Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 3 perc

Az én történetem – ami számomra, a családom, ismerőseim számára is szinte hihetetlen – tavaly márciusban kezdődött. Hasi panaszokkal és puffadással, fáradékonysággal kerestem fel a háziorvosomat. Hasi ultrahangra kaptam beutalót, de a rendelőintézet csak nyári időpontot tudott adni, így elmentem egy magánorvoshoz. A főorvosnő mindent rendben talált…

Már aktuális volt az éves nőgyógyászati szűrővizsgálatom. Én mindig odafigyeltem erre és minden évben elmentem. Dr. Gulyás Zoltán nőgyógyász onkológus főorvos régi ismerősöm, alapos vizsgálatot végzett. Hüvelyi ultrahang, vérvétel és vizsgálat következett. Ekkor derült ki, hogy mindkét petefészkem meg van nagyobbodva, és a tumor értékeim is emelkedettek. Mivel Gyöngyösön lakom, egyenesen Budapestre irányított Dr. Pálfalvi László nőgyógyász onkológus sebészhez. Pálfalvi doktor megerősítette, hogy valóban petefészek cisztám van, amit minél előbb meg kell operálni. A műtétre április közepén került sor és a műtét közben derült ki, hogy nem petefészek cisztám, hanem daganatom van, méghozzá rosszindulatú. Mint derült égből a villámcsapás, úgy ért ez a hír. A főorvos nagyon bizakodóan beszélt, és nyugtatott, hogy kemoterápiát kell kapnom és utána újból megműt. Lelkileg teljesen összeomlottam.

A családom, a párom, a fiam tartotta bennem a lelket. Nem tudtam elhinni, hogy ez velem történik, álom volt nem is valóság. Én, aki egész életében odafigyelt az egészségére, megpróbált egészségesen élni, étkezni, nem dohányozni, nem inni. Ez velem nem történhet meg!

Gyógyszertárban dolgozom szakasszisztensként, a betegek, vásárlók felé az egészséges életmódot és a szűrővizsgálatok jelentőségét hirdetem, de sajnos a napi stresszt én sem tudtam elkerülni. Próbáltam a betegségemet alázattal elfogadni, feldolgozni és megérteni, hogy ez nem ok nélkül történt. De mitől?!

Felidéztem az elmúlt 5-6 év eseményeit és ekkor jöttem rá, hogy édesanyám betegsége és halála lelkileg nagyon megviselt. Anyukám halála után évekig nem tudtam őt elengedni és én is megbetegedtem.

Felfogtam és tudtam, hogy a múltat le kell zárni, a jelenben kell éni, mert csak így tudok meggyógyulni, a családomnak is szüksége van rám.

Minden a fejben dől el. Én úgy döntöttem, hogy meggyógyulok. Mivel az elmúlt évek nagyon megviseltek, elkeseredett és fáradt voltam, a pozitív gondolkodás felé vettem az irányt. Nagyon nehezen tudtam eleinte magamévá tenni, de azt hiszem sikerült. Alternatív gyógymódot kerestünk a kemoterápia mellé, hogy könnyebben viseljem és a gyógyulásomat is elősegítse. Ekkor bukkantunk rá egy étrend-kiegészítőre (gyógygombára) és amikor kiengedtek a kórházból, elkezdtem szedni. Onkológiai kezelésemet Dr. Bodoky György professzornál kezdtem.

Az első kemoterápiás kezelés után nagyon rosszul voltam, nem tudtam enni és több kilót fogytam, de nem adtam fel. A hajam 10 nap után kihullott, ami lelkileg nagyon megviselt, de a családom továbbra is mellettem állt, támogatott a gyógyulásban. Az étrend-kiegészítőt az első kezelés után már nagyobb adagban szedtem és 3 hét múlva, a második kezelés után már semmi bajom nem volt, tudtam enni, inni és ez így ment a kezelések végéig. A vérképem végig jó volt.

A kezelések ideje alatt kerestem valamilyen alternatív terápiát, ami számomra megfelelő. Ekkor indított Gyöngyösön Dr. Gyürky Melinda főorvosnő csikung tanfolyamot. Utánanéztem, hogy tulajdonképpen mi is az a csikung? Rögtön felkeltette az érdeklődésemet és jelentkeztem a tanfolyamra. Már az első pár óra után éreztem, hogy mennyire jól vagyok tőle, nyugodtabb, energikusabb és a meditációk által lelkileg is kezdtem rendbe jönni. Azóta sem hagytam abba, rengeteg erőt, energiát, kitartást adott a csikung, az életemre pozitív hatást gyakorolt. A kezelések leteltével már vártam nagyon az októbert, amikor Pálfalvi doktor elvégezte a második nagyműtétet. Az első vizitnél mondta, hogy a műtét jól sikerült, jól reagáltam a kemoterápiára, tumormentes vagyok. Ez volt életem egyik legboldogabb napja.

Az 50. születésnapomra kaptam egy új életet és rajtam áll, hogy a hátralevő időmet, hogy töltöm el itt a Földön. A negyedéves vizsgálati eredményeim azóta is rendben vannak és remélem, hogy azok is maradnak. Úgy élem az életemet, mint a betegség előtt, viszont a stresszt, a negatív energiákat és negatív szemléletet magam mögött hagytam egy életre.

Köszönetemet fejezem ki a csodálatos orvosoknak és egészségügyi szakembereknek, akik közvetve vagy közvetlen segítettek, hogy visszanyerjem az egészségemet. Köszönet a családomnak, páromnak Károlynak, fiamnak Márknak, akik a nagyon nehéz pillanatokban mindig mellettem álltak és biztattak, édesapámnak, anyósomnak, akik elhalmoztak imáikkal, sógoromnak, sógornőmnek és a lányoknak. Köszönettel tartozom a munkatársaimnak, barátaimnak, ismerőseimnek és nem utolsósorban a magazin szerkesztőinek, akik lehetőséget adtak a történetem megjelenítésében.

Életigenlésem
A család, szeretet, hit és kitartás nélkül talán nem sikerült volna idáig eljutnom. Goethe szavait idézve: „Szeretni és szeretve lenni a legnagyobb boldogság a világon.”

Balázs Mónika

eletigenlok.hu

Similar Posts