Heves Megyéért Díjat kapott Dr. Báryné Gál Edit, a Mátra Múzeum igazgatója ősszel. Az elismerés kapcsán beszélgettünk pályájáról, női vezetőként való helytállásról, egészséges életvitelről, életigenlésről. E helyütt is tisztelettel gratulálunk az elismeréshez!
– Muzeológusként a hétköznapokban is szereti a múltat idéző, amolyan békebeli stílust, tárgyakat, formákat?
– Igen, nagyon szeretem a régi tárgyakat, őrzök is egy-két ilyen emléket, ami lelkileg kapcsolódik hozzám, de élni abszolút mai környezetben, modern bútorok, modern háztartási eszközök között élek, amelyek kényelmessé teszik a mindennapokat. A régi tárgyaknak meg van a maga kora, amelyben használták. Kapcsolódtak az adott életformához. Mi már nem olyan mindennapokat élünk, mint a szüleink, nagyszüleink, tehát a bennünket kiszolgáló tárgyak sem ugyanazok/ ugyanolyanok. Mondok egy példát: biztosan sokan szeretik vagy sokaknak tetszik egy barokk vagy neobarokk kényelmes fotel, amely nyugalmat, tiszteletet áraszt. A barokk bútorokat kastélyok nagy belmagasságú tereiben használták. Viszont, ha ezt beállítom egy 2,70 m magas szobába, egy üvegasztal mellé, egy modern, nagyképernyős tv elé, már nem lesz ugyanaz a hatása, „kilóg” onnan. Vagy gyönyörű emlék a nagymama által hímzett párnahuzat, de annak a mosása, fehérítése, keményítése nem tartozik a mosó- és szárítógépek nemzedékéhez. Nagyon szépek, szívet melengetőek a régi tárgyak, egy-egy belőle, a maga helyén.
– Hogyan választotta ezt a pályát? Mi vonzotta a múlt értékeinek feltárásához?
– Egerben születtem, s már annak a városnak a miliője is történelmi. Szüleim szerették a történelmet, szerették szülővárosukat és a közös séták során gyakran meséltek egy-egy épületről, ami az ő gyerekkorukhoz kapcsolódott. Rendszeresen jártunk az egri várba – ott laktunk nem messze tőle, de akkor még egészen másként nézett ki – hallgattam a történeteket a törökökről, Dobó Istvánról, Vicuskáról. Ez megkapja egy gyerek fantáziáját. Nagyapám szintén hozzátette a maga történeteit a vasárnapi látogatásokhoz, s bár ő nem nekem, hanem sokkal inkább a szüleimnek „mesélt”, azért ez is ott ragadt bennem. Így szinte elrendeltetett volt, hogy engem is érdekeljenek a régi dolgok.
– Úgy értesültünk, hogy a gyöngyösi közéletben is aktív szerepet vállal, milyen területen járul hozzá a közjóhoz?
– Közel 40 éve élek itt a családommal Gyöngyösön. Ez a város befogadott engem. Azt szoktam mondani, amikor Egerbe megyek, hogy itthonról megyek haza és otthonról jövök haza. De hazajövök. Már itt vannak a barátaim, itt ismernek és elismernek. Fontos számomra, hogy én is adjak valamit ennek a közösségnek. Elsősorban a tudásomat szeretném adni. Látom azt, hogy minden ember, amikor elér egy bizonyos életkort elkezd érdeklődni a múltja iránt. A városa, a családja múltja iránt. Ki ő? Honnan jött? Tett-e valamit a családja és ha igen, mit, ezért a közösségért? Hogyan éltek itt elődei, ilyenek voltak hétköznapjaik? Én ezekre a kérdésekre szeretnék választ adni mindenkinek és kicsit erősíteni a lokálpatriotizmust, hiszen e tudás birtokában együtt talán jobbá tudjuk tenni környezetünket. Szeretem és tisztelem az embereket, tehát ha kell, akkor bármilyen jótékonysági rendezvényen is ott vagyok és segítek.
– Szakemberként, vezetőként ma milyen plusz kvalitások kellenek, hogy a férfiak között helytálljon egy nő, egészen odáig, hogy méltán elismerjék munkásságát?
– Szakemberként, ha az ember jól csinálja azt, amit hivatásának tekint, akkor elismerik a munkáját. Igen, hosszú az út, nekem is sokat kell bizonyítanom ahhoz, hogy elfogadják, hogy amit történészként mondok az igaz, hiszen több évtizedes kutatásokon alapul. Vezetőnek lenni nőként már nehezebb – legalábbis nekem. A nő, mindig nő marad, helyt kell állnia vezetői poszton, feleségként és anyaként. És egy nő ezt mind maximálisan jól akarja csinálni. Nem tudom, hogy ezt a teljesítési kényszert csak mi kódoljuk magunkba, mert még mindig ott hordozzuk a génjeinkben nagyszüleink, dédszüleink nézeteit, hogy „a nőnek egy faladata van a család összetartása, kiszolgálás”, és nekünk bizonyítanunk kell, hogy mindemellett mi még a munkában is képesek vagyunk kiemelkedőt alkotni, vagy tényleg mindenfelől érkezik az elvárás a minden téren való maximális teljesítmény iránt. És valóban képesek vagyunk rá, de szerintem, ha mérlegelni kell egy nő, egy anya, mindig a családot helyezi az első helyre.
Én közel 40 éve dolgozom a múzeumban, ismerem ennek a munkának minden csínját-bínját, minden apró részletét, tehát vezetőként pontosan tudom, hogy mit várhatok és mit várok el a kollégáimtól, azért, hogy sikeres legyen ez az intézmény. Nőként valószínűleg sokkal empatikusabb vagyok, mint egy ugyanilyen férfi vezető. Nem tudom „lerázni” magamról a gondjaikat, ha megosztják velem. A kollégák pedig minden fenntartás nélkül jönnek és elmondják problémáikat, segítséget kérnek – és ha tudok, természetesen segítek, legyen az akár családi, akár szakmai probléma.
– Muzeológusként aktív betekintése van, hogy az elődeink hogyan éltek, ahogy mondani szoktuk és közben sóvárogva bólogatunk: „de jó is lenne kicsit lassabban, élni az adott pillanatban lenni, lelkileg értékesebbé válni, kiteljesedni…” Egészségesen él? Ön hogyan kikapcsolódik ki?
– Igen, sokszor érezzük, hogy de jó lenne kicsit lassabban élni! De vajon tudnánk lassabban élni? A mi világunk az azonnali válaszokról, azonnali reagálásokról szól. Ezeket az azonnali reakciókat nem csak tőlünk várják el, hanem mi is elvárjuk másoktól. Azt hiszem mindannyian voltunk már abban a szituációban, hogy ültünk az autóban, állt előttünk a sor és mi hangosan a mondogattuk az előttünk lévőknek, hogy „menj már”, mire vársz”, „haladjunk”. Pedig pontosan tudtuk, hogy ettől nem fogunk gyorsabban hazaérni. Próbálok egészségesen élni, de nem mindig sikerül. Sok a stressz – ki hinné egy múzeumban, régi tárgyak között? -, kevés a mozgás, hiszen a napjaim java részét a számítógép előtt töltöm, és pont vezetőként, néha még este is visszakényszerülök a monitor elé – pedig ez nem jó. Az egészséges étkezésre azért próbálok figyelni. A teljes kikapcsolódás nekem az utazás, a nyaralás. A járvány előtt a párommal egy évben többször is beiktattunk egy-egy hosszú hétvégét, ami a pihenésről szólt. Ez az időszak a kirándulásé, az uszodáé, a hosszú, beszélgetős, finom vacsoráké, az olvasásé. Ilyenkor nincs telefon, nincsenek emailek, ilyenkor „teljes erőből” élvezzük a nyugalmat.
– Mi az életigenlése?
– A mindennapokat a lehető legteljesebben kell megélni, fizikailag, lelkileg egyaránt. Ezt pedig csak teljes odafigyeléssel és elfogadással lehet saját magunk és embertársaink iránt. Meg kell találni az egészséges egyensúlyt a munka, a család, a „közszolgálat” és a pihenés között, hogy folyamatosan töltődni tudjunk. Még én sem tudom ezt teljesen megvalósítani, de törekszem rá.
Vajda Márta
Kiemelt kép fotó: Czímer Tamás
*** *** *** ***
Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!
