Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 10 perc

Álmok, álmodozás… sokunknak sokféle érzés kapcsolódik hozzá. Szeretünk jót álmodni, főleg akkor, ha az egy szerelem előjele. Van az álmokkal kapcsolatban elterjedt mondás, miszerint amikor álmodunk valakivel, akkor az a másik ébren van és ránk gondol… Vajon az álom üzen? Segíthet az emberi kapcsolódásokban? Mit kaphat a színész egy mélyérzéseket bemutató szereptől? Színpadról, díjakról, sikerekről, meghatódásról, egészségről, életigenlésről, az ünnepről kérdezem a Testről és lélekről c. nagysikerű – nekem nagyon kedves – Arany Medve-díjas filmdráma főszereplőjét, Borbély Alexandra Jászai Mari-díjas felvidéki színésznőt…

Fotó: Pejkó Gergő

– A beteljesült álmokat nem álmodjuk tovább… Megéljük. Mit jelentenek az álmok Neked, Alexandra?

– Nagyon fontosak az álmok. Gyerekkorom óta hiszek benne, hogy ott vannak a megoldások, amikor lehunyom a szemem. Megmutatják az elnyomott félelmeimet és segíthetnek rávilágítani érzésekre, melyeket talán nem is vallok be magamnak. Közvetlenül az elalvás előtti pillanatokban pedig gyakran vannak utat mutató, kreatív gondolataim. Emlékszem, egyszer a főiskolán, amikor bajban voltam egy jelenettel és nem tudtam, hogy kell megoldani, egy ilyen éberálom megmutatta. Ez a mai napig így van. Szóval ebben az állapotban gyakran kapok iránytűt a megoldhatatlannak tűnő problémákkal kapcsolatban.

– Szoktál álmodni? Figyelsz-e az üzenetükre?

– Szoktam rajtuk gondolkozni, elemezni őket, érteni vélem az üzenetüket, bár azt hiszem nem mindig következtetek jól. Nincs olyan ember körülöttem, aki ennek szakértője lenne, többször meg akartam venni Freud Álomfejtés c. könyvét, mert érdekel az álmok misztériuma. Végül úgy döntöttem, megvárom, hogy valamiféleképp magától jöjjön szembe velem.

– Jelenti-e neked a tervezést, a célkitűzést a dolgoknak, eseményeknek az úgymond „megálmodása”?

– Álmodozó vagyok, igen. Kislányként például elterveztem, hogy Budapesten leszek színésznő, ez is egy éber álom volt, amiről éreztem, hogy meg fog valósulni. Így is lett. Készülve erre az  interjúra találtam egy ábrát a komfortzóna és a fejlődési zóna összevetéséről, a legszélén van: „az álmok valóra váltása” vagyis ahol a tettek mezejére lépünk…

– Enyedi Ildikó Arany Medve díjas fantasztikus alkotása a Testről és lélekről c. film rámutat arra, hogy hol vannak azok a pontok, amikor ki kell lépni a komfortzónából a tettek mezejére… Zseniális film! Hogyan kaptad meg a szerepet? Emlékszel a castingra?

– Itt az a nagyon érdekes dolog történt, hogy először a pszichológusnő szerepét kaptam meg, sőt Ildikó azt mondta, hogy azt eleve rám írta, de behívott engem is castingolni, amikor még nem találta meg a főszerepbeli Máriát. Körülbelül olyan öt-hat Máriát megnézett, és egyszer csak elhívott engem kávézni majd azt mondta, nagyon furcsa dolgot fog mondani; arra gondolt, engem is megnézne a Máriaként. Nagyon ledöbbentem, hogy „ééén a Mária”, egyáltalán nem vagyok olyan… én nem vagyok „furcsa”. Az elején úgy éreztem, hogy ez elképesztően merész gondolat Ildikótól. Ám ahogy egyre többet beszéltünk róla, volt egy olyan pillanat, amikor átkattantam. Rájöttem, hogy az a bennem lakó kislány, aki voltam, nagyon is hasonlít Máriára és róla sok-sok mindent fel tudok hozni az emlékeimből, hogy felépítsem ezt a szerepet. Végül is Ildikó kb. háromszor megnézett és a harmadiknál azt mondta, hogy meggyőztem. Úgy mentem a castingra, hogy a hajam, a sminkem és a ruháim is egy nagyon más, egy addig ismeretlen Szandrát mutattak.

– Úgy tudom, hogy a tekintetedet is átalakítottad úgy, hogy a benned élő kislányt tükrözze…

– Igen. A második körre, amikor mentem Ildikó írt nekem egy e-mailt, hogy ha színházban csinálnánk, még beleférne, de a szememben annyi a nőiesség, a szexualitás, a szenvedély, hogy ezt szerinte nem fogom tudni leblokkolni, a kamera pedig mindent lát. Nagyon dühös lettem, mert én színész vagyok, és nem múlhat valami azon, hogy milyen a szemem vagy, hogy hogyan nézek. Aztán bementem a fürdőszobába és addig gyakoroltam a nézést, ameddig olyan nem lett, mint Máriáé, nem naiv, aki semmit nem tud a világról, hanem igen is határozott, csak még nem fedezte fel a nőiségét. Úgyhogy egyszer csak úgy éreztem, hogy ez az, megtaláltam a nézést. A harmadik forgatásra, ami az utolsó esélyt jelentette, ezzel az „új tekintettel” mentem és egy olyan blúz volt  rajtam, ami nagyon nem állt jól nekem, viszont Ildikó a vállamat se látta benne, a szemeim pedig Máriát tükrözték. Sikerült.

– Hol vannak komfortzónáid?

– Nekem nagyon sokat jelent a biztonság, ez például olyan hétköznapi dolgokban is megmutatkozott, hogy régebben, ha étterembe mentünk mindig ugyanazt ettem, szerettem ugyanoda menni sétálni, szerettem ugyanolyan karácsonyfadíszt rakni a fára… Szerintem Ervin hatása, hogy ezekből a biztonsági zónákból kilépkedem, ő volt az első, aki meggyőzött, hogy megegyem a garnélarákot, a polipot, egyéb tengeri herkentyűket. Ezt azelőtt elképzelhetetlennek tartottam, de ő valahogy ellazított és ez sok minden másban is így van. Van egy szabálykövetésem, valahol van bennem egy konzervatív ember, ami – most hogy elgondolkodom rajta jobban – érdekes, mert közben abszolút megvan bennem az ellenpólus, a szabadság, a szabálytalanság szeretete is.

Ahogy tetszik Fotó: Dömölky Dániel

– Helyzetek, személyek hatására kilépsz a megszokásból?

– Most hogy beszélünk róla, eszembe jutott például a repülés. Nem a repüléstől féltem, hanem az egyedül repüléstől. Attól tartottam, hogy elrontok valamit, rossz helyre megyek. Ez egy falusi kislányra szerintem gyakran jellemző. Erre jött a Testről és lélekről sikere és vele sorjában a külföldi fesztiválmeghívások. Úgy osztottak el minket a sok helyre, ahová hívtak, hogy a producerek mentek az egyikre, Enyedi Ildikó a másikra, én meg egy harmadik helyre. Az elején azt mondtam, hogy nem, nem, nem repülök egyedül. A tizediknél voltam, amikor megértettem, hogy minden félelmemet azért kapom, hogy legyőzzem őket. Szóval nekem abszolút ki kellett lépnem a komfortzónámból, de már cseppet sem bánom.

– 2017-ben a Legjobb Európai Színésznő Díjat megkaptad. Megható pillanatok voltak, ahogyan átvetted a díjat, veled együtt sírtam… Szereted a díjakat, az ovációs ünneplést, a tapsot?

– Nagyon-nagyon boldog voltam. Nem egy magyar színházi díjat kaptam elsőnek, amire vágyik az ember, hanem egy európai filmes díjat. Az igazság az, hogy én csak előtte fogtam fel, hogy ez az európai Oscar-díj! Korábban nem követtem az európai filmes díjátadókat, nagyon furcsa volt, hogy hogy kerülök én ide… Sokkoló volt. A legnagyobb büszkeség volt, mégis sokat sírtam. És az, amikor anyukám megnézte, és azt mondta: „Igen, ez az a Szandrika, akit ismerek. Ez az én kislányom.” – ez szavakkal elmondhatatlan öröm.

A Spirál Felméri Cecília kolozsvári rendező első nagyjátékfilmje. Az ‘A’ kategóriás Varsói Filmfesztivál első és második filmes versenyprogramjában szereplő alkotás a zsűri elismerő oklevelét  érdemelte ki és a 61. Thesszaloniki Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját nyerte. Gratulálunk ehelyütt is! November 8-án volt a premier előtti bemutatója, utána közönségtalálkozó a Művész moziban. Művészien ábrázolja a titkok lappangását, nyomasztóságát… a komfortzónás élethelyzetekben, túlhaladott érzéseinkben való toporgást, fölösleges, unalmas ismétlődését, és annak néma, görcsös, bénító hosszantartóságát.

– Az egyik főszerepet játszod. Ez a film is díjesőt ígér. Beigazolta, amit jó ideje egyre többen érzünk, dolgozunk is magunkon rajta: ‚ami nem a mi filmünk – értsd életünk – abból merjünk kilépni. Szereted ezt a szerepet? Voltak-e aha-élményeid a forgatások alatt?

– Elég különleges volt a castingja, mert a rendező, Felméri Cecília egy mélyinterjút készített velünk, amiben párkapcsolati dolgokat kérdezgetett, és a jelenet is improvizáció volt, nem kaptunk szöveget, csak nagyjából mondtak egy szituációt. Mintha egy nagyon titkos dolog lenne, amiben részt veszünk arról, hogy hogyan működünk egy párkapcsolatban. Nagyon tetszett ez az ötlet és Cecília kisugárzása, olyan misztériumot, erőt éreztem nála is, mint Ildikónál, pedig mind a kettő egy pici, törékeny nő. Ott vannak ebben a jellemzően inkább férfivilágban, határozottan, de  empátiával irányítják a stábot, és az is érdekes dolog, hogy mind a ketten csöndben beszélnek, sosincs kiabálás. Pont ez az erejük, ha őket meg akarod hallani, csöndben kell lenni. Szakmailag is nagyon hasznos volt, mert eltanulhattam a román színészkollégák természetességét és kitüntető volt, hogy a szerepet nem a díj miatt, hanem a casting alapján kaptam meg. Ez a forgatás azért is érdekes volt – és szintén kimozdított a komfortzónámból, mert a macskafóbiámat is le kellett győznöm. Az, hogy ölembe ugrik egy macska, számomra korábban elképzelhetetlen volt. Ezt a castingon is elmondtam a Cecinek, amikor kiderült, hogy egy macska lesz a barátom a filmben.

Ééén… ha egy macskával egy térben vagyok, már nem tudok másra figyelni, minthogy hol van, közelít-e, ugrik-e, veszélyben vagyok-e. De Ceci azt mondta, meg fogjuk oldani. Halász Árpád, akinek nagyon hálás vagyok, mert csodálatos állatidomár, tényleg elhitette velem, hogy igenis ott lesz az ölemben a macska, megcsináljuk együtt. Elmesélte, hogy Anthony Hopkinssal forgatott, a Rítusban is ő volt az macskaidomár. Van benne egy jelenet, amikor Anthony Hopkins felébred a macskával a mellkasán… Előtte aláírattak vele egy szerződést, hogy biztos nem fog a macska belenyúlni a színész arcába, és Halász Árpi nyugodtan aláírta. Ettől a sztoritól teljesen megnyugodtam és az ölembe engedtem a macskát.

– A filmbeli Nóraként a főszereplő férfit kimozdítottad a komfortzónájából, a sok-sok generáción át örökített titkot át tudta lépni és tovább tudott haladni a saját életében. Neked vannak-e ilyen élményeid?

– Voltak. Az apukám Kos és ez meghatározó volt az életemben, ő a legokosabb, mindig neki van igaza, megy előre. Ez volt a férfiminta előttem, a harmadik fiúmnál jöttem rá, hogy mindegyik kos volt, hogy mindegyikben esetleg apámat vagy az ő jó-rossz tulajdonságait keresem. Szóval van ilyen, hogy az ember valamit meg kell, hogy értsen az apjával, anyjával való viszonyában. Ervin az első, aki Mérleg, addig-addig csináltam ugyanazt, míg jött egy másfajta ember, de ugyanolyan erejű, mint az apám, mégis alapvető dolgokban más. Sokáig tartott egyébként, amíg elfogadták egymást.

Ahogy tetszik Huzella Júliával Fotó: Horváth Judit

– Óriási erő és tudatosság kell, hogy képesek legyünk átértékelni a generációkon átívelően átörökített rossz modellt, elhagyni a kapott mintákat. Könnyen hozol „nehéz kérdésekben” döntéseket?

– Gyerekkorom óta van egy Isten, akihez imádkozom, akivel beszélgetek, akivel megvitatom még azt is, hogy ha például egy casting nem sikerült. A Jóistennel beszélem meg, hogy ami most történik, annak oka van és egyszer meg fogom érteni. Ez ad egy belső békét, egy belső mosolyt. Segít megbékélni a dolgokkal.

– Mindkét sikerfilm, amiben szerepelsz természetben játszódik. Milyen a kapcsolatod a természettel?

– A természet fontos nekem, de valójában inkább városinak érzem magam. Vágyom a faluba, de ott csak pihenni szeretek, aztán jó újra visszajönni a városba, izgalmasabb. A nagymamám jut eszembe, aki kislánykoromban megmondta „hát ez egy városi lányka”. Rengeteg háziállata volt, sokszor mondta, hogy menjünk etetni a libákat, én meg sikítva rohantam ki, hogy én ezt nem akarom. És igaza lett, nagyon gyorsan elmentem Komáromba, utána pedig Budapestre.

Tartuffe Fotó: Horváth Judit

– Felvidéki színésznőként érsz el sikereket. Milyen volt a gyerekkorod, mit hozol otthonról, amikkel betöltekeztél a nagybetűs életre?

– Nagyon jól vagyok „összegyúrva” apukámból meg anyukámból. Anyukám mindig mondja, hogy én szerelemgyerek vagyok. Nagyon sok mindent hozok a szüleimtől, 34 évesen még most is tudok foglalkozni a gyerekorommal, hogy mi, miért történt. Mit kell megértenem, mit kell továbbvinnem abból a nagyon sok szeretetből, amit kaptam. Nagyon fiatalok a szüleim, mindketten 55 évesek, ennek ellenére már mindketten voltak a halál árnyékában rák, illetve szívbetegség miatt. Ez komoly figyelmeztetés, ezért én nagyon gyakran járok szűrővizsgálatokra és másokat is erre biztatok. A „Ha korábban mentél volna“ kezdetű mondatot nem tudnám elviselni, vagy ha önhibámból történne bármi rossz. Szóval, amint valami kis furcsát érzek, már szaladok orvoshoz, nem halogatok semmit. Amikor kérdezik félek-e a haláltól, azt szoktam válaszolni a sajátomtól nem, mert már olyan sok jót kaptam az élettől és remélem adtam is, de a szüleimét nem tudom, hogy fogom kibírni.

– Színésznő szerettél volna lenni gyerekkorodtól?

– Igen, határozottan. Ez valószínűleg anyukám miatt van, annyit mondta „a színészek milyen szépek”, imádta őket. Elkezdtem szerepelgetni, azt játszottam, hogy a családtagjaim, rokonaim körül szaladgáltam a diktafonnal, hogy én vagyok a riporter és kérdéseimmel ostromoltam őket. A húgom volt a legnagyobb rajongóm, ő röhögött a legtöbbet rajtam. Aztán elkezdődtek a suliban a szavalóversenyek szép eredménnyel, akkor kezdtem úgy érezni, ha a közönség is örül én is jól érzem magam, akkor ez legyen a munkám.

– Mit tartasz ma a 21. századi felgyorsult világunkban egészséges életmódnak?

– Ez nagyon fontos kérdés. De az a nehéz benne, hogy azért közben élvezni is kell az életet. Én nem tudok teljes mértékben csak egészséges dolgokat enni, csak egészséges dolgokat csinálni. Amikor már minden mindentől mentes, az lelombozó. Ha valaki már csak hajdinát eszik és kölest az nekem sok, úgy érzem, nem ott van a megoldás. Szerintem mindenből lehet egy kicsit, amit kíván a szervezet. Sokszor szoktam kívánni például váratlanul a tonhalat, nyilván valami hiányzik a szervezetemből, ami abban megtalálható. Kívánom az édességet is, de az a jó, hogy tudok mértékkel enni, körülöttem viszont sokan nem. Amivel adós vagyok magamnak az a jóga. A koncentrált relaxálást tartom az egyik legfontosabbnak, ha egészséges életmódról beszélünk ebben felgyorsult a világban. Úgy érzem, hogy meg lesz előbb-utóbb ez is és jó barátságban leszek a jógával.

Othello Fotó: Horváth Judit

– Van egy 12 szirmú virágunk, egészségvirágnak is szoktuk nevezni. Melyiket választod ki közülük, amit a legfontosabbnak tartasz?

– Az alvást és a nevetést. Jól tudok aludni, nagyon fontos számomra a pihentető alvás. Barátaimmal, a párommal, anyukámmal nagyon jókat tudok nevetni. Gyerekkorom óta szeretek nevettetni is. Él bennem egy bohóc és remélem, hogy egyszer majd többen is megismerhetik.

– Karácsony, illatok, ízek, szeretet, öröm, elcsendesülés kívül-belül… Hogyan készülsz az év egyik legszebb időszakára?

– Minden, amit felsoroltál megvan, kivéve az elcsendesülést. Az egész család örülten rohangál a nagy készülődésben. Nagyon szeretem a díszítést, nekem van itt egy kis fácskám, műanyag, de nem bánom, legalább nem dobálom ki az ablakon a már levitézlett igazi fát, bár az illata csodálatos, de így egy kicsit vigyázok az erdők fáira. Szeretek karácsonyi zenét hallgatni és tavaly volt az első karácsonyom, amit már nem otthon, hanem Ervinnel töltöttem. Ez idén is így lesz, ami persze csodálatos, ugyanakkor nagyon szomorú vagyok, hogy a covid miatt nagy valószínűséggel nem láthatom majd a családomat.

– Megérezni mások kimondatlan vágyait, az álmait kitalálni, magunkból adni… ajándéknak lenni… ott lenni szavak nélkül is a másiknak, érintetlenül is vele, benne lenni. Hogyan ajándékozol?  Adni vagy kapni szeretsz inkább?

– Nagyon örülök, amikor mosolyt csalok valakinek az arcára, ha megnevettetem az embereket, számomra ez egy ajándék és a bennem lakó bohóc is örül. Akkor is boldog vagyok, ha valaki megnyílik nekem, nagyon szeretek adni, kapni kevésbé, bár a könyveknek nagyon tudok örülni. Volt olyan időszakom, amikor nehezen tudtam adni, mert magammal nem voltam jóban, ezért most nagyon értékelem, hogy örömmel tudok ajándékozni. Karácsonykor is ez a legfontosabb, hogy tudjak adni, és hogy tudjunk együtt nevetni, beszélgetni.

– Mi az életigenlésed?

– Minden problémát úgy fogok fel, hogy most megint megtanulhatok valami fontosat, valami újat, és egyre jobban fogom érteni önmagam. Egyre inkább azt érzem, hogy a megértéshez, az elfogadáshoz kellő türelem az egyik leghasznosabb képesség, amit elsajátíthat az ember. Nekem is sokszor nehéz türelmesnek lennem, ugyanakkor az csodálatosan jó érzés, amikor már én tudok megnyugtatni másokat, hogy minden jó valamire, legfeljebb csak később fogjuk megérteni mire.

Vajda Márta

Kiemelt kép: A kaukázusi krétakör Fotó: Horváth Judit

***                    ***                    ***                    ***

Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!

eletigenlok.hu

Similar Posts