Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

Azt jól tudjuk, hogy az anyagcsere gyorsasága vagy lassúsága nagy szerepet játszik abban, hogy milyen hatékonyan tudunk lefogyni, vagy legalábbis megtartani a súlyunkat. Sokat hallottunk arról, hogyan lehet az anyagcserét gyorsítani, de mi lassíthatja le?

Teljesen lemondunk a tejtermékekről

Az anyagcserénk megfelelő működéséhez az izmainkra is szükség van: az izmok ugyanis folyamatosan „dolgoznak”, a teljes nyugalomban lévő zsírszövettel szemben. A tejtermékekben található fehérje, illetve kazein hozzájárul az izomfejlődéshez, és megakadályozza az izmok elvesztését. Egy kutatás szerint azok a nők, akik napi 3-7 adag tejterméket fogyasztottak, jóval többet fogytak és több izmot építettek magukra, mint azok, akik kevesebb tejterméket ettek vagy teljesen kiiktatták azt az étrendjükből.

Túlságosan befűtünk

A hidegben a barna zsírszövet (mely inkább használja, nem pedig tárolja az energiát) sokkal aktívabb, mert az egyik feladata az, hogy kellően melegen tartson minket. Vagyis, minél hidegebb környezetben vagyunk, annál több energiát használ el a szervezetünk ahhoz, hogy kiegyensúlyozott hőmérsékleten tartson minket. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy folyamatosan fagyoskodnunk kell, már az is elég, ha nem fűtjük fel túlságosan az otthonunkat.

Nem súlyzózunk eleget

A testmozgás fontosságára (reméljük) nem kell senkit emlékeztetni, azonban nem csak az aerob jellegű, dinamikus gyakorlatok fontosak, hanem azok is, melyek segítségével plusz izmokat építhetünk. A súlyzós (akár saját testsúllyal végzett) gyakorlatoknál ráadásul az időnek nagyon fontos szerepe van: ha túl gyorsan csináljuk a mozdulatokat, az izmok nem „sérülnek”; eléggé, vagyis nem következnek be mikroszkopikus szakadások az izmainkban. Pedig ezek kijavítása során a testünk több energiát használ fel, vagyis ez okozza az anyagcsere-fokozó hatást. A súlyzós edzés másik előnye, hogy az izmok nyugalmi állapotban is energiát használnak fel, vagyis akkor is fokozzák az anyagcserénket, ha éppen nem dolgoztatjuk őket.

Rosszul sózunk

A túlzott sófogyasztásnak rengeteg káros hatása van, de némi sóra szüksége van a szervezetünknek, különösen a sóban található jódra. A jód ugyanis elengedhetetlen a pajzsmirigyünk megfelelő működéséhez – a pajzsmirigy felelős többek között az anyagcseréért felelő hormonokért is. Ha csökkenteni szeretnénk a sófogyasztásunkat, vagy sószegény diétát tartunk, akkor fogyasszunk jódban gazdag ételeket!

Rosszkor megyünk ki a szabadba

A napfény nemcsak a D-vitamin és a jó hangulatunk miatt fontos: a fénynek lényeges szerepe van az anyagcserénk szabályozásában is. A reggeli fény ugyanis segít szabályozni a belső biológiai óránkat, ez pedig szabályozza az alvásunkat, az evési szokásainkat és az energiafelhasználásunkat is. Egy kutatás szerint azoknak a nőknek, akik kora reggel mentek sétálni vagy kocogni, alacsonyabb volt a testtömegindexe, mint azoknak, akik estére időzítették a testmozgást.

Forrás: hazipatika.com

eletigenlok.hu

Similar Posts