Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 3 perc

Erkel Ferenc (Németgyula 1810. november 7.– Budapest, 1893. június 15.) magyar zeneszerző, karmester, zongoraművész és sakkmester, a Pesti Sakk-kör első elnöke. Pályáját zongoraművészként és zenepedagógusként kezdte Kolozsvárott, de alkalmilag vezényelt is és a zeneszerzéssel is megpróbálkozott. Pesten 1834-ben mutatkozott be, majd a következő esztendőben véglegesen ott telepedett le.

Erkel – mint zeneszerző – a magyar zenetörténetben azt a helyet tölti be, mint az orosz (nemzeti) zenében Glinka, a lengyelben Moniuszko, vagy a cseh muzsikában Dvořák és Smetana. Műveit a nemzeti hagyományok ápolása, a dallamkincs, a dal- és táncformák megőrzése, azok európai (elsősorban az olasz és francia, kisebb mértékben a német) stílusjegyekkel való ötvözése jellemzi.  Igen jelentős operaszervezői-vezetői tevékenysége is, Verdi, Donizetti, Rossini, Meyerbeer, Halévy, Auber több művét az ő irányítása idején mutatták be Magyarországon. Gyermekei közül legidősebb fia, a karmester és zeneszerző, zeneakadémiai tanár, Erkel Gyula (1842–1909), a zenetanárként működő Erkel László (1844–1896), valamint az ugyancsak zeneszerző és karmester Erkel Sándor (1846–1900) folytatta .

Mi hát életigenlése ennek a nagy zeneszerzőnek?

A szabadságharc leverése utáni időszak a személyes csapások miatt is élete legnehezebb időszakának bizonyult: elvesztette édesapját, lányát és öccsét, házassága felbomlott, a zeneszerző komorrá és rideggé vált. Ám mégis ezekben az években a pesti sakk-kör és a Filharmóniai Társaság életre hívásán fáradozott, az elsőt nem engedték a Bach-huszárok, de a zenei társulat 1853-ban megkezdhette működését.

A reményteljes ifjú 1835-ben a Budai Magyar Színjátszó Társulathoz szerződött karmesternek, ahonnan hamarosan a Pesti Magyar (1840-től Nemzeti) Színházhoz hívták, ahol 1838 januárjában vezényelt először. 1840-ben került színre első operája, a Bátori Mária – érdekesség, hogy ennek színlapján szerepelt először a Nemzeti Színház felirat. Későbbi műveihez hasonlóan már ez is a magyar történelemből merítette témáját – igaz, nem a hivatalosságnak megfelelő módon.

Himnusz

1843-ban nem indulhatott a Szózatra kiírt pályázaton, mert a zsűri tagja volt, de Egressy Béni kompozícióját ő hangszerelte zenekarra. A következő évben megnyerte a Himnusz megzenésítésére kiírt pályázatot, nemzeti imánkat azóta is az ő zenéjével énekeljük.

Erkel első igazán jelentős operája, egyben az első igazán magyar nemzeti opera, a Hunyadi László 1844-ben született. Ebből énekelték 1848. március 15-én este a Nemzeti Színházban a Meghalt a cselszövő című kórus részt.

A hallgatás évei 1861-ben értek véget, amikor színre került a Katona József drámája alapján, Egressy Béni szövegkönyvére készült Bánk bán. Legnagyobb történelmi operánk bemutatója hatalmas siker, egyben az önkényuralom elleni demonstráció lett, Bánk Hazám, hazám című áriája szinte önálló életre kelt.

1863-tól kezdve Erkel hosszú időn át heves támadások állandó célpontja volt. Ezek kétirányúak voltak: egyrészt konzervativizmussal vádolták Wagner-ellenes irányvonala miatt (kerülte Wagner műveinek színrevitelét a Nemzeti Színházban), másrészt nepotizmussal, mert tehetséges fiai egyre nagyobb pozíciókat töltöttek be neki köszönhetően a magyar zenei életben. A sajtó is gyakran támadta, mindenekelőtt a Zenészeti Lapok.

A Bánk bán egyértelmű sikere után a Sarolta csalódást keltett. Ez utat nyitott bizonyos érzelmi és kritikai megnyilvánulásoknak is, amelyeknek Erkel tekintélye és népszerűsége mind ez idáig gátat vetett. 1863. február 12-én a Zenészeti Lapokban egy olyan közlemény látott napvilágot, hogy a főurak egy csoportja szívesen kimozdítaná helyéből a nehézkes Erkelt, és a Nemzeti Színház operaigazgatójául Lisztet szeretné megnyerni. Júniusban Hollósy Kornélia miatt marasztalták el Erkelt, mert a Bánk bán egy részlete előadásának engedélyezése és a hangjegyek átengedése fejében 100 forintot vett fel az énekesi pályától már visszavonult, nemrég még nagy hírű énekesnőtől. Ezért a lapok kapzsisággal, anyagiassággal vádolják. A támadások sűrűsödtek, hangjuk egyre személyesebb, gyalázkodóbb lett. Augusztus 17-én meghalt Erkel hétéves kisfia, Ferenc, de a gyász nem zavarta a sajtót.

Erkel karmesterként Beethoven, Liszt, Wagner műveit vezényelte a magyar közönségnek, zongoristaként ő játszotta itthon elsőként Chopin e-moll zongoraversenyét.

1875-ben Liszt Ferenc elnökletével megnyíló Zeneakadémia első igazgatójaként kilenc tárgyat oktatott, olykor Lisztet helyettesítve. Érdekesség, hogy emellett sakkozóként is ismert és elismert volt.

Erkelre záporoztak a címek, rangok, kitüntetések. Az ország valamennyi dalárdájának tiszteletbeli tagja, 1888. december óta szülővárosának, Gyulának díszpolgára, 1889 februárja óta a Vaskorona-rend birtokosa. 1890. november 7-én, 80 esztendős korában adta utolsó hangversenyét a Filharmonikusokkal.

Erkel azon munkálkodott, hogy egyedülálló magyar operastílust teremtsen, és ennek érdekében a magyar nyelv sajátosságait építette a recitativókba, illetve magyaros táncjeleneteket írt operáiba (csárdások és verbunkosok). A Bánk bánban a cimbalom és a citera megszólaltatása minden addiginál magyarabbá tette a művet.

Batári Gábor

Életigenlők.hu

Similar Posts