Gondolta volna, hogy ők is költők? – Jonathan Swift és Cervantes

Jonathan Swift

Jonathan Swift (1667-1745) angol születésű, ír szatirikus író, esszé- és politikai pamfletíró, az irodalmi Scriblerus Klub tagja. Legismertebb műve a Gulliver utazásai című regénysorozata. Nem közismert, hogy verseket is írt.

Az Ítélet Napja

Viharzó eszmék által dúltan
végül kábult álomba hulltam.
Rám szörnyű látomás rohant:
holtját kihányta mind a hant.
S lám, Juppiter eget hasít,
a menny dörög s villám vakít!
Zavartan, félve, ostobán áll
a világ, s reszket trónusánál.
Sok sápadt bűnös feje horgad,
míg mennyet rázva zeng a szózat:
„Emberfaj, hitvány s balgatag,
természet-, ész- s tudásra vak;
ti, gyarlóságból vétkezők,
s ti, kiket ettől óv – a gőg;
ti, kik száz szektára hasadtok,
s egymást vélitek kárhozottnak
(olyanokra hallgatva, kik nagy
terveimhez nem is konyítnak) –
e kerge világnak ma vége,
nem bosszant többé dőresége.
Kotródjatok pokolra hát,
balgák, bolondok, ostobák!”

(Tótfalusi István fordítása)

 

Egy valamikor híres tábornok halálára szerzett szatirikus elégiája

Őhercegsége! nem! halott!
s az aggkortól! ágyában! ott!
Hát ily dicstelenül kikészül
a Hadfi, aki élt vitézül?
Mindegy az, hogy ment el, ha már…
most a végső kürtszóra vár:
és köztünk szólva, ha nő a lárma,
visszafeküdne még az ágyba.
És olyan idős volt valóban,
ahogy olvassuk a lapokban?
Hatvan év, szerintem ez aggkor:
a legjobbkor halt meg, ha akkor.
A világ már szédült belé;
gyertyáját csonkig égeté;
épp ezért mondják némelyek,
hogy gyomruk a bűztől émelyeg.
Tekintsd a gyászpompát, az árva
s az özvegy mennyire utálja;
noha ily percekben a szív szakad,
míg a gyászmenet elhalad.
De a jajt, mondják barátai,
ő már éltében kapta ki,
mert kapzsisága és haragja
családját gyakran megríkatta.
Jöjj, minden rendü-rangu léha,
király lehének buboréka,
ki megúszod az állam árját,
jöjj s lásd a sorsot, ami vár rád!
Ne feledje a gőg e percet,
hogy milyen semmiség egy Herceg;
ebül szerzett címei dobva,
honnét kipattant, a mocsokba.

(Orbán Ottó fordítása)

  

Miguel de Cervantes

Miguel de Cervantes Saavedra (1547-1616) kalandos életű spanyol regény- és drámaíró, költő, Don Quijote figurájának megalkotója, a spanyol irodalom talán legismertebb képviselője. Sok irodalomtörténész a Don Quijotét tartja az első, mai értelemben vett regénynek.

Aforizmák

Mily szörnyű bajt bocsájtsz rám,
mily rettentőt, ha rágondolok, Ámor,
nem félek a haláltól,
gyötrelmeim végét csak tőle várván. (…)

Így hát az élet öl meg,
amíg a halál visszaadja éltem.
Hallatlan, hogy e létben
élet s halál engem miként gyötörnek!

Legyen is áldott, aki az álmot feltalálta, mert ez a köpönyeg minden emberi gondot betakar, ez az eledel csillapítja az éhséget, ez az ital oltja a szomjúságot, ez a tűz fölmelegíti a hideget, ez a hideg lehűti a forróságot, szóval az álom olyan pénz, hogy mindent meg lehet venni vele, oly mérőserpenyő és súly, hogy egyenlővé teszi a pásztort a királlyal, az együgyűt az okossal. Csak egy rossz van az álomban, hogy amint hallottam, a halálhoz hasonlít, mert a halott meg az alvó között igen kevés a különbség.

Nincs is semmi, ami élénkebben tárná fel előttünk, mik vagyunk s miknek kellene lennünk, mint a színpad és a színészek. Avagy mondd: nem láttál-e még olyan színdarabot, melyben királyok, császárok, főpapok, lovagok, úrhölgyek s más egyéb személyek szerepeltek? Az egyik a rablót játssza, a másik a csalót, az a kereskedőt, amaz a katonát, egy másik az okos bolondot, a harmadik a szerelmes bolondot: mikor aztán a darabnak vége, s a színészek levetik maskarájukat, egyik olyan, mint a másik. (…) Ugyanaz történik, lásd, e világ színpadán és folyása szerint is: van császár, főpap, szóval, ahány szereplő csak lehet valamely színdarabban. Mikor azonban a darabnak vége van, azaz ha vége az életnek: a halál minden szereplőt kivetkőztet öltözetéből, mely a többitől megkülönböztette, s a sírban aztán egyenlőkké lesznek valamennyien.

Ha az erény a mértéked, s arra fordítod legfőbb gondodat, hogy erényesen cselekedjél, akkor nem lesz miért irigyelned a fejedelmeket és főurakat, mert a vért örököljük, de az erényt el kell érnünk, meg kell szereznünk, s az erénynek önmagában is van értéke, a vérnek pedig nincs.

A tréfa az okosság jele; s a tréfa és elmésség (…) nem szokott törpe lelkeknél megszállani!

Életigenlők.hu

Hasonló cikkek