Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 4 perc

a komplementer gyógyászatban és az egészségmegőrzésben

„A természetnek is van hangja, szél vagy a hangok rezgése. Buddha energiája átalakul ezen hanggá. Vagy behatol a zengőtálba, dobba és azok megszólalnak. És az összes istenség, felsőbbrendű lények és az összes tanítvány meghallhatja ebben a hangban a tanítást, a meditációt. Ezen a hangon keresztül minden egyes létszféra, különböző tanítást kap. Igen, néha Buddha nem szóbeli tanítást ad, nem a szája beszél, hanem a szíve. Minden energia behatol azokba a zengő tárgyakba és azok hangot adnak ki, megszólalnak. Azok a hangok Buddha cselekedetei, vagy Buddha energiája által nyújtott tanítás.” (Lama Lobsang Leshe szerzetes)

Az ősi, tibeti eredetű hangtálakkal végzett rituálék és kezelések eredete a távoli múltba nyúlik vissza. Kevés információ áll rendelkezésünkre azzal kapcsolatban, hogy pontosan mire és hogyan használták eredetileg ezeket az eszközöket. Valószínűsíthető, hogy a szakrális, rituális használat mellett a mindennapi élet során háztartási eszközként is funkcionáltak, például ételeket tárolhattak bennük, főzéshez használták őket és ettek belőlük. A tálak által keltett rezgéseknek a test regenerációját támogató és felgyorsító hatása miatt pedig okkal gondolhatjuk, hogy gyógyító kezelések során is alkalmazták őket.

A hangterápiás tálaknak több elnevezése létezik, nevezik őket zengőtálaknak vagy éneklő edényeknek is. Használatuk India, Kína, Tibet és Nepál területén terjedt el. Nemcsak eredetüket, hanem készítésük módját is misztikus homály veszi körül: azt tudjuk, hogy többnyire 7, de akár 12 fém ötvözetéből is készülhetnek az ősi, tibeti technológiával dolgozó nepáli és indiai műhelyekben, azt azonban a készítők nem árulják el, hogy az arany, ezüst, ón, ólom, réz, higany és vas pontosan milyen arányban kerül az edényekbe. Eredetileg maga a tálak elkészítése is rituális folyamat volt, szigorú szabályokkal, aminek része pl. a böjt és az imádság.

Létezik manapság olyan hangtálkészítési technika is, amelynek során a modern technológia eszközeinek segítségével, gépekkel készítenek tálakat, ezekkel az ún. hengerelt tálakkal dolgoznak a Peter Hess módszerét alkalmazó terapeuták.

Minden olyan hangtál, amit a hagyományos elkészítési módon kovácsolnak, megszólaltatásakor egyszerre több hangot hallat: van egy alaphangja, egy vagy több felhangja és alhangjai. Egy olyan kezelés során, ahol egyszerre több tálat is használunk – a Balla-hangterápiában pl. 14-15 tállal dolgozunk – ezek a hangok sokszor egyszerre zengenek, valóságos koncertélményt nyújtva, melyhez hozzáadódnak a különböző méretű tálak által keltett rezgések is. A rezgés és a hang így egyszerre gyakorol hatást a tálak között fekvő személyre. A hangok és a rezgések kíméletes, mégis erőteljes hatású “masszázst” adnak a szervezetnek, ezáltal segítenek beindítani a tisztulást és támogatják a szervezet öngyógyító folyamatait.

A hang egyszerre több szinten hat az emberi szervezetre. A hangrezgés fizikai szinten kitölti és átmossa az üreges szerveket, a sejtekben lévő és a sejtközi folyadékot átmozgatja, ezáltal strukturálisan feljavítja. A sejtmembrán átrezgetésével minden egyes sejtünkre hatást gyakorol. Jótékony hatással van a nyirokrendszerre és az idegrendszerre, optimalizálja a test víztartalmának molekuláris szerkezetét, aminek következtében beindul a méreganyagok kiválasztása.

Mentális szinten javítja a közérzetünket, segíti az ellazulást, a relaxációt, felszabadítja a tudatalattiban elzárt traumákat, pihenteti és harmonizálja a két agyféltekét, beindítja a testemlékezetet. Hatékony kiegészítője a depresszió vagy stresszes állapot kezelésének és a traumafeldolgozásnak.

Energetikai rendszerünk harmonizációjához is hasznos segítség: tisztítja az energiatestet és magasabb rezgésre hangolja a csakrákat.

A hangtálak által kiadott hangok az alábbi frekvenciákon rezegnek:

Alfa hullámhossz: a mély relaxáció szintjére visz, ellazítja a testet, lecsendesíti a tudatot.

Théta hullámhossz: a mélymeditáció szintjére visz, ahol beindulnak az öngyógyító folyamatok, oldódik a feszültség és az érzelmi blokkok. Segíti a méregtelenítést, a nyugodt légzést, semlegesíti a betegséget okozó frekvenciákat.

Delta hullámhossz: a mélyalvás szintjére juttat, súlyosabb fizikai vagy mentális állapot esetén kikapcsolja a testérzést, hogy akadálytalanul át tudja mosni a testet és az energiatestet. A testemlékezeten keresztül megjeleníti a gyermekkori állapotot. Előfordulhat, hogy a kezelést kapó személy éber tudattal sem érzi a testét, illetve megtörténhet, hogy a kezelés alatt a tudat is teljesen kikapcsol.

A hangtálterápiás kezelés hatékony kiegészítő kezelést nyújthat az alábbi betegségek esetében:
• Stresszeredetű és pszichoszomatikus betegségek
• Pszichés problémák: depresszió, szorongás, pánikbetegség
• Ciszták, miómák, daganatos betegségek
• Asztmatikus és allergiás betegségek
• Immunrendszeri problémák
• Ér- és nyirokrendszeri, keringési problémák
• Emésztőrendszeri problémák
• Migrén
• Vérnyomásproblémák
• Idegrendszeri problémák
• Alvásproblémák

Segíti továbbá az elmélyülést és a befelé figyelést, erősíti a koncentrációt, gyorsítja az anyagcserét, a műtétek utáni regenerációt, oldja a görcsöket, hatékony fájdalomcsillapító. Kontraindikáció: gyógyszerrel kezelt szívritmuszavar, pacemaker.

Használhatjuk a hangtálakat mindemellett tértisztításra és az ivóvíz energetizálására. Háziállatok betegsége esetén is hatékony segítség lehet az otthonunkban egy-egy hangtál.

Kiss Viktória
Balla-hangterapeuta, masszőr,
aromaterápiás tanácsadó
http://aromo-aromaterapia.hu/
06-31-780-5710

***                    ***                    ***                    ***

A díjmentes onko-segítő szolgálatot, az Életigenlők magazint, a rákszűréseket a személyi jövedelemadó 1%-ából működteti a közhasznú szervezet. Ezért kérjük, idén is rendelkezz adód 1%-ával A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány javára! Itt olvashatsz bővebben rólunk és a rendelkezés menetéről: http://rakellen.hu/hu/egy-szazalek Köszönjük!

eletigenlok.hu

Similar Posts