Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 5 perc

Egyes kerti virágaink nem csak szépségükkel, de elfogyasztva hatóanyagaival is gyógyít bennünket. Néhány országban ma is szokás a salátákat és a hidegtálakat ehető virágokkal díszíteni. Azonban nem csak díszítésként használhatjuk, de süthetjük, készíthetünk belőle zseléket, dzsemeket, lekvárokat, szörpöket, szárítva pedig teaként fogyaszthatjuk. Jégkockába is zárhatjuk, így később hideg italokat illatosíthatunk és díszíthetünk vele.

Nem minden virág ehető. Csak olyan virágokat fogyasszunk, amelyek eredetét ismerjük és biztosak vagyunk benne, hogy biztonsággal fogyaszthatjuk. Forgalmas utak széléről ne szedjünk virágokat, ezek nem alkalmasak a fogyasztásra.

Ne falatozzunk a virágárusnál, kertészetben, virágboltban kapható növényekből! Azonkívül, hogy szennyezettek lehetnek, általában permetszerrel is kezelik őket, melyek a virágban felhalmozódhatnak.

A virágok ízét begyűjtés előtt teszteljük. Hűvös napszakban szedjük a virágokat, amikor a harmat már felszáradt. A bimbós vagy elnyílt virágok nem megfelelőek, csak kinyílt virágokat szedjünk. Kizárólag kis mennyiségben használjuk őket, különben emésztési problémák jelentkezhetnek.

Vannak természetesen kivételek is. Némelyik növény fogyasztása egyáltalán nem ajánlott! Ezeknek a növényeknek már a szaga, az íze is azt üzeni, hogy „Ne fogyassz el”!

Allergiától szenvedőknek nem ajánlott virágokat fogyasztani!

Íme, néhány finom ehető virág kertünkből a teljesség igénye nélkül rövid leírással, melyek tartalmazzák azt a tényt is, hogy gyógynövényként mire használhatod. 

Akác

A fehér akác májusban rövid ideig nyíló hófehér virága gyógyászati szempontból igen értékes gyógynövény! Nagyon jó gyomorsavtúltengésre, refluxra. Csak a virága ehető, kérge, magja mérgező!

Almafa

Az almafa virágai gyümölcsös édességek remek kiegészítői. Esetenként cianid előanyagokat tartalmazhat, ezért csak kis mennyiségben fogyaszthatók.

Angyalgyökér  

A nyár közepén, végén virágzó, kétnyári orvosi angyalgyökér virágainak színe a levendulakéktől a rózsa-vörösig változik. A növény minden része, így virága is fogyasztható. Íze hasonlít zelleréhez és az édesgyökérhez.

Árvácska

A szivárvány minden színében pompáznak, íze enyhén mentás. Bőrbajok kitűnő gyógyszere.

Begónia

Kissé csípős, citromos ízű. Nyersen vagy főve is ehető. A begónia pozitív kisugárzása révén egy igazi energiabomba.

Bodza 

A bodza gyógyít, fogyaszt és ránctalanít. A virágból készült tea vízhajtó, emésztést elősegítő, köhögéscsillapító hatású. Megfázásra, hörghurutra, izzasztószerként és immunrendszeri serkentőként használhatjuk. A friss virág erős hashajtó. Használható még vértisztításra, fülfájásra, rekedtségre. Kitűnő szörp készíthető a frissen szedett virágokból, bár a virágát ily módon elkészítve nem fogyasztjuk. Palacsintatésztába mártva, kirántva, porcukorral hintve a virág finom és különleges.

Borágó

Csillag alakú virágait akkor hullajtja el, mikorra ehetővé válik. Kellemes, enyhén sárgadinnyére emlékeztető illata jól passzol limonádékhoz.

Búzavirág 

A szirom aromája emlékeztet a szegfűszegre. Salátákba és édességekhez is ehetjük.

Büdöske

A büdöske virága nem csupán kertünket díszíti. A büdöskék virágszirmait gyógyteák, saláták, köretek ízesítésére használhatjuk. A sáfrányt helyettesíthetjük vele. Létezik citrom zamatú változat is. Összevágott szirmait ajánlják rizshez, liszthez keverve, levesekbe.

Hagyma

A hagyma nemzetségbe tartozó növények virágai mind ehetőek. A virágok íze hasonló, mint a hagymák általában felhasznált részei. A metélőhagyma virágainak íze a legkevésbé markáns. A rózsaszín vagy fehér virágú fokhagyma virágának zamata enyhébb a hagymáénál.

Hibiszkusz

A hibiszkusz virága antioxidánsokban és C-vitaminban rendkívül gazdag, többféle szerves sav (citromsav, hibiszkuszsav, almasav, borkősav) található benne.

Illatos ibolya

Az ibolya virágát édességek díszítésére, cukrok, teák, ecetek illatosítására is felhasználják. A leveleket főve is fogyaszthatjuk levesek, szaftos ételek ízesítőjeként.

Kamilla

A kamilla virága azok közé a gyógynövények közé tartozik, melyet minden ember ismer. Csodálatos erejét használhatjuk egészségünk és szépségünk megőrzése érdekében.

Kankalin (Primula)

Édes ízű. A virágban a szaponinok találhatók. Köptető, nyugtató, izomtónust és izomgörcsöt mérséklő. A népi gyógyászat a virágját idegnyugtató teakeverékekben alkalmazza.

Körömvirág

Hatóanyagai:flavonoidok, karotinoidok, szaponinok, triterpének, illóolajok, E-vitamin. Illóolajat, keserűanyagot, gyantát és színezőanyagot tartalmaz. Csak a szirmok ehetők. Az ételeknek sárgás színt és enyhén csípős ízt ad. Szirmai fűszeresek, kissé kesernyések, ehető virágként nyári saláták vidám díszítője.

Levendula 

Számos gyógytea elengedhetetlen alkotórésze a levendula. Enyhe idegnyugtató hatású, fejfájást és fájdalmat csillapító, görcsoldó, segíti az emésztést, csökkenti az ideg alapú gyomor- és bélbántalmakat, a stressz okozta magas vérnyomást, az alvászavarokat. A levendula virága serkenti a vérkeringést, és segíti a bőrpanaszok enyhítését.

Lonc 

Antibakteriális, vírusölő, vérnyomáscsökkentő, vértisztító, lázcsillapító. Kínában a japán lonc virágát már a VI. század óta használják. A japán loncnak kiemelkedő szerepe van minden méregtelenítő gyógynövény-összeállításban. A japán loncot leginkább heveny, fertőzéses, gyulladásos megbetegedésekre használják. Igen hasznos a gyulladásos bőrbetegségek, például a mérges szömörce okozta súlyos állapot, illetve különféle kiütések kezelésében.

Krizantém

A krizantém virága gyulladáscsökkentő, vérnyomáscsökkentő, hatásos emésztési problémák ellen is. Lázas állapot, meghűlés, fejfájás kezelésére a sárga krizantém virág a leghatékonyabb. A szirmok pikánsan kesernyés ízűek, kiváló salátaízesítők. A távol-keleti gyógyítás szerint a krizantém virága a máj és a tüdő meridiánjaira hat. A belőle főzött tea belsőleg fogyasztva hűt, ragyogóvá teszi a szemet, javítja a látást, méregtelenít, csökkenti a vérnyomást, altató hatással rendelkezik. Használható hőhullám esetén, májgyengeség okozta szédülésre, számítógép okozta szemfájdalom és látászavar jelentkezésekor. Külső alkalmazásként kötőhártya-gyulladásra, szemduzzanatra hatásos. Csak szakképzett fitoterapeuta javallatára készítsetek bármit is a krizantémból.

Mályvarózsa

A mályvarózsa gyógyhatása jelentős a magas nyálkatartalom miatt. A virág enyhíti a légúti megbetegedésekkel járó panaszokat, hatásos hörghurut és torokirritáció esetén. Tartalmaz csersavat és a keserűanyagokat, valamint káliumot és kalciumot is. A virágban lévő vörös festékanyag (antocián) antioxidáns hatású. Régebben a bor színezésére is felhasználták.

Orgona

Az orgona virágából készült tinktúra illetve kenőcs jól használható ízületi fájdalomra, zúzódások, sebek kezelésére.

Pitypang vagy gyermekláncfű

A fekete retek után a második legjobb gyógynövény epe bántalmakra.

Rózsák

A rózsák mérete, illata, íze igen nagy változatosságot mutat. A virágok íze parfümös, kellemes ízű. A virágok szirmait úgy kell szedni, hogy az alsó fehéres részt el kell távolítani. Édességeket, desszerteket, salátákat ízesíthetünk velük.

Sarkantyúvirág  

A sarkantyúvirág a kertek álom virága. Magas C-vitamin-tartalma és a benne lévő mustárolaj-glikozidok révén antibiotikus, vértisztító és nyákoldó hatással rendelkezik. Hatékonyan kezelhetjük vele a köhögést, a náthát, a rekedtséget, megszünteti a székrekedést, segítség húgyúti fertőzéseknél is. A sarkantyúvirág fogyasztása jobb keringést eredményez. Fontos lehet ez az idősebbeknek, a stresszben élőknek és a dohányosoknak. A virágok íze a retek ízére emlékeztet. Sajtokkal és salátákkal fogyaszthatjuk, de önmagában is ízletes.

Sásliliom (Hemerocallis) 

Valamennyi faj virága, illetve bimbója ehető. Friss salátalevélhez hasonló ízű, enyhén édes, lágy zöldségízét a salátához, cukkinihez, spárgához, gesztenyéhez és a dinnyéhez is hasonlítják. Leggyakrabban gyömbéres-zöldséges csirkecsíkokhoz adják. A virág tölthető, úgy mint a tökvirág. Édes szirmait salátákba, desszertekhez fogyaszthatjuk.  Bimbója kevés olajban párolva, sóval, borssal fűszerezve, sültek mellé különleges köretnek tálalható.

Szegfű

A szegfűszeghez hasonló ízű.

Tök

Édes ízű. Sajttal is tölthetjük, palacsintatésztába mártogatva kisüthetjük.

Tulipán

Uborkáéhoz hasonlító ízű, ropogós; csak a szirmok ehetők, a pollen allergiát okozhat.

Figyelem!
Nagyon sok növény mérgező! Általánosságban azonban elmondható, hogy a mérgező növények is csak nagyobb adagokban mérgezőek, csak a dózis és a fogyasztás módja dönti el, hogy gyógyszer-e vagy méreg.

Forrás: egeszsegter.hu

Életigenlők.hu

Similar Posts