„Aki azonban valójában emberré tudott lenni és számot vetett magával – mint méltóságához illik, – az raboljon magának mindennap tizennégy órát. Ez a tizennégy óra egyenlő négyszáz generációnak nyolcezer éves életével. De számítsunk csak ötezret. Egy nap alatt tehát ötezer esztendőt élek. Egy esztendő alatt ez körülbelül két millió évet jelent. Föltéve, hogy az ópiumszívást mint kifejlett erős férfi kezded és nagy gondot fordítasz testi épséged fönntartására. – amelyet legjobb ügyes orvosra bízni – tíz esztendeig elélhetsz. És akkor húsz millió éves korodban nyugodtan hajthatod fejedet az örök megsemmisülés jeges párnájára.”  (Csáth Géza: Opium)

Életigenlő nagyjaink között most Csáth Géza életművével foglalkozunk, mert elmúlt hó 11. napján volt száz esztendeje, hogy távozott az élők sorából. Önként. 1919-ben egy lázálmos napon Csáth Géza egyszerűen lelőtte feleségét a gyermekük szeme láttára. Ezután öngyilkosságot kísérelt meg. S bár ekkor még egy szomszédos katonaorvos meg tudta menteni az életét, a következő önmérgezés már sikerrel járt pár nappal később.

Életigenlése

Korának egyik legsokoldalúbb tehetsége volt, aki különc írásaiban az emberi lélek és a függőség legmélyebb bugyraiba kalauzolja olvasóit.

Összművészeti látásmódjával, a világot minden idegszálával folyton kutató, megfejteni, befogadni akaró művész.  Akiről az utókor sosem felejti megemlíteni, hogy Kosztolányi Dezső unokatestvére volt, de aki saját írói és művészi teljesítménye okán került be a halhatatlanok közé. Egyszerre készült zeneszerzőnek, festőművésznek és orvosnak, írásait korán elismerték. Idegorvosi munkásságának kiemelkedő alkotása az Egy elmebeteg nő naplója, mely – saját naplóját leszámítva – egész munkásságának legnagyobb szabású darabja. A morfium hatása alatt szerzett élményei irodalmi művein erősen érződnek, melyekben az ideggyógyászat akkori eredményeit is felhasználta, orvosi megfigyeléseinek irodalmi keretet adott. Ebben a művészi illetve tudományos több képességűségben ragadható tetten életigenlése, annak ellenére, hogy az utolsó éveiben már nem is volt beszámítható; feleséggyilkos öngyilkos lett, nála  a morfinizmus és a művészi alkotás folyamata is tudományos önmegfigyelés tárgya; eszközzé, belső kötelezéssé lesz, hogy az életigenlés és – megismerés határait törési pontig tágítsa.

Rövid életrajz

Csáth Géza, eredeti nevén Brenner József (Szabadka, 1887. február 13. –  Kelebia és Szabadka közelében, 1919. szeptember 11.) magyar író, orvos, pszichiáter, pszichoanalitikus, zenekritikus, zeneszerző.

Brenner József és Decsy Etelka gyermekeként született Szabadkán, 1887-ben. Anyja korán meghalt, főügyész apja későbbi feleségével együtt nevelte. Szenvedélyesen zenélő apja hegedűművészt akart nevelni belőle, de ő festő akart lenni. Alkotásvágya miatt nem volt türelme gyakorolni, festményeit pedig a rajztanára kinevette.

És befogadták a csodás atléták

Így Olvashatjuk ezt Önéletrajzá-ban: „(…) apám (…) hegedűművészt akart belőlem nevelni (…) gyorsan és jól fejlődtem, de az alkotás vágya megölte bennem a gyakorlatozáshoz szükséges türelmet. Festő akartam lenni. Bizarr színkeverésemet és elnagyoló, vázlatszerű rajzolási modoromat azonban rajztanárom kinevette (…) egy szegedi kiállításon Rippl-Rónai pasztelljeiben igazolását láttam mindannak, amit rajzolásról, festésről magamban elgondoltam. Ugyanígy jártam a dalaimmal. Kezdettől fogva szabad atonális harmonizálást, aszimmetrikus ritmuskombinálásokat alkalmaztam bennök. Apám kijelentette, hogy amit írok, az nem zene (…) amikor Budapesten először hallottam Debussyt, ugyanaz a nagy öröm volt részem, mint Szegeden… Az írással simán ment a dolog (…) tizennégy éves koromban mutatkoztam be először (…) Jött az érettségi, aztán az orvosegyetem (…) Egy napon azonban ráhatároztam magam, hogy bekopogtatok a Budapesti Napló-nál (…) Ady Endre, Bíró Lajos, Kosztolányi Dezső, Lengyel Menyhért (…) És befogadtak a csodás atléták.”

Korai publikáció, Bródy Sándor, Nyugat, A varázsló kertje

Mindössze 14 éves volt, amikor a Bácskai Hírlapba már zenekritikákat írt. Nyolcadikos gimnazistaként Bródy Sándornak, a Jövendő akkori főszerkesztőjének küldte el A kályha című novelláját. Bródy biztatására kezdett komolyabban foglalkozni az írással. Érettségi után a Budapesti Orvosi Egyetemen tanult, de eközben 1906-tól a Budapesti Naplóban jelentek meg írásai, a Nyugatnak 1908-as alapításától munkatársa volt. Ugyanebben az évben jelent meg első novelláskötete, A varázsló kertje.

Idegorvosi munkásság, Egy elmebeteg nő naplója

Idegorvosi munkásságának kiemelkedő alkotása az Egy elmebeteg nő naplója, mely – saját naplóját leszámítva – egész munkásságának legnagyobb szabású darabja. Ebben egy paranoiás nő kórképét írta meg, amelyben a hagyományos pszichiátria és a pszichoanalízis szempontjai keverednek. Többek között ez a mű ihlette Szász János filmrendező Ópium – Egy elmebeteg nő naplója című filmjét, mely a 38. Magyar Filmszemlén négy díjat is nyert.

Csáth 1910. április 10-én, hajnali fél hatkor használt először morfiumot, amire ettől kezdve tudatosan rászokott, mert érdekelte annak tudatmódosító hatása. Először azért nyúlt a szerhez, mert – tévesen – tüdőbajt diagnosztizáltak nála. Morfinista szenvedélyét azonban csak rövid ideig sikerült kordában tartania.

Morfinizmus

1911-ben jelent meg a Délutáni álom című elbeszéléskötete, amelyben többek között ezen tapasztalatokat dolgozta fel. 1910-tól különböző fürdőhelyeken volt orvos, majd az I. Világháborúban katonaorvosként teljesített szolgálatot, de szenvedélybetegségét addigra képtelen volt kordában tartani. Miután többedik leszokási kísérlete sem járt sikerrel, Földesen és Regőcén lett falusi orvos.

Ekkoriban sok műve született, a munka mellett maradt ideje az írásra is. 1912-ben felvették a Martinovics szabadkőműves páholyba, egyszerre Adyval. 1913-ban feleségül vette Jónás Olgát, akitől 1918-ban lánya született. 1914-től katonaorvosi szolgálatra hívták be, de a fronton teljesen elvesztette uralmát szenvedélybetegsége felett, napi adagjai folyamatosan nőttek. Rossz idegállapota miatt gyakran szabadságolták, majd 1917-ben végleg leszerelték.

Fokozódó paranoia, gyilkosság, öngyilkosság

Környezetével megromlott a kapcsolata, fokozódott paranoiája. 1919-ben már a bajai elmeosztályon ápolták. Miután megszökött, lelőtte feleségét, és öngyilkosságot próbált meg elkövetni. A sikertelen kísérlet után a szabadkai Mária Valéria Közkórházban ápolták. Újabb szökése után Kelebiánál, a szerb demarkációs vonalnál 1919. szeptember 11-én feltartóztatták. Nem sokkal később pantopon-túladagolásban meghalt. Agyvelejét, szívét és máját, kívánsága szerint, öccse a pesti klinikára, első munkahelyére küldte, vizsgálatra. Azokat ott is temették el, fekete emléktáblája később arra a helyre került, egykori rendelője ablaka alá.

Batári Gábor

Hasonló cikkek