Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

Manapság egyre több ember fordul a természet felé és készít olyan ételeket, amelyekben ehető virágok is szerepelnek. Fontos, hogy ezek a virágok ne utak mentén nőjenek, azaz ne legyenek porosak, szennyezettek. Emellett az is lényeges, hogy mindig csak tiszta, vegyszermentes virágot használjunk.

A kamilla ízében és illatában is a nyarat idézi. Készíthetünk belőle tejszínhabot, amely különleges ízvilágával magához ragadhat bennünket. Ennek nem olyan bonyolult az elkészítése. 125 ml tejben keverjen el egy maréknyi szárított kamillavirágot, majd fedje le az edényt és tegye azt hűtőbe egy egész éjszakára. Másnap forralja az elegyet körülbelül öt percig, majd szűrje le, illetve adjon hozzá egy csipetnyi sót. Olvasszon fel 230 gramm fehércsokoládét. Készítsen elő 5 gramm növényi zselírozó anyagot, majd keverje azt a meleg tejhez. A tejet folyamatosan turmixolja össze a felolvasztott fehér csokoládéval. Ezután verjen kemény habbá 250 ml habtejszínt, amelyhez fokozatosan adja hozzá a fehércsokoládés elegyet. Töltse a tejszínhabos finomságot formába, majd tegye az egy-két órára a fagyasztóba, amelyet tálalás előtt legalább másfél órával már csak a hűtőben tároljon.

A cukkinivirágok is nagyon finomak. Nyáron megtölthetjük azokat ricotta sajttal, majd ki is süthetjük azokat.

A szegfűről sokan nem gondolnák, hogy nemcsak szép, de nagyon finom is. A szegfű finomabbá teszi a gyümölcsös desszerteket, de krémeket, süteményeket is megízesíthetünk vele, illetve még szirupot vagy dzsemet is készíthetünk belőle. Nyáron joghurtkrémet is készíthetünk szegfűzselével, amely egy remek, hűsítő, nyári édesség. Szedegesse le húsz szegfű szirmait, majd forraljon fel 4 dl vizet, adjon hozzá 5 dkg nyírfacukrot vagy mézet, facsarja bele egy kisebb citrom levét, majd adja hozzá a virágszirmokat. Fedő alatt főzze az elegyet kb. 30 percig, majd hűtse azt le alaposan. Ezután szűrje le az egészet. Két deciliternyi virágos vízben keverjen el 1 csomag növényi zselírozó anyagot, majd forralja fel, aztán öntse az egészet egy fémtálra, illetve hagyja azt megdermedni. 4 dl natúr joghurtot keverjen el egy lime lereszelt héjával, a kifacsart levével és 2-3 evőkanál nyírfacukorral. Melegítsen meg 1 dl narancslevet, majd adjon hozzá 1 csomag növényi zselírozó anyagot, majd az egészet öntse a joghurthoz. Ezt is és a szegfűzselét is tegye egy órára a hűtőbe, majd váltakozva rétegezze ezeket poharakba. A desszertet díszítse szegfűszirmokkal.

A körömvirágszirmok nemcsak a kiskertünket ragyogják be, hanem élénk színük üde színfolt lehet a salátástálban is.

A rózsaszirmokat is megehetjük, semmi bajunk nem lesz tőle. A rózsaszirmokból készíthetünk szörpöt, lekvárt, dzsemet és hűsítő rózsavizet is.

Forrás: gyogyszernelkul.com

Életigenlők.hu

Similar Posts