is, akik jóllehet, amúgy ellentétes pólusokon álltak. Mind Alföldi Róbertet, mind Vidnyánszky Attilát a barátjának mondhatta, egy 2013-as interjúban a HVG hetilapnak azt mondta: mindkettőjüket szereti, tiszteli, ha valami mondanivalója van, azt nekik mondja el. „Nem tartozik másra. Ezt tisztelni kell bennem. Mint ahogy annak idején tisztelték, hogy én közvetítettem Zsámbéki Gábor és Schwajda György között, akik nem voltak köszönőviszonyban egymással.”
A fentebb említett, tiszteletére megrendezett gála összegyűjtötte a már akkor is ripityára tört színházi szakma apró darabjait, és – ha csak egyetlen estére is – azt egy egésszé ragasztotta össze.
Törőcsik néhány évvel ezelőtt Kadarkai Endre Arckép című műsorában azt mondta, „mindig tudtam, hogy a közönség egy része ölben tart és átsegít a nehézségeken”. Az igazság azonban az, hogy őt a szakma, a pályatársak is éppúgy ölükben tartották és szerették.
Sokatmondó például az a legendás történet, amikor a színésznő épp csak nemrég volt a Nemzeti tagja, de a legnagyobb magyar színészek térdepeltek érte. Törőcsik ugyanis hivatalos lett volna egy acapulcói filmfesztiválra, de éppen egy nemzetis darabot próbált. Major Tamás és Várkonyi Zoltán közölte vele, ideje lenne eldönteni, hogy Törőcsik sztárocska akar lenni vagy színész.
„(…) Várkonyi üvölteni kezd. Maga még nem vette észre, kikkel dolgozik?! Itt már sírok. Ekkor Major szeme olyan huncutul megcsillan. Megfordulok, mert mintha ő is mögém pillantana. Most képzelje el! Ott térdepel Mészáros Ágika, mellette Básti Lajos, a tanárom, és Lukács Margit, aki nem egy térdeplős nőszemély, aztán Gobbi Hilda és így tovább. Térdepelnek, és mondják. Tisztelt igazgató úr, Rendező úr! Vagyis elvtárs, nyilván. Mi egy szocialista brigád vagyunk, és azt a szocialista felajánlást szeretnénk tenni, hogy felváltva próbáljuk a kisszínésznő szerepét azért, hogy ő Acapulcóba utazhasson. Én elkezdtem zokogni, ők elkezdtek röhögni. Hát ezért üvöltött Várkonyi, ezért térdepeltek ott a legnagyobb magyar színészek, és közben alig tudták megállni, hogy ne röhögjék el magukat.”
Hogy jó mesterektől, pályatársaktól, Gobbi Hildától, Major Tamástól, Schwajda Györgytől, Taub Jánostól tanulhatott, „irgalmatlanul” nagy szerencsének tartotta, és tényleg nem a levegőbe beszélt, amikor azt mondta, hiányzik belőle a féltékenység: olyan szeretettel tudta megidézni és méltatni kollégáit, hogy az általa elmesélt történetek mindenki számára élővé és kézzelfoghatóvá tették a magyar színháztörténelem néhány nagy pillanatát.
„Felhívott egyszer Örkény Pista, hogy írt egy szerepet a Macskajátékban, amit feltétlenül nekem kellene eljátszanom. A tulajdonképpeni főszerepről, Orbánnéról volt szó. Pista, nagyon megtisztelő, de nem merem. És higgye el, nem azért, mert fiatalabb vagyok, mint a megírt szerep, nem, én mindig is szerettem idősebbet játszani. (…) Évekkel később a Játékszínben eljátszhattam Egérkét. Tulajdonképpen ezt akarom elmesélni. A Psotát. Hogy milyen nagyszerű volt. Tolnay Klárika volt Giza, Psota Irén volt Orbánné. Csodálatos dolgokat művelt a próbákon. Egyszerűen zseniális volt, pedig a rendezőtől nem kapott túl sok segítséget. (…) Engem később egy nagyon jó rendező felkért, hogy játsszam el Orbánnét.
Na de Psota után?! Nem lettem volna én rossz a szerepben, de tudtam, nem lennék képes elszakadni Irén alakításától. Ugyanezért könyörögtem ki magamat annak idején a Nők iskolájából! Azt a szerepet Mészáros Ágika előttem már fantasztikusan eljátszotta. Olyan zseniálisak voltak, hogy nem lettem volna képes szabadulni tőlük.
Bár az egyik legnagyobb színészünk volt, valahogy mindig sikerült két lábbal a földön maradnia, szerénységét, kedves, letisztult természetét is legalább annyiszor méltatták, mint tehetségét. Pedig kevés magyar filmes mondhatja el magáról, hogy annyiszor megfordult Cannes-ban, mint ő, aki a Körhinta után többek között a Szerelemmel, a Szerelemem, Elektrával és a Déryné, hol van? című filmmel is visszatérhetett a fesztiválra. Utóbbiért meg is kapta a legjobb női alakításért járó díjat, majd később ugyanitt életműdíjjal is jutalmazták.
Törőcsik nem beszélt idegen nyelvet, mégis világhírű művészek keresték a társaságát. Jiří Menzelt például „testvérének” tartotta, Jean Cocteau kezet csókolt neki, Maximilian Schell színész, rendező egy liftben ismerte fel és ölelte meg Cannes-ban, François Truffaut – kritikusként – pedig ódákat zengett a Körhintáról, és azt írta, ő legszívesebben Törőcsik Marinak adta volna a legjobb női alakítás díját.
Ha minden szerencsémmel és küzdelmemmel, minden sikeremmel és kudarcommal számot vetek, nem mondhatok mást, mint, hogy mindent elértem az életben, amit eddig elérhettem. Mindezt nemcsak én csináltam, ezt a kor is csinálta, amelyben élek.
Törőcsik Mari nemcsak alázattal dolgozni, de élni is hihetetlenül szeretett, amihez a kiváló humorérzéke is párosult. Még a legnehezebb témáról, a halálról is a végtelen élni akarása tükrében és csipetnyi fekete humorral volt képes beszélni.
Ismert, hogy 2008-ban, egy rutinvizsgálat során összeomlott a keringése. „Megállt a szívem, és elöntött a vér. Egyik pillanatról a másikra megszűnt az életem, és én ebből semmit nem érzékeltem” – mondta erről Bérczes Lászlónak. Kómába esett, hetekig intenzív kórházi ellátásra szorult, a klinikai halál után két hónapig feküdt még kórházban. Nemcsak pályatársai, hanem egy egész ország drukkolt a felépüléséért, ő pedig csodával határos módon felépült.
Ám a mindenki más számára valószínűleg tragikus élményként bevésődött eseményről Törőcsik évekkel később Kadarkai Endrének így nyilatkozott: „Én szerintem túlhaltam magam.”
Később már eggyel komolyabban hozzátette: „Mostanában már kezdek azzal szembesülni, mert nagyon szeretek élni, hogy az élet véges, és félek, hogy hogy viselem majd, ha nem úgy halok meg, mint most. Hogy arra sem emlékeztem, hogy beülök a kocsiba és bemegyek a kórházba. Nem kellett szembesülnöm szenvedéssel és szembesülni azzal, hogy nem tudom mennyi idő múlva halott leszek”.
(A cikkben felhasználtuk Bérczes László és Szenkovits Péter beszélgető könyvét Törőcsik Marival)
Batári Gábor
** *** *** ***
Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!
