Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

Miért fáj, hogyan dolgozd fel?

Az elutasítást minden ember nehezen viseli. Megbánt téged – nem számít, hogy egy idegentől vagy épp egy hozzád nagyon is közelálló személytől kapod. Sőt, akkor is nehezen tűröd, ha a szóban forgó ügy, melyre az elutasítás irányul, nem is igazán fontos számodra.

Lelki és fizikai fájdalom is

A Kaliforniai Egyetem egy kísérletben a szociális elutasítás hatásait vizsgálta, és meglepő eredményre jutott. A teszt során három egymás számára ismeretlen ember vett részt. A feladatuk az volt, hogy egy számítógépes játék keretein belül labdát dobjanak egymásnak úgy, hogy mindenkihez körülbelül ugyanannyiszor kerüljön a labda. A játék alatt mindegyik alany egy MRI gépben feküdt, így a szakértők sikeresen megfigyelhették a próba során, hogy az alanyoknak, mely agyi területe aktivizálódik a feladat során.

Természetesen a virtuális térben zajló labdajátékot – bár erről ők maguk mit sem sejtettek – nem a résztvevők irányították, a program előre meg volt írva, mégpedig úgy, hogy az egyik alanyhoz látványosan kevesebbszer kerüljön a labda. A kirekesztett játékos esetében ugyanazok a területek aktivizálódnak az agyban, mint fizikai fájdalom átélésekor.

Az elutasítás tehát valóban egyenértékű a fizikai fájdalommal.

Mit tegyél, ha elutasítanak?

Először is nagyon fontos, hogy tisztában legyél önmagaddal. Ha alacsony az önbecsülésed, egy visszautasítás még inkább csökkentheti azt. Ilyenkor könnyen elkezded ostorozni magadat, és nehezen kerülsz ki a „nem kellek neki”, „nem vagyok elég jó” gondolatok csapdáiból.

Különösen igaz ez a társkeresés kapcsán. Ha azon kapod magadat, hogy folyamatosan ismerkedni próbálsz (akár online, akár személyesen), csak hogy megerősítést nyerj egy korábbi rossz tapasztalatod után, akkor jobb, ha tudod, tévúton jársz.

Ilyen esetben ugyanis egy alapvetően belső problémát akarsz külső segítséggel megoldani, amivel az a legnagyobb baj, hogy ha a segítség végül elmarad, elfogy, eltűnik, akkor újra egyedül maradsz a gondjaiddal, és emiatt újra fájdalmat élsz át. Nem nehéz tehát belátni, hogy ha így gondolkozol, egy ördögi körbe sodrod magadat.

Az elutasítás felett érzett fájdalmad ellen tehát leghatékonyabban megfelelő önbizalom és önbecsülés kialakításával tehetsz, amihez az önismereten át vezet az út.  

Persze ettől még az elutasítás mindig rossz élmény lesz, de ha legközelebb hasonlót kell átélned, sokkal könnyebben túl tudsz majd jutni rajta, és nem ragadsz bele a negatív gondolatok hálójába.

Forrás: bien.hu

Életigenlők.hu

Similar Posts