Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 3 perc

Sok évvel ezelőtt Mrs. Thompson tanító néni ötödikes osztálya előtt állt, és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti. De ez lehetetlen volt, mert az első sorban Teddy olyan rendetlen és figyelmetlen kisfiú volt, hogy Mrs. Thompson valójában élvezettel írt a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére pedig legrosszabb érdemjegyet.

Egy napon Mrs. Thompson a gyerekek régi bizonyítványait nézte át, és megdöbbent Teddy előző tanítóinak bejegyzésein.

,,Teddy tehetséges gyerek, gyakran jókedvűen kacag. Munkáját pontosan végzi és jó modorú. Öröm a közelében lenni” – írta első osztályos tanítója.

Másodikban így szólt a jellemzés: ,,Teddy kitűnő tanuló, osztálytársai nagyon szeretik, de aggódik, mert édesanyja halálos beteg. Az élet Teddy számára valódi küzdelem lehet.”

Harmadik osztályos bizonyítványában ez állt: ,,Édesanyja halála nagy megrázkódtatás számára. Igyekszik mindent megtenni, de édesapja nem nagyon törődik vele.”

Negyedik osztályos tanítója ezt írta: ,,Teddy visszahúzódó és nem sok érdeklődést mutat az iskola iránt. Nem sok barátja van, és néha alszik az osztályban.”

Ezeket olvasva Mrs. Thompson ráébredt a problémára és elszégyellte magát.

Még rosszabbul érezte magát, amikor a karácsonyi ünnepségen tanítványai fényes papírba csomagolt, gyönyörű szalaggal átkötött ajándékait bontogatta, és köztük meglátta Teddy ajándékát, a fűszeresnél kapható vastag barna papírba bugyolálva. Mrs. Thompson a gyerekek előtt bontotta ki az ajándékokat, és gondosan nyitotta ki Teddy csomagját. Néhány gyerek nevetni kezdett, amikor meglátta a kövekkel kirakott karkötőt, amiből néhány kő hiányzott, és mellette egy negyedüvegnyi parfümöt. De a gyerekek nevetése abbamaradt, amikor hallották, ahogy Mrs. Thompson felkiált:

,,Milyen szép karkötő!”, és látták, hogy felveszi a karkötőt és csuklójára cseppent a parfümből.

Teddy egy kicsit tovább maradt az iskolában, hogy megszólíthassa:

,,Mrs. Thompson, ma olyan volt az illata, mint valamikor anyukámé.” Mrs. Thompson sokáig sírt, amikor a gyerekek elmentek. Attól a naptól kezdve nem olvasást, írást és matematikát tanított. Elkezdte a gyerekeket tanítani.

Mrs. Thompson különös figyelmet szentelt Teddy-nek. Ahogy dolgozott vele, Teddy elméje mintha életre kelt volna. Minél több bátorítást kapott, annál gyorsabban reagált. Év végére Teddy az osztály élére került, és már azért volt hazugság, hogy minden gyerekeket egyformán szeret, mert ő lett a legkedvesebb diákja.

Négy évvel később egy üzenetet talált Teddy-től, amit az ajtaja alatt csúsztatott be. Az állt benne, hogy ő volt élete legjobb tanítója. Azt írta, hogy befejezte a középiskolát, és az osztályában a második legjobb tanuló volt.

Négy évvel később egy újabb üzenet érkezett, amiben azt mondta el, hogy bár voltak nehéz időszakok, kitartott tanulmányai mellett, és hamarosan egyetemi diplomát szerez, legmagasabb kitüntetéssel.

Még négy év telt el, és újra levél érkezett Teddy-től. Ebben elmondta, hogy miután megszerezte diplomáját, elhatározta, hogy tovább tanul. Hozzátette, hogy még mindig Mrs. Thompson a legjobb és legkedvesebb tanára, aki valaha is volt. Ez alatt a levél alatt az aláírás hosszabb volt: Dr. Theodore F. Stoddard.

A történetnek nincs vége itt. Azon a tavaszon újabb levél érkezett.

Teddy elmondta, hogy találkozott egy lánnyal, és nősülni készül, és kérdezte, hogy Mrs. Thompson elfoglalná-e a vőlegény édesanyja számára fenntartott helyet. Természetesen elfogadta a meghívást.

A régi karkötőt vette fel, amiről kövek hiányoztak, és azt a parfümöt cseppentette magára, amire Teddy úgy emlékezett, hogy utolsó együtt töltött karácsonyukkor viselte az édesanyja.

Megölelték egymást, és Dr. Theodore F. Stoddard Mrs. Thompson fülébe súgta: ,,Köszönöm, Mrs. Thompson, hogy hitt bennem. Hálásan köszönöm, amiért segített nekem, hogy fontosnak érezzem magam, megmutatta nekem, hogy számítok, és az életem érték.”

Mrs. Thompson könnyekkel a szemében visszasúgta:

,,Tévedsz Teddy. Te voltál az, aki megmutattad nekem, hogy számítok, és az életem érték. Amikor találkoztam veled megtanultam, hogy hogyan érdemes tanítani.”

Elizabeth Silance Ballard

Életigenlők.hu

Similar Posts