“Én egy nagyon szomorú ember vagyok, csak mániákusa vagyok a vidámságnak, és addig nem nyugszom, amíg nevető arcokat nem látok magam körül. De különben is, ma jókedvet csinálni kötelesség, és akkor is nevetni kell, ha sírni szeretnék. Volna egy jó tippem ezzel kapcsolatban. Hozzanak rendeletet, hogy egy hónapig mindenkinek mindent mosolyogva kell csinálni. Meglátnák, milyen más lenne az élet.” (Kabos Gyula)

E hónapban 78 éve annak, hogy meghalt Kabos Gyula. Folyamatos támadások érték: egyszer zsidó volta miatt, máskor meg azért, mert nácinak titulálták.

Pályáját mint táncoskomikus kezdte, majd a pesti kabaré utánozhatatlan egyénisége lett, s maradandót alkotott vígjátékokban, komikus és tragikomikus szerepekben is. Hadaró és dadogó beszéddel, eszköztelen játékkal, félszeg mozdulatokkal, groteszk mimikával teremtett figuráját számos, 1931–1938 között készült film őrzi.

Első színpadi fellépésekor elvétette a lépést, és a zenekari árokban, a brácsáson landolt

Annak ellenére a színészi pálya mellett horgonyzott le, hogy édesapja kétnaponta csak azért leutazott hozzá a színi iskolába, hogy könyvelőnek szánt fiacskáját jól elnáspángolja döntése miatt. Ám az se tántorította el az ifjút, hogy már az első színpadi fellépésekor elvétette a lépést, és a zenekari árokban, a brácsáson landolt, mivel a mélyhegedűsre esett, a zene is abbamaradt. Erre a következőképpen emlékezett vissza: “… így lett az én első fellépésem lelépés. Szóval mindjárt a pályakezdeten azt csináltam, ami később is megmaradt szerepkörömnek: tragikus figurát alakítottam. Komikus volt, mert nevettek az emberek – tragikus volt, mert úgy megütöttem magam, hogy utána két hétig nyomtam az ágyat.”

Mindenütt nagy sikert aratott

Kabos Gyula, 1918-ig Kann] (Budapest, 1887. március 19. – New York, 1941. október 6.) színész, humorista.1887. március 19-én született zsidó családban Budapesten, Kann Zsigmond (1851–1930) ügynök és Meister Róza háztartásbeli fiaként. 1901 és 1905 között a Wesselényi utcai kereskedelmi iskolában tanult, mellette 1902 és 1905 között Solymosi Elek színiiskoláját végezte el. Pályáját még ez évben Szabadkán kezdte.

1906–1907 között Zomborban, 1907–1910 között ismét Szabadkán játszott. Pályája Nagyváradon (1910–1913), majd a Király Színházban (1913–1914) és a Royal Sörkabaréban folytatódott. Az első világháború elején, 1914 és 1916 között ún. katonai pótszolgálatot teljesített egy fővárosi honvédkerületi parancsnokság segédszolgálatánál. 1916–1918 között a Kristálypalotában, a Fővárosi Orfeumban, a Télikertben, 1917-ben a Magyar Színházban és az Intim Kabaréban lépett színpadra. Nagyváradon színházalapítással próbálkozott (1918), a következő évben visszatért Budapestre. 1919-ben a Dunaparti Színház tagja lett.

Házasság, gyermek

1919. március 8-án házasságot kötött Puhalag Máriával (dr. Surányi Imréné), nem sokkal később született meg közös gyermekük Kabos István György.

1920 március és 1923 decembere között az Andrássy úti Színház tagja volt, ahol 44 egyfelvonásos színdarabban és tréfában játszott, miközben szerzőként is működött. 1924 januárjától a Vígszínházhoz szerződött. A Renaissance Színházban kapta élete első címszerepét és első fővárosi főszerepét, Szemjon Juskevics Szonkin és a főnyeremény című tragikomédiájában – ami negyven gépírós oldalt tett ki –, melyről Kosztolányi Dezső színibírálatot írt. 1926–1929 között a Fővárosi Operettszínház tagja volt.

Színészként zseniális volt igazgatóként, menedzserként rendre megbukott

Színi mestersége mellett 1929 novemberétől hat hónapra a színház igazgatója lett, amit Fővárosi Művész Színházra keresztelt. Először Zsolt Béla Erzsébetváros c. darabját mutatták be, mely vezetése alatt a színház legnagyobb sikere volt. Bár színészként zseniális volt, amikor menedzseri vagy igazgatói feladatokra vállalkozott, rendre megbukott. Amíg a kor ünnepelt sztárjait mesés gázsikért foglalkoztatták, ő csupán azok fizetésének töredékéért lépett színpadra – és annak is a nagy részét elvitték az igazgatói bukásából származó adósságok. Hát, igen igazgatói vállalkozása hamarosan megbukott és elvesztette vagyonát.

Hangosfilmek és egyéb színházi szerepek

Bár pont a hangosfilmek azok, amelyek miatt hódolunk előtte, színházdirektori bukásának egyik fő okát mégis a hangosfilmek megjelenésében látta.

1931-ben megkapta a Hyppolit, a lakájbeli vezető szerepét. E filmben hangzik el elhíresült mondata: “A hagymát is hagymával eszem!”

Később megszerette ezt a műfajt, és volt olyan időszak, amikor már csak akkor engedtek magyar filmet gyártani, ha Kabos is szerepelt abban, hiszen ő volt a siker záloga.

1935–1937 között a Víg, 1937–1938-ban a Magyar és Andrássy Színházhoz kötötte szerződés.

Amerika

Az 1930-as évek végétől az első zsidótörvény értelmében már nem a darab és a tehetség számított a szereposztáskor. Zsidó származása miatt kikezdték személyét, így családjával az Egyesült Államokba települt. Fiát a londoni egyetem autómérnöki karára küldte tanulni, majd feleségével útnak indult külföldre. Budapestről Ostendébe mentek, majd onnan Doverbe, s 1939. február 1-jén indultak el Southamptonból a 28 000 tonnás Paris nevű tengerjáró hajón, mely 1939. február 11-én kötött ki New Yorkban.

Amerikában alkalmi fellépésekkel szórakoztatta a magyarul tudó közönséget. Filmvállalatok közül egyik sem alkalmazta, teljesen mellőzték, és utolsó évei keserűségben teltek.

Az emberekbe vetett bizalma már korábban megingott, így amikor leszállt a vonatról New Yorkban, hitelt adott egy asszony szavainak, aki azt mondta: óvakodjon Mr. Szenestől. Attól a férfitól, aki Amerikában a Kabos filmek sikeres forgalmazója… Amikor a forgalmazó a pályaudvarra érkezett, Kabos már össze volt zavarodva, és időt kért, mire Szenes úr sértődötten otthagyta. Talán ezen az egy ponton csúszott el a kinti karrierje, hiszen ezek után sajnos nem a várt sikerek következtek számára.

De nem csupán ezt a lehetőséget szalasztotta el, hanem egy olyan turnét is, mely szintén sokat lendíthetett volna az anyagi helyzetén. Felesége ugyanis kórházba került, és nem akarta egyedül hagyni az angolul nem tudó asszonyt, így aztán haknikból tartották el magukat. Azonban így is félretett pénzt, hogy az általa szeretett magyarságnak kintről segítsen.

Egyszer 2000 dollárt küldött Magyarországra, hogy segítsen néhány gazdának vetőmagot venni, és ezáltal, ahogy ő írta: “pár magyar gyerek nagyobb karéj kenyeret majszolhat”. Mivel túl sokat küzdött a magyarságért odakint, egyesek nácinak titulálták, és bojkottálták az előadásait.

1941 őszén egy kis brooklyni színházban játszott, amikor előadás közben rosszul lett. Hiába tiltotta el orvosa a színpadtól, Kabos továbbra is fellépett, és második rosszulléte után a harmadiknál tüdőgyulladást kapott. Utolsó két hetét egy kórházban, oxigénsátorban töltötte.

1941. október 6-án hunyt el New Yorkban. A New Jersey állambeli Emerson város Cedar Park-i temetőjében Kobas néven temették el, és sírjára csak jóval később akadtak rá. 1996. november 30-án temették újra a Farkasréti temetőben.

Felesége több mint nyolc évvel élte túl, 1950. január 25-én hunyt el Budapesten.

Kabos László az ő tiszteletére vette fel a Kabos nevet, oldalági rokonok voltak.

Batári Gábor

eletigenlok.hu

Hasonló cikkek