Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 3 perc

A zöld tea rendszeres fogyasztása több krónikus betegség kialakulását megelőzheti. Többek között olyan vegyületeket tartalmaz, melyek csökkentik a rák bizonyos fajtáinak, és az érrendszert érintő megbetegedések esélyét.

Mindezt persze nem sejtette 5000 évvel ezelőtt a mondabeli kínai császár, amikor is egy teabokor alatt üldögélt egy csésze forró vízzel a kezében. Amikor a bokorról a császár csészéjébe hullott egy levél, örömmel tapasztalhatta, hogy a keletkezett ital így sokkal kellemesebb. Olyannyira kellemesnek tűnt, hogy hamarosan termeszteni kezdték, ennek ellenére jóval később, csak az 1500-as években indult el világ-, vagyis Európa-hódító útjára a zöld tea.

Kezdetben ugyan az angolok elkövették azt az apró hibát, hogy főzeléknek nézték, azaz levét kiöntve, a leveleket fogyasztották, ma már azonban senki nem emlékszik erre az apró kis malőrre. Jótékony hatásaival persze még nagyon sokáig nem voltak tisztában.

Ha nem erjed, akkor véd

Nem tudni, hogy akkor a császári bögrébe melyik teaféle hullott, de manapság három teafűfélét ismerünk, melyek feldolgozási módja eltér egymástól. A legfőbb különbség az, hogy a zöld tea leveleinél gőzöléssel akadályozzák meg az erjedési folyamatok megindulását. Ezzel szemben a két másik fajtánál (a fekete és az oolong teáknál) hagyják, hogy a levelek teljesen, vagy részben megerjedjenek. Az erjedés kiiktatása azért rendkívül fontos, mert ennek köszönheti a tea jellegzetes ízét, és ami még lényegesebb, így maradhatnak benne azok az antioxidáns hatású anyagok, a polifenolok, melyek fontos sejtvédő tulajdonságokkal rendelkeznek.

Rák és szívbetegségek elleni vegyületek

A rákos megbetegedésekkel foglalkozó tudósok már régen felfigyeltek arra a jelenségre, hogy a japán dohányosok körében ritkán alakul ki bőrrák. Ennek nyomán Japánban és Kínában, de az USA-ban is egyre több kísérletet végeznek a zöld teának a rák megelőzésében játszott szerepével kapcsolatban. Kínában, ahol sokan fogyasztják rendszeresen, lehetőség volt hosszas kísérletek folytatására, melyek során bebizonyosodott, hogy azok a férfiak és nők, akik hetente legalább egyszer isznak teát, kevesebb eséllyel betegednek meg végbél, hasnyálmirigy- és vastagbéldaganatban, illetve a betegség esetleges kialakulása során lelassul a rákos sejtek burjánzása.

Ez a hatás egy EGKG nevű polifenolnak köszönhető, mely az egészségeseket megkímélve, pusztító hadjáratot indít a rákos sejtek ellen, valamint az azok növekedéséhez szükséges enzim termelődését is gátolja.

A verőerekben kialakuló érszűkület első fázisa az LDL-koleszterin szerkezetének átalakulása, melynek következményei a szív- és érrendszeri panaszok megjelenése. A zöld tea polifenoljainak antioxidáns hatása gátolja ezt a folyamatot, azaz keringési problémáink megelőzésében is jelentős szerepet tölthet be.

Ahhoz azonban, hogy a polifenolok ki tudják fejteni jótékony hatásukat, napi minimum 240-320 mg elfogyasztása szükséges. A teaivás mellett ezt Távol-Keleten úgy oldják meg, hogy belefőzik a levesekbe, zöldséges ételekbe a zöld teát, nyugatabbra kapszula, por és tabletta áll rendelkezésünkre.

Vitaminok, ásványi sók, fluorid

Vitaminok és ásványi sók is jelentős mennyiségben találhatók benne. Többféle hasznos anyag napi szükségletének jelentős hányadát fedezhetjük például napi öt csésze tea elfogyasztásával. Koffeintartalma miatt azonban vigyázzunk vele, jobb, ha ilyenkor valamilyen készítmény formájában fogyasztjuk, melyet a legcélszerűbb étkezés közben, egy nagy pohár vízzel bevenni.

Aki azonban szellemi teljesítőképességét szeretné növelni, illetve fáradtságérzetét csökkenteni, nyugodtan ihatja tea formájában is. A benne található több koffein ugyanis csak fokozatosan szívódik fel a bélben, míg a kávénál ez lökésszerűen történik meg a gyomorban, erős szívdobogást és ingerlékenységet idézve elő. Fluoridtartalmának köszönhetően a fogszuvasodás megelőzésében is fontos szerepet játszhat cukor nélkül, természetesen.

Forrás: vital.hu

Életigenlők.hu

Similar Posts