Gondolta volna, hogy ők is költők? – Tolsztoj és Gogol
Lev Nyikolajevics Tolsztoj
Lev Nyikolajevics Tolsztoj (1828 – 1910) orosz író, filozófus; az orosz irodalom és a világirodalom egyik legnagyobb írója, a realista orosz próza mestere. Olyan ékesszólóan dicsőítette a paraszti élet egyszerű értékeit, hogy követői az 1890-es évektől, különösen miután megjelent fő filozófiai műve az Isten országa benned van, létrehozták saját mezőgazdasági közösségeiket. Ő vezette be a békés ellenállás elvét, amely később Gandhit is megihlette. Minden idők egyik legnagyobb regényírójának tekintik a Háború és béke és az Anna Karenina című művei miatt, melyeknek középpontjában az orosz élet realista ábrázolása áll.
Idézetek
A lelkiismeret a legjobb és legszükségesebb útmutatónk, de hol vannak azok az ismertetőjelek, amelyek ezt a hangot megkülönböztetik a többitől? (…) Az az ember, akinek célja saját boldogsága, rossz; az, akinek célja a mások véleménye, gyenge; az, akinek célja a mások boldogsága, erényes; az akinek célja az Isten – nagy. De vajon az, akinek célja az Isten, megleli ebben a boldogságot?
Jézus tanításának alapgondolata; a közvetlen párbeszéd helyreállítása az ember – Isten fia – és a teremtő Isten között.
Ha mi szeretjük egymást, akkor Isten közénk jön, és az ő szeretete teljes lesz bennünk
Minden ember maga köteles meghatározni a saját viszonyát a világhoz és istenhez.
Képzeld el, hogy az élet célja a te boldogságod, és akkor az élet kegyetlen badarság. Ismerd fel azt, amit az emberi bölcsesség is, értelmed is, szíved is mond neked: az élet annak a szolgálása, aki téged a világba küldött, és akkor az élet folytonos örömé válik.
Én kérem Istent, segítsen nekem. De hiszen az én dolgom Istent szolgálni, és nem neki kell engemet szolgálni. Csak erre kell emlékezni, és a nehézség megkönnyebbül.
A mi életünk legfőbb kérdése abban áll, hogy vajon azt tesszük-e ez alatt a rövid idő alatt, ameddig élnünk adatott, amit Ő szeretne tőlünk, aki a földi létre küldött bennünket. Azt tesszük-e?
Én azért élek, hogy annak, aki engem küldött, megvalósulhasson a szabadítása, és előmozdíthassam eme lehetőség beteljesülését.” – mondta Krisztus – mindegyikünknek ez a dolga. Nem tudhatjuk, miből áll az egész mű, amit Isten rajtunk keresztül végez, de lehetetlen nem tudnunk, hogy miben áll a mi részvételünk.
Kiben szeretet vagyon, abban Isten vagyon, mert ő a szeretet.
Ha az ember felismeri és érzi lelkében az Istent, akkor felismeri és érzi a világ minden emberével való közösséget is.
Csak akkor hiszünk Istenben teljesen, ha újonnan megnyilatkozik nekünk. S akkor nyilatkozik meg nekünk újonnan, ha teljes lelkünkkel keressük.
Nyikolaj Vasziljevics Gogol
Nyikolaj Vasziljevics Gogol (1809 – 1852) ukrán származású orosz író. Az orosz irodalom klasszikusa, az orosz széppróza és drámairodalom egyik legnagyobb hatású alakja.
Idézetek
Két gerle megmutatja
Kihűlt hamvaimat,
S elturbékolja néked
Az én szomorú halálomat.
A milliomosnak olyan szerencséje van, hogy közelről láthatja a haszonlesést.
Az ember nem érhet célt, ha nem teremt magának szilárd alapot, amelyen biztos lábbal áll; holmi fiatalos ábrándozással semmire sem lehet jutni.
A mostani lángolóan lelkes ifjú irtózattal hőkölne hátra, ha megmutatnák neki majdani öregkori arcképét. Vigyetek hát magatokkal mindent az útra, amelyen a zsenge ifjúság éveiből a sivár, rideg férfikor felé haladtok, vigyetek magatokkal minden emberi jó tulajdonságot, útközben ne hagyogassatok el semmit, mert soha többé fel nem szedhetitek! Félelmetes és kegyetlen a ránk váró öregkor, semmit sem ad vissza. A sír irgalmasabb, a sír fölött ez olvasható: „Itt ember nyugszik!” De az embertelen öregség hideg, érzéketlen vonásaiból nem olvashattok semmit.
Minden nép, amelyben megvan az erő záloga, tele van a lélek sajátos, ragyogó, alkotó képességeivel és más isteni adománnyal – sajátosan különbözik beszédében a többitől; bármit fejezzen is ki, a kifejezésben egyúttal a saját jellemének egy részecskéje is tükröződik.
Minden ember – tartozzék bár a nyomorúságban sínylődő, durva és ápolatlan szegények közé, vagy az egyhangúan hűvös, unalmasan ápolt előkelők magasabb köreihez – életében legalább egyszer okvetlenül találkozik valamely mindaddig nem tapasztalt jelenséggel, s ez – ha csak egyetlenegyszer is – olyan érzést kelt benne, amely teljességgel különbözik életének minden addigi, s minden későbbi érzésétől. A szomorúságok és bajok közepette, amelyekből életünk szövődik, legalább egyszer felragyog valami boldogító öröm.
Kártyára tenni azt jelenti, hogy az ember aláveti magát a véletlennek.
Vannak emberek, akiknek abban telik kedvük, hogy felebarátaikat – rendszerint minden ok nélkül – bemocskolják.
Csodálatos dolgok vannak a világon: a vidámság, ha sokáig vizsgálgatjuk, könnyen szomorúsággá változik, s akkor isten tudja, mi minden jut eszünkbe
Már csak ilyen az orosz ember: valósággal töri magát, hogy a nála akár csak egy fokkal magasabb rangúval ismeretségbe kerüljön, és a felületes, éppen csak a köszöntésig terjedő ismeretséget egy gróffal, vagy herceggel többre értékelik, mint mással a legszorosabb barátságot.
A dicsőség nem adhat gyönyört annak, aki lopta, nem pedig megszolgálta.
Ne a tükröd okold, ha a képed ferde.
Nincs szentebb kötelék a bajtársi hűségnél. (…) Lélek és nem vér szerinti rokonságot kötni csak az ember képes.
