Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 4 perc

Egészségtudatos lakosság vett részt szeptember 5-én 10- 16 óráig a Könnyek helyett… szűrések! egészségnapon.

A rendezvényt A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány szervezte a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálattal (TIESZ) együttműködésben immár ötödik alkalommal.

A rendezvény védnöke Borbély Lénárd polgármester volt.

A járványügyi előírások – távolságtartás, maszkviselés, testhőmérséklet mérés, kézfertőtlenítés – betartásával sikeresen lezajlott az esemény. A nap folyamán 115 sorszám került kiadásra, ebből 108 fő vett részt a kétféle rákszűrésen, illetve ebből 51 fő végeztette el az általános állapotfelmérést.

A testhőmérséklete mindenkinek megfelelő volt.

A korosztály vegyes volt, fiatalok 15%, a középkorosztály 35%, míg az idősebbek 50%-ban vettek részt. A nemek aránya 40-60%, női páciensek érkeztek valamivel többen. Egy gyereket hoztak el szülei, akinél orvosaink mindent rendben találtak.

10 órakor köszöntőt mondtak: Morovik Attila, alpolgármester és Dr. Illés Krisztina a TIESZ orvos-igazgatója. Mindketten hangsúlyozták a betegségmegelőzés fontosságát, aminek egyik formája a szűréseken való részvétel, valamit az egészséges életvitel, a helyes táplálkozás, valamint a pozitív szemléletű mentalitás.

A nap végén összegezték a vizsgálatokat

Dr. Czeglédy Ágota egy pácienssel

Dr. Czeglédy Ágota fogorvos elmondta, hogy rosszindulatú elváltozást nem szűrt ki, két kisebb fibromatikus elváltozást talált, amelynek az eltávolítása nagyon egyszerűen történik, ezzel kapcsolatban minden fontos tudnivalóval ellátta a pácienseket. Három embernél talált fogpótlásból eredő elváltozásokat, amikre vonatkozóan szintén megfelelő tanácsokat adott. Az egészségtudatosságot örömmel tapasztalta a megjelent páciensek körében.

Egy speciális esetről fontosnak tartotta az összegzésben szót ejteni, megjelent nála egy beteg, aki nyelési és nyaki panaszokról számolt be, amit csak közvetve lehet szájüregi rákkal kapcsolatba hozni, mivel általános fogorvosi, de még fül-orr-gégészeti vizsgálatnál sem fedezik fel egyértelműen az orvosok miből is adódhat, illetőleg mire vezethető vissza a probléma. A panasszal megjelent beteget CT-re és UH vizsgálatra irányította, mivel ez korai jelzése lehet egy későbbi rákos elváltozás kialakulásának. A doktornő elmondása szerint a felmerült tünetegyüttes vizsgálatára vonatkozó beteg utakat ki kell a későbbiekben az orvosi protokollban alakítani.

Dr. Svastics Egon

Dr. Svastics Egon onkológus-sebész rosszindulatú bőrelváltozást nem talált, néhány esetben talált dysplasticus naevust, amelyekre műtéti beavatkozást javasolt, főként azoknál a pácienseknél, akiket zavart az anyajegy elhelyezkedése.

Ronga Ibolya életmód-tanácsadó végezte az általános állapotfelmérést. Örömmel számolt be arról, hogy a vizsgálaton részt vett 51 fő mintegy 50%-ánál a szervezet vízháztartása teljesen rendben volt, ami azt mutatja, hogy a folyadékfogyasztás kultúrája elterjedt. 5 fő esetében az összes mért érték a megfelelő tartományban volt. A vizsgálaton részt vettek jelentős részénél azonban a BMI (testtömegindex), a zsigeri zsírérték, valamint a testzsír-izom arány nem megfelelő tartományban volt, azonban fontosnak tartotta, hogy ők is érdeklődést mutattak aziránt, hogy egészségük visszaállításáért melyek azok az életmódbeli, étkezési szokások, amiket érdemes a jövőben kialakítani.

Ronga Ibolya

A szűrőbuszt partnerségben a Nemzeti Népegészségügyi Központ biztosította.

Az ásványvizeket a Horizont Global Zrt. adományozta a szűrésen résztvevők komfortosabb várakozásához.

Az idén 35. évébe lépett A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány a szűrések mellett mindenkit megajándékozott friss őszi Életigenlők magazinnal, a Béres Alapítvány jóvoltából Béres Cseppekkel, valamint egészségvirágos hűtőmágnessel, és a jubileumi évre emlékeztető többfunkciós tollal.

A szűréseket, a szűrésirányítást minden velünk dolgozó orvos, munkatárs, együttműködő partner pro bono, azaz szívjóságból végezte. Köszönjük ezúton is áldozatos munkájukat!

Gyönyörű napsütéses nap volt az őszi szűréssorozat első állomása Csepelen. Nagyon jól sikerült rendezvény volt.

Következő állomásunk szeptember 12-én Eger, Nemzedékek tere! Várjuk az egészségtudatos környékbeli lakosságot ott is, könnyek helyett…

(szerk.)

***                    ***                    ***                    ***

Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!

eletigenlok.hu

 

Similar Posts