Átok, rontás, szemmel verés. Azt hihetnénk, hogy ez csupán babona és nevetséges hiedelem. Nem az. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy bizony, ha szembesülünk olyan jelenségekkel, amin azelőtt csak mosolyogtunk, bizony elgondolkozunk rajta, akkor most, hogy is van ez?
Közel húsz évvel ezelőtt egyik kisvárosunkban az Alföldön egy idős úr, aki szavahihető, köztiszteletben álló vállalkozó volt elmesélte a vele történteket. Úgy élte le az életét, hogy nem hitt semmi hiedelemben, babonaságban, és csak legyintett mosolyogva, ha efféléket hallott. Egészen addig, amíg vele is meg nem esett. Többek között tehenészete is volt, a tejet leadta egy tejfeldolgozó üzemnek.
Elmondása szerint a legjobban tejelő tehenének egyik napról a másikra elapadt a teje. Az öregek egyre csak azt mondogatták neki, hogy szemmel verték a tehenet. Ő persze kinevette a többieket és csak legyintett az egészre. De mivel sem az állatorvos, sem az ott dolgozó szakemberek nem tudtak magyarázatot találni a miértre, így egyre inkább, akarata ellenére csak elkezdte foglalkoztatni a dolog. Úgy is mondhatnánk, hogy „bogarat ültettek a fülébe”. Mikor megint ezt hallotta, csak úgy, mintha őt ez nem is igazán érdekelné, elkezdett a sokat tapasztalt falusiakkal beszélgetni, (amikor ez az eset megtörtént, még nagyközség volt, később lett város), hogy ha mégis igaz lenne, mit kellene csinálni ellene.
Azt tanácsolták neki, hogy mivel szabadtartású tehenei vannak, menjen ki a rétre és egy karóhoz kösse ki kötéllel a tehenet, de úgy, hogy attól még az legelészhessen, vigyen magával egy jókora erős botot, és addig üsse vele a karót, amíg a boszorkány, aki megrontotta a tehenét oda nem megy, és le nem veszi róla a rontást. Ő jót szórakozott rajta, de mivel a helyzet nem javult és a tehén is egyre inkább fogyott, mielőtt meggondolhatta volna mit is fog ő csinálni, mindent úgy tett, ahogy tanácsolták neki.
Miután, már órák óta verte a cölöpöt és nem történt semmi, ráadásul egyfolytában attól tartott, hogy arra jár valaki, meglátja, amit csinál, egész életében nem „mossa le magáról”, köznevetség tárgya lesz. Már éppen az utolsó botütéseket mérte a cölöpre, amikor azt hitte, csak hallucinál, vagy képzelődik, esetleg napszúrást kapott és attól van, mert jajgatást hallott, és az utcájukból az egyik idősebb asszony meggörnyedve, mint akit éppen vernek, jön feléje kiabálva. Hogy szomszéd, hagyja abba, inkább visszacsinálom a tehénnek a tejét.
Azt hitte a jóember, aki neve elhallgatását kérte, ez nem vele történik, biztosan csak álmodja az egészet. A néni bevallotta neki, hogy irigységből rontotta meg a tehenet. Ő maga még a régi öregektől gyerekkorában tanulta, hogy kell ilyeneket csinálni. Szegény ember azt hitte rosszul hall. Végül megegyeztek abban, hogy a néni helyrehozza a dolgokat, és agyonhallgatják a történteket, majd azt mondják, nem tudják, mi történt és magától rendbe jött a tehén. Hiszen mindkettejüknek kínos lett volna, ha szájukra veszik őket az emberek, és az egész község erről fog beszélni, ne adj Isten nevetni rajta. Egy két napon belül visszajött a tehénnek a teje, és újra egyre egészségesebb lett. Elmondta még, hogy az óta sem lett babonás, de ezt máig nem képes megérteni, mi is történt valójában. Ha nem vele esik meg, nem hitte volna el, hogy ilyesmi megtörténhetett.
Turi Emese
parapszichológus
