A merevedési zavar rengeteg férfit érint, főleg a hatvan év felettieket, de egyre gyakoribb a fiatalabb korosztály körben is. Megfelelő életmóddal csökkenthetjük kialakulásának rizikóját, a legújabb kutatási eredmények szerint például az is segít, ha több gyümölcsöt eszünk.

Mely gyümölcsök jók impotencia ellen?

A flavonoidokban gazdag gyümölcsfélék, például a bogyós gyümölcsök és a citrusfélék rendszeres fogyasztása mintegy 20 százalékkal csökkentheti a középkorú férfiaknál a merevedési zavarok kialakulásának kockázatát – állítja egy korábbi, nemzetközi kutatás, mely a The American Journal of Clinical Nutrition című szaklapban jelent meg.

A kutatás vezetője, Aedin Cassidy professzor szerint a férfiaknak sokkal több áfonyát, málnát, epret, narancsot, citromot és hasonlókat kellene enni ahhoz, hogy olyan fontos tápanyagokat biztosíthassanak a szervezetüknek, amelyek segítenek “megszerezni”, illetve fenntartani az erekciót.

Korábbi kutatások már bizonyították, hogy az egészséges életmód rendkívül fontos a merevedési zavarok rizikójának csökkentéséhez, például komoly hangsúlyt kell fektetni a rendszeres sportolásra. Azonban Cassidy professzor szerint a gyümölcsevés legalább olyan jótékony hatású, mintha valaki órákat gyalogolna hetente.

Flavonoidokkal a merevedési zavarok ellen

“Eddig is tudtuk, hogy a flavonoidokban gazdag ételek hozzájárulhatnak olyan betegségek megelőzéséhez, mint a cukorbetegség vagy a szív- és érrendszeri problémák. De most sikerült bizonyítani, hogy a merevedési zavarok ellen is érdemes bevetni a flavonoidok erejét” – mondta Cassidy professzor.

A kutatásban 50 000 középkorú férfi adatait elemezték. 1986-tól gyűjtöttek adatokat négyévente, többek között arról, hogy képesek voltak-e a férfiak merevedést elérni, illetve képesek voltak-e azt addig fenntartani, míg a közösülésre került sor. Emellett azt is feljegyezték, hogy a kérdőívet kitöltők milyen étrendet követtek.

Úgy találták, hogy azok, akik többször fogyasztottak flavonoidban gazdag ételeket, sokkal ritkábban küzdöttek erektilis diszfunkcióval, mint azok, akik kihagyták ezeket az étrendjükből. A szakemberek szerint már heti néhány adag gyümölcs is jelentősen, minimum 10-14 százalékkal csökkenti a merevedési zavar rizikóját. Ha pedig a gyümölcsevést a rendszeres testmozgással is kombinálják, akkor a rizikó tovább csökkenhet.

A kutatás másik szerzője, dr. Eric Rimm szerint nemcsak azért érdemes növelni a gyümölcsfogyasztásunkat, hogy a szexuális egészségünket megőrizzük, a gyümölcsökben található vegyületek ugyanis a szív- és érrendszerre is pozitívan hatnak. “A szívünk egészségéről nagyon sokat hallunk ugyan, mégis kevesebbet teszünk érte. A férfiakat sokkal jobban motiválja az életmódváltásra az, ha szexuális életük van veszélyben. A két dolog szerencsére szorosan összefügg, és ha valaki változtat az életmódján, annak az egész szervezetünkre pozitív hatása lehet” – mondta dr. Rimm.

Forrás: hazipatika.com

Életigenlők.hu

Hasonló cikkek