– Biztos, hogy kell a kitűnő bizonyítvány? –
Minden rokon és ismerős irigyli azt a szülőt, akinek a gyereke jól nevelten ül végig egy hosszú, unalmas rendezvényt, kitűnően tanul, sportol, több hangszeren játszik, és nyelveket tanul. Az ilyen szülő boldogan zsebeli be az irigy pillantásokat, és legalább egy pillanatra elhiszi, hogy mégiscsak jó szülő, hiszen az ő nevelésének az eredménye ez a remek emberpalánta.
Tanárként sajnos nem egy kimerült, agyonhajszolt kis- és nagykamaszt láttam, aki erején felül tanult, sportolt, zenélt, hogy megfeleljen perfekcionista szülei elvárásainak. Tízévesen még kétségbeesetten zokogtak egy négyes miatt, nagy gimnazistaként pedig literszám öntötték magukba az energiaitalt, hogy anyjuk elvárásainak megfelelően éjszakákon át tanuljanak, csak hogy meglegyen az a kitűnő. Számtalan kétségbeesett szülővel beszélgettem, aki a következő mondattal nyitott: „hármast kaptunk, hogyan tudjuk kijavítani?”. A szülő úgy érezte, hogy gyermeke eredménye az ő szülőségének a bizonyítványa is. Az ilyen anyuka durva szégyent él meg, ha a gyereke nem old meg mindent tökéletesen, és elkeseredetten szidja a szerencsétlen kölyköt, mert az nem teljesít tökéletesen.
A hajcsár szülő
A hajcsár szülő versenypályává alakítja a saját gyereke életét, és ostorral a kezében űzi végig csemetéjét az óvodás és iskolás éveken. Megszervezi és irányítja a napjait újszülött korától kezdve. Óramű pontossággal élik az életüket, szigorú szabályok betartására neveli csemetéjét, majd különórákkal, edzésekkel zsúfolja tele a napirendjét. Nem tűri a lazsálást, az üresjáratban töltött időt. A gyerek nem fecsérelheti értelmetlen játékra az idejét, és az anya legtöbbet hangoztatott mondata: „előbb a tanulás, aztán a játék!”.
Ha a gyerek jól teljesít – márpedig a perfekcionista szülők gyerekei általában kiemelkedően jól teljesítenek! -, az a világ legtermészetesebb dolga, azért nem jár külön dicséret. Igazán nagyon-nagy eredmény szükséges ahhoz, hogy a kiskölyök egy-egy apró elismerést kapjon. Ha viszont elront valamit, vagy már elsőre nem jól csinálja meg a feladatát, akkor a szülő indulatosan kiabál vele, szidja, gúnyolja, leértékeli, másokhoz hasonlítja. Az ilyen szülőt nem az érdekli, hogy a csemetéje magához képest milyen eredményt ért el, hanem azt kérdezi: „kinek lett az osztályban ötös? És ha Józsika meg tudta csinálni, te miért nem?”
Ha valamilyen probléma adódik az iskolában, akkor először is lehordja a gyereket a sárga földig, mert még arra se képes, hogy eredményesen oldjon meg egy helyzetet, majd azonnal kész megoldásokkal szolgál: így kell ezt csinálni, és nem tűr ellentmondást. A bajban nem tud együttérezni a kiskölyökkel, inkább szégyelli a gyerek ügyetlenségét, és úgy érzi, hogy ez rá vet rossz fényt.
Az ilyen szülő a tökéletességre törekvésben maga is példát mutat: iszonyatosan sokat dolgozik, képtelen lazítani, mert meg akar felelni a munkahelyén. Éppen ezért a gyereke számára nehezen elérhető, ha fizikailag jelen is van, képtelen spontánul, örömteli módon együtt lenni vele.
A hajcsár szülő mentségére
Azért a hajcsár szülő mentségére szolgáljon, hogy a legjobbat akarja a gyerekének, és minden erőfeszítése arra irányul, hogy csemetéje „vigye majd valamire”. Valóban odafigyel a gyereke dolgaira, tényleg nagy erőfeszítéseket tesz érte: hozza-viszi a különórákra, megszervezi a programjait, csak épp az elfogadás hiányzik az egészből. A magas elvárásaival megtanítja a gyerekét a küzdésre, a kemény munkára, a rendszerességre. Csak éppen kiöli belőle a spontaneitást és a kreativitást. A következetes, szigorú szabályaival biztonságot nyújt a gyerekének, csak éppen ellentmondást nem tűrően irányítja. Néha még arra is képes, hogy kimutassa a szeretetét, különösen akkor, ha a kiskölyök az elvárásainak megfelelően teljesít.
Hogy hat ez a gyerekre?
Az ilyen szülő mellett felnövő gyerek nagyon gyorsan megtanulja, hogy ha szeretetet, elfogadást akar kapni, akkor nagyon kell igyekeznie, hogy megfeleljen a szülei elvárásainak.
Csakhogy egy perfekcionista szülőnek lehetetlen megfelelni, így szegény kölyök azt is megtanulja, hogy „nem vagyok elég jó, így nem vagyok szerethető sem”. Azzal az érzéssel nő fel, hogy „soha nem elég jó, amit csinálok, tehát még jobban kell igyekeznem.”
Hamar kialakul benne az a gondolat, hogy „béna és ügyetlen vagyok”. Az önbecsülése a béka feneke alatt marad, akármilyen sikeres, ügyes is az iskolában, a sportban vagy a zenében. Egyre jobban leértékeli önmagát, a sikereit természetesnek tartja, a kudarcait pedig végtelenül szégyelli.
Kétségbeesett erőfeszítéssel küzd, mindig és mindenhol a legjobb akar lenni, de előbb vagy utóbb valamiben elbukik, és csak második lesz. Ilyenkor elképesztő mértékű szorongást él meg, kamaszkorban pedig ehhez alvászavar, evészavar, pánikroham társul. Ilyenkor a szülők azzal mentegetik magukat, hogy ők ugyan már nem várják el a kitűnőt, a gyerek magát hajtja és stresszeli.
A korai hajcsárkodás igen hamar megtöri a gyerek önbizalmát, ami idővel súlyos önértékelési problémává növi ki magát. Folyton azt éli meg, hogy másokkal szemben örökké alul marad, a kiváló eredményei ellenére folyton rosszabbnak látja magát a társainál. Örökké csak tanul, hajt, és ha enyhül is a szülők szigora, a rendszabályok beépülnek, a személyiségének részévé válnak, és egy idő után már képtelen lesz pihenni, lazítani.
Javaslatok hajcsár szülőknek
Ha észleled magadon a hajcsár szülőség jeleit, akkor reménykedj benne, hogy még nem késtél el végleg, és még nem vált a gyerek belső szabályrendszerének részévé a tökéletességre való törekvés. Ha azt látod, hogy a gyermeked szorong, retteg a megmérettetésektől, vagy mindenben a legjobb akar lenni, esetleg az evészavar tüneteit észleled nála, akkor mindenképpen szakember segítségére van szükségetek, aki valószínűleg családterápiát fog javasolni.
Mindenképpen érdemes végiggondolnod a gyerekeddel kapcsolatos elvárásaidat. Tényleg reális azt várni tőle, hogy kitűnő legyen? Tényleg ezen fog múlni a jövőbeli előmenetele és boldogsága? Vagy ez inkább a saját be nem teljesült vágyaidról, esetleg szorongásaidról szól?
Figyeld meg egy napon keresztül, hogy hányszor és mire utasítod őt! Valóban szükség van az összes szabályra? Valóban az ő fejlettségi szintjéhez igazodnak ezek a keretek? Biztos, hogy nem pihenhet legalább egy órát suli után? Biztos, hogy szükség van az összes különórára?
Érdemes azt is végiggondolnod, hogy amikor a gyerek elront valamit, akkor vajon mit él át? Át tudod érezni a szorongását, amikor véletlenül rosszabb jegyet kap, és tudja, hogy ezt otthon be kell vallania neked? A kritika és leértékelés helyett együtt tudsz érezni vele? Letolás helyett próbáld inkább közelebb engedni magadhoz azt a gondolatot, hogy nem kell mindenben kiválónak lennie.
Az állandó hajtás helyett találjatok ki közösen olyan elfoglaltságot, amelynek során csak úgy vagytok, sétáltok, és nem csináltok semmi hasznosat. Lehet, hogy ez eleinte szörnyen fog idegesíteni, de hidd el, hogy ezzel tudod megakadályozni azt, hogy a gyereked húsz év múlva munkaalkoholista legyen!
Jánosi Valéria
coach, mediátor
Forrás: csaladinet.hu
