Gondolta volna, hogy ők is költők? – Dürrenmatt és Musil

Friedrich Dürrenmatt

Friedrich Dürrenmatt (1921–1990) svájci író, drámaíró, képzőművész. A második világháborút követő időszak német nyelvű svájci irodalmának legnagyobb hatású képviselője. Színműveit már életében számos nyelvre lefordították, és azokat mindmáig gyakran játsszák a világ színpadain. Honfitársához, Max Frisch drámaíróhoz hasonlóan műveiben gyakorta reflektál a világháború történéseire, morális kérdéseire. Ez a reflexió ugyanakkor a legtöbb esetben nem patetikus, tragikus, hanem komikus, nem egy esetben groteszk formát ölt. Sokan Dürrenmattot tartják a késő modern tragikomédia megteremtőjének. E tekintetben az 1950-es-60-as évek során keletkezett művei a legmeghatározóbbak.

Dühöngőn

Dühöngőn nyirkosan
csúsztam ki anyám testéből
sosem értettem minek
s miféle parancsra
később hunyorogtam a fényben
s gyanakvó lettem
az vagyok ma is
beérem magammal;
a világ odakinn
bizonytalan. Nem enyém.
Megfoghatatlan kegyelem
vagy épp
gonosz átok. Ki tudja.

Elszántan mindenre.
Ezért gyűjtöm a borokat
füstölöm a barnára szárított
leveleket.
Mulandóságok
csak a semmiség
maradandó.

(Vidor Miklós fordítása)

 

Robert Musil

Robert Musil avagy Robert Edler von Musil (1880-1942) osztrák író, esszéíró, matematikus, filozófus és színikritikus, a XX. századi világirodalom egyik legjelentősebb prózaírója. Fő műve, A tulajdonságok nélküli ember című befejezetlen regénykolosszus meghatározó hatást gyakorolt a modern próza alakulására.

Izisz és Ozirisz 

Ezüst csendben, a csillagok lombjában
pihent az ifju hold,
és a napkerék agyával
megfordult s föléhajolt.
Vörös szelet fútt a sivatag;
nincs vitorla a partok alatt.

És nővére az alvóról halkan
leoldozta s megette nemét.
És cserébe odaadta érte
s rákötötte lágy, piros szívét.
Mig az aludt, beforradt a seb,
s ez megette a gyengéd nemet.

S ím: dörgött a támadó nap,
hogy az alvó álmából riadt,
csillag rendült; mint a csónak
birkózik láncaival
ha kitör a nagy vihar.

Hold-fivérek üldözőbe
vették a tolvaj vadat.
Kezétől ég-íve dőlt le
és a kék tér beszakadt;
tört erdőkön taposott,
s vele futottak a csillagok.
De senki a madárvállu nővért
el nem érte, bármeddig futott.

Csak az ifjú, kit az éjeken hívott,
leli meg, ha nap s hold váltja egymást.
Száz fivér közül csak ezt akarja,
s egyikük a másik szívét falja.

(Keresztury  Dezső fordítása)

eletigenlok.hu

Hasonló cikkek