Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 5 perc

 „Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot” – Harminc éve, 1989. február 21-én hunyt el Márai Sándor posztumusz Kossuth-díjas író, a múlt századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja. Ezért életigenlő nagyjaink sorában rá emlékezünk. “Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű!” Harminc éve, a kaliforniai San Diegóban jött el ez a nap. Márai maga húzta meg a ravaszt. Életigenlése paradox módon ebben nyilvánul meg  legtökéletesebben, hogy az élettel betelve, – ideje nem múlt, elveszett.., kiteljesedett – egy szóval egy hosszú, tartalmas élet után a halált az élet részének, természetesnek és rendjén valónak tudta tekinteni.

Egyéb életigenlései: a nők, örökbe fogadott gyermek, anyanyelv

Költői, szép Igent mondott persze a nőkre, az élet közvetítőire, így ír róluk a Füves könyvben :Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, mikor a haláltól féltem.

Életigenlő volt abban is, hogy feleségével, Lolával 1947-ben örökbe fogadtak egy gyereket. A döntést egy 1939-es tragédia előzte meg. Abban az évben született egy fiúk, azonban alig pár hetesen vérzékenységben meghalt. Márait ez nagyon megviselte. Gyászáról az Egy kisgyermek halálára című versében írt. Babócsay Jánoskával Leányfalun találkoztak először, akkor még csak hároméves volt. Amikor az emigráció mellett döntöttek pár évvel később, őt örökbe fogadták és magukkal vitték külföldre.

És életigenlő volt abban, hogy a nemzeti azonosságtudat életben tartójáért, anyanyelvünkért aggódott .A nyelv elvesztésétől Márai egyébként komolyan félt. Erről és az emigráns lét nehézségeiről a Halotti beszéd című versében írt, amelynek szövege az ’50-es évek elején az egyik első olyan szamizdat volt, amelyet titokban terjesztettek Magyarországon. Márai Kassától a Csendes-óceánig jutott, de a magyar nyelv maradt a hazája, minden művét anyanyelvén írta.

Tizenhat évesen jelent meg első írása, egy novella a Pesti Hírlapban Salamon Ákos álnéven

Felvidéki szászok (cipszerek) leszármazottjaként 1900. április 11-én született egy kassai polgárcsaládban, Grosschmid Sándor néven, a Márai nevet hivatalosan 1939-ben vette fel. Apja ügyvéd, egyik öccse a későbbi filmrendező Radványi Géza volt. Tízéves koráig házitanítóhoz járt, a gimnáziumot Kassán, Pesten és Eperjesen végezte. Tizenhat évesen jelent meg első írása, egy novella a Pesti Hírlapban Salamon Ákos álnéven. 1918-tól Pesten jogászhallgató, mellette a Magyarország című lap munkatársa volt. 

1919-ben aktív szerepet vállalt a Tanácsköztársaság idején

1919-ben aktív szerepet vállalt a Tanácsköztársaság idején, ezért a proletárdiktatúra bukása után Németországba ment. Lipcsében, majd Berlinben folytatott egyetemi tanulmányokat, közben cikkei jelentek meg rangos magyar és német lapokban. Ekkoriban ismerte meg Matzner Ilonát, Lolát, aki több mint hat évtizeden át, az asszony haláláig hű társa maradt. 1923-ban összeházasodtak és Párizsba költöztek, ahonnan 1928-ban tértek haza.

Első regénye, majd  1934-ben az Egy polgár vallomásainak első kötete, amellyel egyszeriben a magyar próza élvonalába került

Márai első regénye, A mészáros 1924-ben jelent meg Bécsben. 1925-től az Újság című napilap rendszeres tudósítója lett, írásaival a polgári liberális szellem hatásos szószólója volt. 1933-ban lapja Berlinbe küldte, ahol nyomon követte Hitler hatalomátvételét, hitelesen és bátran számolt be a nemzetiszocializmus valóságáról. 1934-ben jelent meg önéletrajzi ihletésű művének, az európai polgárság sorsát nyomon követő Egy polgár vallomásainak első kötete, amellyel egyszeriben a magyar próza élvonalába került. 1935-ben a második kötet is napvilágot látott, de egy ellene indított per miatt át kellett dolgoznia a könyvet, amely az eredeti szöveggel csak 2013 novemberében kerülhetett újra az olvasók elé.

Thomas Mann fogadása

Amikor 1935-ben Thomas Mann Budapestre látogatott, Márai volt az egyik szerencsés, aki fogadhatta. Az írónak megmutatta a budai Várat és egy vezércikket is írt róla, amelyben köszöntötte őt. Thomas Mann erről az eseményről még a naplójában is megemlékezett, sőt, azt is megjegyezte, hogy a legjobb cikket a látogatásáról Márai írta.

A negyvenes évek gazdag írói termést hoztak: Szindbád hazamegy, A gyertyák csonkig égnek, Füves könyv és az élete végéig folytatott Napló, MTA tagság

1936-ban a Pesti Hírlap munkatársa lett, a lap hasábjain Vasárnapi krónika címmel megjelenő írásai nagy népszerűségnek örvendtek. A negyvenes évek gazdag írói termést hoztak az életműben. Szindbád hazamegy (1940) című regényével egyik mestere, Krúdy Gyula emléke előtt tisztelgett. 1942-ben jelent meg egyik legnépszerűbb regénye, A gyertyák csonkig égnek, amelyből színpadi és filmváltozat is készült. 1942-ben az MTA levelező, majd 1945-ben rendes tagjává választották. 1943-ban jelent meg az emberi élet alapigazságairól aforisztikusan értekező Füves könyve, és ekkor kezdte írni élete végéig folytatott Naplóját, mindennapjainak krónikáját, amelyben folyamatosan reflektált a szellemi élet történéseire is.

Hosszú emigráció, 1989. január 15-én írta utolsó naplóbejegyzését: „Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje

A második világháború után, 1948 augusztusában a fenyegető diktatúra miatt családjával elhagyta az országot, előbb Olaszországban, majd 1952-ben New Yorkban telepedett le, az amerikai állampolgárságot 1957-ben kapta meg. Az 1956-os forradalom hírére Münchenbe ment, az itthoni eseményeket a Szabad Európa rádióban kommentálta, 1968-ig a rádió levelezője volt Candidus álnéven.

1967-től az olaszországi Salernóban élt, 1980-ban költözött vissza a tengerentúlra, a kaliforniai San Diegóba. A nyugati magyarság irodalmi csoportosulásaiban nem vett részt, utolsó éveit teljes visszavonultságban töltötte. Személyes életét sorscsapások árnyékolták be: elveszítette testvéreit, 1986-ban a feleségét, majd 1987-ben nevelt fiukat is. 1989. január 15-én írta utolsó naplóbejegyzését: „Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje. „Február 21-én San Diegóban öngyilkos lett. Hamvait a Csendes-óceánba szórták, csakúgy mint korábban Loláét.

Halála utáni irodalmi recepciója

Halála után a művei hatalmas sikereket értek el.  A kilencvenes évek elején először Franciaországban fedezték fel, ahol aztán több műve is megjelent. Később Olaszországban is Márai-sorozatot indítottak, amely A gyertyák csonkig égnek című regénnyel indult. A könyv eladásai ’98-ban az olaszoknál meghaladták a százezret. Ezután német, spanyol, portugál és angol nyelvterületen, valamint számos kelet-európai nyelven is hatalmas sikerrel jelentek meg a művei. 2000-ben a németországi könyveladások elérték az egymilliós példányszámot.

Irodalmi halhatatlanság

Az emigrációval elveszített akadémiai tagságát halála után visszaállították, és 1990-ben posztumusz Kossuth-, 1996-ban posztumusz Magyar Örökség díjat kapott.

Szemlélete, világfelfogása, értékrendszere a polgári liberális hagyományban gyökerezett, amelynek értékeit egész életében megalkuvás nélkül védelmezte. Költőként indult, regényeivel, elbeszéléseivel, esszéivel mégis a magyar próza egyik mesterévé vált, színművei, hangjátékai is sikert arattak.

Márai kikötötte, hogy művei nem jelenhetnek meg szülőhazájában, amíg az orosz hadsereg az országban állomásozik. Könyvei itthon mégis jelen voltak, és hatottak a hivatalos cenzúrát megkerülve bejutott kanadai és müncheni kiadások révén. A rendszerváltozás óta írásait folyamatosan kiadják, 1995 óta irodalmi díj viseli nevét. 1997-ben hagyatéka Budapestre, a Petőfi Irodalmi Múzeumba került.

Szobra áll Kassán és Budapesten, 2011-ben elkészült a Márai Sándor Emlékkörút, amelyen az érdeklődők az íróhoz és családjához köthető helyszíneket járhatják végig e két városban. 2013-ban jelent meg eddig ismeretlen munkája, az Egy polgár vallomásai harmadik részének tekinthető Hallgatni akartam című esszéregénye. Idén januárban, a magyar kultúra napján Kassán, az egykori Grosschmid-házban állandó Márai-kiállítás nyílt.

Batári Gábor

Életigenlők.hu

Similar Posts