Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

Ha szeretnénk, hogy agyunk hosszú ideig egészséges maradjon és megfelelően működjön, akkor fontos, hogy igyekezzünk elkerülni az alábbi hibákat.

Túl kevés alvás

Ha hosszú távon nem alszunk eleget, akkor ez növeli az időskori elbutulás és azAlzheimer-kór kialakulásának kockázatát. Agyunknak az a legjobb, ha van egy jól megszokott alvási rutinunk, amelytől csak nagyon ritkán térünk el. Alvászavarok esetén kerüljük a koffeint és az alkoholt, valamint lefekvés előtt egy órával már ne nézegessük a laptopunkat és a telefonunkat.

Magány

Kutatások igazolják, hogy az emberek, akik sokat vannak egyedül, ritkán járnak társaságba, nagyobb valószínűséggel válnak Alzheimer-kórossá. Éppen ezért figyeljünk oda arra is, hogy legyen társasági életünk.

Gyorsételek

Egy tanulmány szerint azoknál az embereknél, akik sok hamburgert, sült krumplit, csipszet és üdítőt fogyasztanak, kisebb az agynak az a része, amely a memóriáért és a szellemi egészségért felel. Az agyvédő étrendnek sok bogyós gyümölcsöt, teljes kiőrlésű gabonafélét, diófélét és leveles zöldséget kell tartalmaznia. Emellett fontos, hogy kerüljük a túlevést is, mivel az elhízás is nagyon rossz hatással van az agyunkra.

Túl hangos zenehallgatás

Ha túl hangosan hallgatunk zenét fülhallgatón keresztül, akkor akár már 30 perc alatt károsíthatjuk a hallásunkat. Ráadásul a halláskárosodás az idősebbeknél gyakran kéz a kézben jár az Alzheimer-kórral, illetve az agyszövetvesztéssel. A probléma alapját az képezi, hogy az agynak túl sok munkájába kerül megérteni a bömbölő hangjeleket, emiatt nem képes eltárolni a hallottakat a memóriánkba. Ha ezt szeretnénk elkerülni, soha ne hallgassunk zenét hangosabban az eszköz maximum hangerejének 60 százalékánál.

Mozgásszegény életmód

Minél hosszabb idő telik el az életünkből rendszeres sportolás nélkül, annál nagyobb az esélyünk a demenciára, sőt a cukorbetegségre, a szív- és érrendszeri betegségekre és a magas vérnyomásra is. Heti háromszor 45 perc közepes intenzitású mozgással már sokat tehetünk agyunk egészségéért is. Érdemes továbbá kerülni a dohányzást.

Forrás: webmd.com

Életigenlők.hu

Similar Posts