Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

Az év vége közeledtével érezzük leginkább, hogy elfáradtunk. Szeretnénk megpihenni, kikapcsolódni, szeretteinkkel lenni és talán önmagunkkal is. Ez az időszak azonban nemcsak a belső igények térhódítására alkalmas, hanem (sajnos) megjelenik az egyéni értékek ilyen-olyan módon történő kifejezésre juttatása is, ami előbb-utóbb konfliktushoz vezet.

A „sajnost” zárójelbe tettem, hiszen az egyéniség, az egyéni igények dominanciája csak látszólag negatív. A valóságban nagyon is sok haszna van. Általa ismerjük meg jobban önmagunkat és általa fejlődünk. Ki ne érezte volna már legalább egyszer az élete során: „Jó, hogy kiálltam önmagamért!” vagy „Végre sikerült kimondanom!”.

A konfliktusok képzeletbeli létráján elindulva valószínűleg ez az első fok, amikor megfogalmazzuk a saját igényeinket, közöljük a nézőpontunkat és erre az őszinteségünkre meg nem értettséget kapunk válaszul. A másik fél tulajdonképpen nem is tud mit kezdeni a helyzettel, hiszen ez a direkt kommunikáció nemcsak számunkra, hanem a másik számára is új. Elbizonytalanodunk. Majd, elszántságunkat bizonyítva makacsul ragaszkodunk az álláspontunkhoz, amire a másik oldal is makacs ragaszkodással válaszol. (Megjegyzem, ha nincs gyakorlatunk a konfliktuskezelés, az egymás közötti félreértések tisztázása terén, akkor ez a reakció szinte garantált).

A következő fok, amikor már nem a saját igazamat hajtogatom, azaz nem az „én” nézőpontból beszélek, hanem a „te” kerül előtérbe. A másikra kezdünk mutogatni, a saját érveinknek a másik félnek tett szemrehányásokkal próbálunk nyomatékot adni. Ekkor kedveltek a „direkt csinálod” és az „ezt tudnod kellett volna” mondatok. A mérgelődés és a másikkal szembeni türelmetlenség hirtelen átcsap bizonytalanságba és csalódásba. Bezárkózunk: „Na, tudod, mit? Én már nem is mondok neked semmit!” „Ne is mondd, mert nem érdekel!”

Azt hiszem, ez az a pont, ami egy konfliktus megoldásánál a legfontosabb. Itt dől el, hogy a felek közös sorsa hogyan alakul! Tapasztalatom szerint eddig a pontig képesek a felek saját maguk kézben tartani a kommunikációjukat. Ha ez nem történik meg, akkor a kommunikáció egyoldalúvá válik, majd megszűnik, vagyis a beszélgetésből beszéd lesz, azután pedig csend. Ilyenkor szükség van külső kapocsra, aki a feleket ismét összeköti egymással, és segít a közös vágyak és célok újbóli megfogalmazásában.

Mediátorként tudom, hogy a kommunikáció ezekben az esetekben még nem szűnt meg ténylegesen. A csend is egyfajta kifejező eszköze a bennünk zajló érzéseknek, gondolatoknak és a másikhoz való viszonyunknak. Ilyen értelemben a csend is kommunikáció. Ha nincs válasz, akkor a gesztusok, érintések vagy ezek elmaradása beszél hozzánk. Helyettünk a csend hangjai beszélnek… Vajon ki mit ért ebből?

Abban biztos vagyok, hogy a karácsony meghittsége nem ezt a csendet jelenti. Ha mégis érezzük a jelenlétét, tudatosítsuk magunkban, hogy milyen vágyakkal és célokkal közeledünk a másik fél irányába, mi a belső igényünk. Megszólalnak a csend hangjai és irányt mutatnak a jövőre.

Kedves Olvasók! Bízom benne, hogy az ünnepek során lehetőségünk nyílik arra, hogy az év közben megrekedt konfliktusainkat a szeretet jegyében megoldjuk és közelebb kerüljünk egymáshoz! Ebben a reményben kívánok mindenkinek békés, boldog ünnepeket!

Kiss Katalin
mediátor

A cikk az Életigenlők magazin 2019. téli-ünnepi számában jelent meg.

eletigenlok.hu

Similar Posts