Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

A fényhez és a színekhez hasonlóan a hangoknak is különleges hatásuk van az emberi testre, lélekre és elmére. Ezt a hatást az ember már sok ezer évvel ezelőtt hasznosította, amikor – főleg az ázsiai térségben – speciális hangtálakat helyeztek a páciens testére, és ezeket aztán finoman ütögették. A tál hangja, valamint az általa keletkezett rezgések áttevődtek a páciens testére, és ott nagyon pozitív hatásokat váltottak ki.

Még ma is e minta alapján alkalmazzák a hangmasszázst. Különböző méretű és hangfekvésű hangtálak léteznek, amelyek az egyes betegek szükségleteinek és igényeinek megfelelően személyre szabhatók. A hangmasszázst azonban ma nem orvosi kúra keretében, hanem elsősorban a test, a lélek és a szellem relaxációjához alkalmazzák. Az eredeti hangmasszázsból az idők folyamán a hangterápia különböző formái fejlődtek ki, amelyeket ma számos alternatív gyógyász alkalmaz.

Fontos tudni, hogy nagy jelentősége van annak, a test melyik részére helyezik fel a hangtálat. A rezgések által, amelyek végül a tálról az emberi testre tevődnek át, sokféle hatást lehet elérni és többféle testfunkciót lehet serkenteni. Az ezoterikusok a hangtálakat mindig a csakrákkal hozzák összefüggésbe, és ezek stimulációjával szeretnének pozitív hatást gyakorolni a páciens testére és lelkére.

 

A hangmasszázs hatásmódjának megértéséhez először fel kell idéznünk azt a tényt, hogy az emberi test 90%-ban vízből áll. A hangtál megütésével okozott hanghullámok és vibrációk áttevődnek az emberi testben lévő vízre, és ezzel egyfajta belső masszázsként hatnak. Ezáltal oldhatók a szervezetben lévő blokádok, és egy mélyebb relaxációs állapot lép fel.

A hangmasszázsnál másképp járnak el, ha csupán a relaxáció a cél, és másként, ha gyógyhatást akarnak elérni. Ha a páciens csak lazítani szeretne, hangzás és érzés alapján választja ki az ehhez használt hangtálat. Azt a hangtálat választja tehát, amely számára a legkellemesebben hangzik. Ha azonban a hangmasszázzsal gyógyhatást céloznak meg, kevésbé fontos a tál hangja, sokkal jobban számít inkább az a hely a testen, ahová azt felhelyezik.

Forrás: gyogyszernelkul.com

Életigenlők.hu

Similar Posts