Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 3 perc

Más példázatot is adott eléjök, mondván: Hasonlatos a mennyeknek országa a mustármaghoz, a melyet vévén az ember, elvete az ő mezejében; A mely kisebb ugyan minden magnál; de a mikor felnő, nagyobb a veteményeknél, és fává lesz, annyira, hogy reá szállanak az égi madarak, és fészket raknak ágain.(Mt 13,31-32)

A mennyeknek országa Isten királyok királyai, abszolút uralmának akadálytalan megvalósulása. Az Úristennek az a szándéka, hogy ez a földön is így megvalósuljon, (azért tanít így imádkozni minket az Isten-i mester, hogy „jöjjön el a te országod, legyen meg a te a akaratod miként a mennyben úgy a földön is”). Ebből a földi mennyeknek országából adott mintegy előzetest, amikor Fia emberré lett fizikai testruhát öltve és „széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak.„ (Apcsel 10,38). De amint Jézus példázata mutatja jelen világunkban szinte láthatatlan kicsiny magként, csíraként búvik meg az Isten országa, egyedül a hit szemeivel észlelhető s csak a világkorszak végén lesz nyilvánvalóvá, hogy milyen hatalmas is valójában.

Jelen sorok írója szerint a fennebb firtatott problémakör a „boldogok, akik nem látnak és hisznek” János-i passzussal (Jn 20,29) foglalható legfrappánsabban össze. Mert akiknek megadatik a Feltámadt Krisztus szemrevételezésének netán az evangéliumok vagy akár az acta apostolorum jeleinek és rendkívüli erő-megnyilvánulásainak empíriája, nos, ők látnak azért boldogok, ezt Jézus ki is nyilvánította tanítványainak ekként:

„A ti szemeitek pedig boldogok, hogy látnak; és a ti füleitek, hogy hallanak. Mert bizony mondom néktek, hogy sok próféta és igaz kívánta látni, a miket ti láttok, és nem látták; és hallani, a miket ti hallotok, és nem hallották.”  (Mt 13,16-17)

ugyanis azt láthatják, amibe sok ótestamentumi szent kívánt volna beletekinteni, az egek királyságának titkaiba, (Mk 4,11-12) ám épp e színről színre látásuk, észlelésük, érzékelésük miatt estleges elpártolásuk sokkal nagyobb súllyal esik a latba.

Akik viszont nem látnak és hisznek, azért boldogok, mert megtapasztalás nélküli, tehát valahogy szellemibb – a szó érzéken túliságra irányultsága értelmében – a hitük, ezért nem tudnak úgymond kiesni a kegyelemből, mert ha kiesnek is a kegyelemből – azaz elpártolnak a hittől – mégis benne maradnak a kegyelemben, mert nem pszeudo-materiális empírián alapszik a hitük, hanem a transzcendenciára való vak ráhagyatkozáson.

Ebben más Jézus kortársai és más egyéb jelek és csodák szemtanúi és általában Izrael elhívottai, akik fizikai előzetest kaptak a mennyek országából és a Krisztus teste tagjainak a kiválasztása (akik nem Jézus kortársai, Pál apostol térítése nyomán hisznek, mint mi is, akiknek még mustármagnyi láthatatlanságú a mennyek országa). Mintha a Krisztus korabeli izraeliták hitében az emberi tényező nagyobb nyomatékot kapna, mintha a hit, egy kicsit akarati funkció lenne, egyfajta cselekvés és ezt a szinoptikusoknál, mintha az Úr Krisztus is alátámasztaná, amikor azt mondja: a te hited megtartott téged. A Krisztus testének tagja, pedig eleve a kegyelemben áll benne, a hite, azaz, hogy van, az is kegyelem, ezért az a jelek-csodák megtapasztalásától eleve független.

Tudja, kiválasztása (kiválasztástudata) nem a hitétől függ, hanem Istentől, nem a hitében, hite nagyságában hisz, hanem kétségeivel együtt, reáhagyatkozik, netán hitetlenül hisz a Szentháromság Istenben.

Ezért nem is annyira hangsúlyos a természetfeletti megtapasztalása a fizikalitásban a kegyelem üdv-ökonómiája idején a hitre jutás szempontjából.

Az emberi nem a hit és látás fent említett fogalomköre szempontjából hellyel-közzel három csoportba osztható:

1. akik a jeleket és csodákat látva hisznek

2. akik jeleket és csodákat kérnek, de róluk azt mondja az Úr Jézus, hogy mégha a halottak közül támadna fel valaki és figyelmeztetné őket, akkor se hinnének, mert nem hittek Mózesnek és a prófétáknak sem. Az ilyen típusú ember mindig kifogás okán kér csodákat, ha megkapja, az sem elég, hogy higgye

3. akik nem látnak és hisznek. Tehát vannak, akik látnak és hisznek, vannak, akik látnak, mégsem hisznek és vannak, akik nem látnak és hisznek

Életigenlők.hu

Similar Posts