Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 3 perc

Egy orvos nézőpontja a rákról

A rák nem egy halálos ítélet, hanem egy lehetőség a változásra és egy új, jobb életre – vallja Dr. Hegedűs György, aki már általános iskolában is orvos szeretett volna lenni és komolyan érdekelte a fitoterápia. A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen végzett, urológusként kezdett dolgozni a MH Központi Honvédkórházban. Holisztikus szemléletű orvossal beszélgettünk gyógyfüvekről és egészséges életmódról, amit ő így fogalmaz: az egészséget tanulni kell…

 

-Urológusként a prosztatarákkal kezdett foglalkozni. Miért?

Dr. Hegedűs György

Engem nemcsak a rák és egyéb urológiai betegségek kezelése, hanem a valódi okuk is érdekelt. Nem volt logikus számomra, hogy minden betegség okaként vagy egy másik betegség vagy a “nem tudjuk” vagy a genetika volt megjelölve. A szervezetet csodának tartottam és tartom, ahol több milliárd sejt pontosan, összehangolva dolgozik. Pedig mindegyik sejtben megvan a teljes információ, de mind csak az ő, saját feladatát végzi, a másikét nem. A ráksejtben ez felborul és más funkciót kezd el végezni, kilép az egységből. Először a prosztatarák okát kerestem és a gyógyítási lehetőségeket.

-Külföldön, itthon számos kutatási projektben dolgozott. Kik voltak igazán hatással Önre?

Volt szerencsén találkozni Eckhardt Sándor professzorral, akitől megismertem a legújabb rákkutatási eredményeket. Ez vezetett el később a rák és az antioxidánsok kapcsolatának vizsgálatához. Nem volt világos, hogy ugyan számtalan komoly orvosi szaklapban jelent meg antioxidánsokról és (gyógy)növényekről eredményes kutatás a rákkal kapcsolatban, de állatkísérletek után ezeket nem követte emberi kutatás, felhasználás.

-Ha az állatoknál jól működik egyes esetekben a gyógynövénykezelés, miért nincsen érdeklődés emberi felhasználásban?

Igen, ez érdekelt engem is. Urológus fórumokon, szakmai konferenciákon például próbáltam elfogadtatni a paradicsom fontosságát a prosztatarák megelőzésében és kiegészítő kezelésében, de mindig kinevettek. Olyan orvosi szaklapokban olvastam, amiben hazánkból nem sok orvosnak van lehetősége a kutatását publikálni. De én páciensemél is tapasztaltam, hogy működik.

-Mikor került közelebbi kapcsolatba az alternativ gyógyászattal, ahogy Ön fogalmaz az öngyógyítással?

Akkor, amikor otthagytam a kórházat, mivel a betegségek okainak kutatása és az életmódbeli oldal felőli megközelítés nem volt összeegyeztethető a munkámmal. Azóta az öngyógyítással foglalkozom. A mottóm: “Az egészséget tanulni kell!”. Mindenkinek felelősséget kell vállalni a saját egészségéért és betegségéért. Ha a páciens nem tesz meg mindent a megelőzés és a gyógyulása érdekében, akkor az orvosi kezelés sem lesz hosszútávon eredményes.

-Hajlam vagy életmódbeli kérdés a rákbetegség és a daganatból való gyógyulás?

Azt gondolom, hogy a betegségek (akár rák) kialakulásában első sorban a páciens életmódbeli eltérései felelősek és csak kisebb mértékben a genetika. Erről írtam a könyvemet is “Az elérhető egészség” címmel. Ebben azt fejtem ki, hogy a légzés, a folyadékbevitel, a táplálkozás, a testmozgás és a pszichés állapot mint 5 alappillér határozza meg az életmódunkat. Ezek hatnak direkt vagy a vegetativ idegrendszeren keresztül a szervezetünkre.

 

-Mi az öngyógyítás lényege?

Sokminden belefér. Szükség lehet külső segítségre is, ezért foglalkoztam sokat az étrendkiegészítőkkel, mágnesterápiával, gyógycipőkkel, lézerterápiával. De nem működnek, ha a páciens nem változtat az életmódján. Nagyon fontos a rákhoz való hozzáállás is. Gyakran nem a sokat bírált kemoterápia árt, hanem a kórházi körülmény, a haldokló betegek látványa, a kimerült, túlhajtott és empátia nélküli orvosok és ápoló személyzet szavai, arcmimikája. Egy rettegő rákbetegnek elég egy összevont szemöldök a leletet néző orvostól és összeomlik.
Hogyan, mitől változhat ez meg az emberek rákhoz való hozzáállása?

Ha a körülmények és életmód hatására alakul ki a rák, akkor azt a megfelelő irányba kell változtatni a gyógyulás érdekében. Szerintem a rákot nem lehet meggyógyítani, abból csak meggyógyulni lehet. A rákbetegnek hinni kell a gyógyulásban. Hinni kell az életben, a családban, az orvosban, az ápolókban, a műtétben, a kemoterápiában, a vitaminokban és egyéb kiegészítő kezelésekben. A hit nélkül nem fog meggyógyulni. A családban egy pozitív légkört kell biztosítani és nem egy aggódós-szorongót.

-Több előadásában hangsúlyozza: cél az egészség, nem a betegség hiánya…

Igen, a rák nem egy halálos ítélet, hanem egy lehetőség a változásra és egy új, jobb életre.Minden rákból meggyógyult páciens, akit ismerek, sokat változott. Előnyére. Sokkal jobb most az életük, mint előtte. Ők maguk is változtattak, nemcsak orvosi kezelést kaptak. Véleményem szerint, ők védettek leginkább a rák kiújulása ellen.

Similar Posts