Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

Dr. Varga Károly kedvence folyamatosan fogadja és felügyeli a rendelőbe érkező betegeket. Bár elsőre furcsának tűnhet Dr. Rex, a német juhászkutya a gyermekorvosi rendelőben, mégis mindenki odavan érte.

A rendelő első ránézésre teljesen átlagosnak tűnik, a váróterem sarkában gyerekjátékok találhatóak, a falakat pedig színes alakzatok díszítik. Az átlagosság azonban egyből megszűnik, mikor kijön a rendelőből az egyik kis beteg és vele együtt megjelenik Rex is, a hatalmas, de jámbor lelkű kutyus.

Az eb asszisztenseket megszégyenítő módon segít gazdájának, persze egy kis simogatás reményében.

“Már négy éve vagyunk együtt és mindenhova magammal viszem őt. – kezdi mesélni a közös történetüket Dr. Varga Károly.

“A célom az, hogy a gyerekek ne féljenek a vizsgálatoktól, vagy általánosságban az orvosoktól. Próbálunk minél barátságosabb környezetet kialakítani és ebben nagy segítség Rex. Például nem hordok köpenyt, ezzel is kicsit közvetlenebbnek tűnök és ezért van itt a kutyám is.” – magyarázta a doki és hozzátette, hogy Rex csupán a jelenlétével is sokat segít a munkájában.

“Elvonja a gyermekek figyelmét és így nem feszengenek, nem sírnak. Így azért jóval egyszerűbb dolgom van, hiszen könnyebb felállítani a diagnózist.

Rex teljesen szabadon közlekedik a rendelőben, bárhova bemehet és le is feküdhet, ha ahhoz van kedve.

A jelenléte hihetetlenül nagy hatással van a gyermekekre

Vegyük példának az egy éves Boglárka esetét. A szuri után azonnal sírni kezdett és ekkor kezdődött el Rex feladata. Egyáltalán nem kell nagy erőfeszítéseket tennie, elég ha a gyerek közelébe jön és már el is apadnak a könnyei. A kislány édesanyja eleinte furcsállta ezt az egészet, de mára már hozzászokott a gondolathoz.

“Amikor először járunk a rendelőben nagyon furcsának tartottam a kutya jelenlétét, és nem tartottam higiénikusnak, de aztán összeismerkedtünk Rexivel. Rájöttem, hogy valóban nagyon sokat segít. A kislányom most is jobban viselte a szurit, mikor megsimogathatta a kutyust.” – mesélte az édesanya.

Dr. Varga szerint több gyermeknek is Rex miatt lett kutyája, így már többet is elért, mint amennyit szeretett volna. De a rosszakarókat így sem úszták meg.

“Egy évvel azután, hogy Rex már rendszeres látogatója volt a rendelőnek jött egy telefon az ÁNTSZ-től. Elmondták, hogy kaptak egy feljelentést és ki kell vizsgálniuk az ügyet. Azzal nem is lenne probléma, ha valakinek nem tetszik Rex jelenléte, de az csúnya dolog, hogy hátulról támadtak.

A hatóságok sem találtak semmit, hiszen egy steril szobában vagyunk. Azóta pedig már egy személyiségsegítő-vizsgája is van Rexnek, ami hasonló a segítőkutyákéhoz. Ez azt jelenti, hogy bárhova bejöhet velem, így a rendelőbe is.” – mondta doktor, majd hozzátette, a gyerekek imádják a kutyust, ő pedig szívesen elfogadja a simogatásokat.

Forrás: kutyafan.hu

Életigenlők.hu

Similar Posts