Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. < 1 perc

Az április 10-ei Nemzeti Rákellenes Naphoz kapcsolódott 2017. április 8-án az Aszódon megrendezett „rákellenes futás és kerékpározás” rendezvény.

„Esőisten” ugyan kegyeibe fogadta, de a széllel küzdelmet kellett vívnia annak a közel hatvan indulóknak, aki futva, kerékpárral, rollerrel vágott neki a 14 kilométeres távnak.

A nevezés ezúttal is az EMMI Aszódi Javítóintézetben történt, innen indultak és ide érkeztek a résztvevők. Indulás előtt a Javítóintézet udvarán gyertyagyújtással tisztelegtek a rákbetegségben elhunyt dolgozóknak emléket állító kopjafánál. Az aszódi és domonyi temetőben is néhány perces főhajtással, mécses gyújtással emlékeztek a kollégákra, barátokra. A biztonságról az aszódi polgárőrség gondoskodott. A nevezési díjakból és a támogatók befizetéseiből összegyűlt 57.900,- Ft-ot Puskás Péter, a javítóintézet igazgatója adta át alapítványunk képviselőjének.

A rendezvény zárásaként Sztán István polgármester okleveleket és emlékérméket adott át. Hálás köszönet a javítóintézet munkatársainak a fantasztikus vendéglátásért, a zsíros kenyérért, lilahagymáért, pogácsáért, és az ízvilágában semmivel össze nem hasonlítható teáért. Köszönjük mindenkinek, aki az áprilisi fagyos időjárással dacolva részt vett a szolidaritási eseményen.

„Jövőre Veletek ugyanott, a tizedik – jubileumi – rendezvényen!” – hangzott a résztvevők és az alapítványunk munkatársaitól egybehangzóan, amit Sztán István Aszód Város polgármestere azzal egészített ki, hogy az ünnepi alkalomból sütés-főzés, reformétkek is terítéken lesznek.

Molnár Évi

Similar Posts