Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 6 perc

Folyó év jelen hó 30-án 160 éve született, augusztus 17-én 90 éve halt meg Benedek Elek, a nagy mesemondó, mivel ez kvázi epitheton ornans-a, állandó jelzője Jókai Mórnak is, nevezzük inkább a mesemondók mesemondójának, aki nemcsak ontotta magából a meséket, de szenvedélyesen gyűjtötte is őket, amelyeket aztán saját stílusában átdolgozott. Ezért most cikkünkben, életigenlő nagyjaink között az ő életművét firtatjuk.

Miért Benedek Elek különös jelzői a címben, mert A Csillagszemű juhászhoz hasonlóan ő maga is megpróbált a magas rangú urak előtt az igazságról beszélni, ezért országgyűlési képviselő lett. És mert „Erdély apostola” – így hívták nagyon sokan, akik látták, hogy Elek apó, aki a székely falu megőrzésének és fejlesztésének elkötelezett híve volt, sosem ellenségeskedett más népekkel, más nyelvűekkel vagy vallásúakkal szemben.

Életigenlése

A fenti részből máris három életigenlő attitűdre bukkanhatunk: 1. az igazságról való félelmet nem ismerő beszéd, 2. a székely falu megőrzése és fejlesztése.

Ezt megerősítendő: Trianon után sokan Magyarországra menekültek, ezzel szemben ő 1921-ben hazatért a szülőfalujába, Kisbaconba, mert úgy gondolta, az emberveszteséget úgy lehet ellensúlyozni, ha a nyelvet és a kultúrát életben tartják és erősítik. Az ország szétszakadása megviselte, ezért fogadalmat tett, hogy egy évig nem fog kimozdulni onnan. Aztán bekapcsolódott az újjászerveződő erdélyi magyar irodalmi életbe: 1922-ben beszédet mondott Segesváron a Petőfi-emlékünnepségen és több újság szerkesztésében is részt vett. A kisbaconi ház mindeközben valóságos irodalmi központ lett. 3. Sosem ellenségeskedett más népekkel, más nyelvűekkel vagy vallásúakkal, továbbá 4. vesszőparipája volt a gyermekek és az ifjúság tanítása, a közoktatás fejlesztése, s ezen belül az, hogy mesére, népmesére van szükségük az egészséges fejlődéshez. Sajnos képviselői munkája csak pár évig tartott, s ebben a legnagyobb szerepet az játszotta, hogy nem értették elképzelését, és nem tudott igazán tenni az országgyűlésben mindezek megvalósulásáért.

Elek-apóság

Elek Apóvá akkor vált, amikor a Cimbora nevű lap főszerkesztője lett. Korábban is számos újság életében vett részt mint alapító, szerkesztő vagy újságíró, de a Cimbora egészen az ő nevéhez kapcsolódott. Sok erdélyi, magyar és román író kapott lehetőséget a publikálásra a gyereklapban, köztük: Balázs Béla, Dzsida Jenő, Lengyel Laura, Nyírő József, Szendy György, Beke Margit, Lengyel Miklós. A Cimbora legfontosabb rovata az „Elek nagyapó üzeni” volt. A postás naponta 20-30 gyerek levelét is elvitte Benedek Elekék házához. Ő maga válaszolt mindegyikre.

Elek apó személyisége három meséje tükrében

Most három kiválasztott népmeséjében, népmesehőseiben kísérletet teszünk megtalálni bizonyos személyiségjegyeit, életének részleteit. A csillagszemű juhászról már volt szó ebből a szempontból.

A teljes érthetőség kedvéért itt ejtünk pár szót magáról a Csillagszemű juhász novellameséről illetve tartalmáról is. A hatalmas királynak mikor tüsszentett, minden alattvalója azt kívánta, hogy „Adj’ isten egészségére!”, kivéve a csillagszemű juhászt. A király maga elé hívatja, s igyekszik rávenni, hogy „teljesítse kötelességét”, a csillagszemű juhász azonban csak akkor hajlandó kívánságát teljesíteni, ha hozzáadják a királykisasszonyt feleségül: a) fehér medvék, b) óriás sündisznók tömlöcébe, majd c) kaszásverembe vetik. A fehér medvéket a juhász csillagszemével megrettenti, az óriás sündisznókat csudafurulyájával halálra táncoltatja, a kaszásverembe pedig nem őt, hanem szűrével, kalapjával, tarisznyájával felöltöztetett fokosát vetik. A király ezüst erdőt, arany várat és gyémánt tavat ígér, csillagszemű juhász azonban hajthatatlan, végül kénytelen hozzáadni a lányát feleségül. A lakodalmon, mikor felhozzák a „tormás”-t (főtt marhahúst ecetes tormával), nagyot tüsszent a király, s a csillagszemű juhász most már mondja, hogy „Adj’ isten egészségére!”. A király örömében szörnyethal, csillagszemű juhász lesz az utóda.

A halhatatlanságra vágyó királyfi

A mai Kovászna megyéhez tartozó Erdővidék talán legkisebb falujában, Dél-Hargita hegyvonulatának tündérországot idéző völgyében fekvő Kisbaconban született Benedek Elek a székelyek legnagyobb mesélője. Földijeitől hallott elsőként meséket és ősrégi magyar mondákat, hiszen munka közben vagy esténként ezzel szórakoztatták egymást az emberek. A halhatatlanságra vágyó királyfi meséjét szülőfalujában, a kisbaconi zsellérházban hallotta egy lánytól, akitől aztán újabb és újabb történeteket kért. A szórakoztató, izgalmas meséket nagyrészt a fonóban és a kukoricafosztó esteken hallotta. Már gyerekként is szerette továbbmondani ezeket a tátott szájjal figyelő embereknek. A mesemondó lányt Rigó Anisnak hívták, ha a gyerekkori impulzusokat nézzük, főleg neki köszönhetjük, hogy Benedek Elekből mesemondó lett. Egy kis életrajzi kitérő, 18 éves volt, amikor első népballadájával, napokig tartó ideg-őrlő gyötrődés után elment Gyulai Pálhoz. Ő elolvasta a kéziratot, és Benedek Elek megkönnyebbülésére elismerősen nyilatkozott róla: „Ez igen! Ez szép!” A Magyar Népköltési Gyűjteményhez tartozó Székelyföldi gyűjtés című kötetét még egyetemista korában kiadták, majd egymás után jelentek meg máig népszerű meséi is.

A  halhatatlanságra vágyó királyfi meséjének eredete magyar anyagban ismeretes, és volt egy teljes, továbbá két töredékes változata (Kriza János, Ipolyi Arnold nyomán). Az irodalomtörténész Honti János mutat rá, hogy a mesének kelta típusú kapcsolatai vannak. A mese alapja az íren kívül a francia és a flamand szájhagyományban is ismeretes, de tudunk szerb-horvát és lengyel változatairól is. A történet a mesék között is különleges, s nem azzal végződik, hogy „boldogan éltek, míg meg nem haltak”, hanem azzal, hogy „még ma is boldogan élnek”. Úgy kezdődik, hogy egy királyfi elindul halhatatlanná válni, azaz találjon egy olyan országot, ahol a halálnak nincs hatalma. Útközben hosszú életre kárhoztatott királyokkal találkozik, akiknek különböző cselekedeteket kell vég nélkül végrehajtania. Végül megtalálja a halhatatlanság királynéjának várát, s feleségül veszi, így maga is halhatatlanná válik. A mese második felében a királyfinak meg kell küzdenie a Halállal, aki komolyan üldözőbe veszi, de végül veszít a halhatatlanság királynéjával és a királyfival szemben. Ebben a mesében könnyű rátalálni Benedek Elekre, mert valahol minden ember halhatatlanságra vágyik, Benedek Elek még alkotói halhatatlanságra is, sőt az ember tudattalanja ösztönösen halhatatlannak tudja magát, azért is fél a teljes személyiség a haláltól, mert az nagyon „test- és létidegen” állapot számára.

Világszép nádszálkisasszony

Benedek Elekben az volt a csodálatos ahogyan az általa megtalált meseanyagokkal bánt (s egyben ezért kritizálták a néprajz területéről a meséket eredeti formájukban kutatók és gyűjtők). Kivételes érzéke volt ahhoz, hogy ezeket az erős mesei alapanyagokat saját stílusára formálja, és ez a stílus szerencsésen találkozott a 19. századi gyermekek és felnőttek elvárásaival.  A Világszép nádszálkisasszony történetében a legkisebb királyfi a legnagyobb kincs megtalálásának reményében vág bele a veszélyes kalandokba. A három elvarázsolt nádszálat keresi, s közöttük is azt, amely a világ legszebb leányát rejti. A legkisebb királyfi maga Benedek Elek, aki nem volt elég erős ahhoz, hogy a családi gazdálkodást folytassa, mégis ő tette le a legtöbbet akár a nemzeti gazdálkodás asztalára is, nem beszélve a szellemi, kulturális, művészeti ökonómiáról.

Életrajza röviden

Kisbaconban született 1859. szeptember 30-án és ugyanott halt meg 1929. augusztus 17-én. Bölcsésztanulmányait Székelyudvarhelyen, majd Budapesten végezte. Diákkorában néprajzi gyűjtőútra ment Sebesi Jóbbal. Újságíró lett: a Budapesti Hírlap és más lapok munkatársaként dolgozott. 1887-ben a nagyajtai kerület országgyűlési képviselővé választotta. 1892-ig töltötte be ezt a tisztséget. Egy ideig Szabadelvű párti volt, majd a Nemzeti Párthoz csatlakozott. Képviselőházi beszédeiben az ifjúsági irodalommal, a népköltészet és a népnyelv, valamint a közoktatás kérdéseivel foglalkozott.

Napilapokat és folyóiratokat szerkesztett: Magyarság (1901–02); Magyar Világ (1902–03); Magyar Kritika (1897–99); Nemzeti Iskola (1890–1905);  Néptanítók Lapja  (1907–09). Emellett számos lapban publikált álnéven, ezekből ad közre válogatást a kétkötetes Az ismeretlen Benedek Elek c. munka.

1889-ben részt vállalt a Pósa Lajos által indított első irodalmi értékű, hazafias szellemű gyermeklap, Az Én Újságom szerkesztésében, Sebők Zsigmonddal együtt szerkesztője volt a Jó Pajtás gyermeklapnak. 1890-ben belépett a Demokratia nevű szabadkőműves páholyba. Ifjúsági könyvsorozatot szerkesztett: Kís Könyvtár, amelynek folytatása B. E. kis könyvtára címmel jelent meg. 1900-ban a Kisfaludy Társaságnak is tagjává vált. Az ifjúság számára készült mese-átdolgozásait tartalmazó Ezüst Mesekönyv és Arany Mesekönyv – amelyek főként az Az Ezeregyéjszaka meséinek és a Grimm fivérek meséinek átiratai voltak – tucatnyi új kiadásaival, újabb átdolgozásaival évtizedeken át a legfőbb és legjobb magyar mesekönyvek voltak. Verseket, színdarabokat, leányregényeket, történelmi és irodalomtörténeti műveket is írt.

1921-ben hazatért a trianoni békeszerződés által Romániához csatolt Kisbaconba és ott élt haláláig, ahol példaképe, szervezője volt a szárnyait bontogató romániai magyar kalákásoknak és a Cimbora című ifjúsági lapot szerkesztette. Mint meseíró, a magyar gyermekirodalom egyik megteremtője. Ifjúsági írásaival, szerkesztői működésével az élen járó pedagógusok között foglal helyet.

Írói végrendelet, halhatatlan szerelem

Benedek Elek 1929. augusztus 17-én, levélírás közben kapott agyvérzést. Utolsó leírt mondata, amelynél kiesett kezéből a toll, szállóigévé vált:

„Fő, hogy dolgozzanak”.

Házastársával annyira rajongtak egymásért, hogy megbeszélték, nem tudnak egymás nélkül élni, ezért egyszerre fognak meghalni. Negyvenöt évig éltek együtt boldog házasságban, majd amikor bekövetkezett a tragédia, be is teljesítették a tervüket. Felesége gyógyszereket vett be és követte őt a halálba, így együtt is temették el őket. Haláluknak híréről így tudósítottak:

„Amikor a veronált bevette, bement a betegszobába, hogy utolsó, könnyes pillantásaival elbucsuzzon az urától, a kivel szinte egy lélekké forrasztotta a hosszu évek harmonikus együttélése. Megcsókolta a szép, ezüsthaju, férfi fejet, amely behunyt szemmel pihent a párnán. Azután a maga szobájába ment. Lefeküdt és amikor a hatalmas méreg-adag hatni kezdett, mélyen elaludt. A család kétségbeesve állotta körül az ágyat, mert a gyermekek tudtak arról, hogy szüleik milyen határtalan szeretetről tanuskodó, de végzetes fogadalmat tettek egymásnak. Mindent elkövettek, hogy édesanyjukat eszméletre téritsék. De a kilenc veronál pasztilla hatása hatalmasabb volt az orvosok kétségbeesett erőfeszitésénél. Ebből a halálos álomból Benedek Elekné nem tért többet magához, és ma, hétfőn reggel, fél kilenc órakor örökre lehunyta szemét, hogy egy nappal később kövesse a nagy adatra imádott férjét, aki az ő veronálos kábulata alatt adta vissza lelkét a mindenhatónak.”

Batári Gábor

eletigenlok.hu

Similar Posts