Gondolta volna, hogy ők is költők? – Keresztes Szent János és Dávid király
Keresztes Szent János
1542. június 24. – 1591. december 14. spanyol katolikus misztikus teológus, kármelita szerzetes, az egyik legjelentősebb kora újkori szent, a barokk misztika meghatározó alakja. Elmélkedő-teológiai-önéletrajzi jellegű (lelkiségi) írásait sokszor idézik modern katolikus gondolkodók is, főleg mióta XI. Pius pápa 1926-ban egyháztanítónak jelentette ki. Mindemellett híres szerzetes költő, a katolikus egyház belső reformátora. Avilai Szent Terézzel együtt a kármelita rend megújításán tevékenykedett. Íróként legjelentősebb kora spanyol irodalmában, főként Istenhez íródott rajongó versei ismertek, melyben ezt az érzést a szerelemhez hasonlítja. E helyt költeményei közül közlünk egyet.
A Kármel hegyére vezető út
(A lélek sötét éjszakája)
Fénytelen éjszakában,
szerelem vágyától lángokban égve,
én boldog, messze jártam!
Nem vette senki észre,
csöndes volt házam, elpihent a népe;
biztosan a homályban,
a titkos lépcsőn át utamra térve,
én boldog, messze jártam!
Arcom elfödve, félve,
csöndes volt házam, elpihent a népe;
sötét és boldog éjjel,
titokban jártam, senki meg se látott,
nem láttam senkit én sem,
más fény nem is világolt,
egyetlen a szívemben égő láng volt.
Mutatta fényesebben
a délidőben csúcson járó napnál,
utamat hol keressem,
hol vár, kit ismerek már,
hol rejtekünk, ahol most senki sem jár.
Ó, éj, utamra vittél,
ó, virradatnál is gyöngédebb éjjel,
ó, éj, egyesítettél
Vőlegényt kedvesével,
s lányt egyformává téve Vőlegénnyel!
Neki őriztem eddig,
virágzó keblem neki odaadtam,
álomba szenderült itt,
én egyre simogattam,
cédruslomb hűsítette lankadatlan.
Csipkés oromra surrant
a szél, és sebzett gyönge kézzel engem,
játszott hajával ujjam,
csak őreá figyeltem,
aléltan már a sebre nem ügyeltem.
Feledtem azt, ki voltam,
fejem Szerelmesem vállára csuklott,
megszűnt, mi volt, mi voltam,
liliomágyra hullott,
elmúlt a gond, és minden vele múlott.
(Takács Zsuzsa fordítása)
Dávid király
Kr. e. 1040 – Kr. e. 970. Izrael második királya volt kb. Kr. e. 1010-től Kr. e. 970-ig. Történetét az Ószövetségben találhatjuk meg, Sámuel próféta könyveiben. A Bibliában több zsoltárt tulajdonítanak neki. Dávid király volt az, aki az időszámításunk előtti első millennium fordulóján elhódította Jeruzsálemet a terület őslakosaitól, a jebuzitáktól. A fellegvár alatt, a Moáb-hegyen, közel ahhoz a helyhez, amelyet Isten Izsák feláldozásához Ábrahám számára kiválasztott, volt egy szérűskert, amelyet a jebuzita Arauna birtokolt. Az Úr parancsára Dávid király megvette ezt a földet, hogy ott templomot építsen a frigyláda számára. Dávid csupán az előkészületeket tette meg a templom felépítéséhez, amelyet i.e. 950 körül végül fia, Salamon valósított meg.
18. Zsoltár
Az éneklőmesternek, az Úr szolgájától, Dávidtól, a ki az Úrhoz ez ének szavait azon a napon mondotta, a melyen az Úr megszabadította őt minden ellenségének kezéből, és a Saul kezéből.
És monda: Szeretlek Uram, én erősségem!
Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, az én kősziklám, ő benne bízom: az én paizsom, idvességem szarva, menedékem.
Az Úrhoz kiáltok, a ki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől.
Halál kötelei vettek körül, s az istentelenség árjai rettentettek engem.
A Seol kötelei vettek körül; a halál tőrei fogtak meg engem.
Szükségemben az Urat hívtam, és az én Istenemhez kiáltottam; szavamat meghallá templomából, és kiáltásom eljutott füleibe.
Megindult, megrendült a föld, s a hegyek fundamentomai inogtak; és megindultak, mert haragra gyúlt.
Füst szállt fel orrából, és szájából emésztő tűz; izzó szén gerjedt belőle.
Lehajtotta az eget és leszállt, és homály volt lábai alatt.
Kérubon haladt és röpült, és a szelek szárnyain suhant.
A sötétséget tette rejtekhelyévé; sátora körülötte a sötét felhők és sűrű fellegek.
Az előtte lévő fényességből felhőin jégeső tört át és eleven szén.
És dörgött az Úr a mennyekben, és a Magasságos zengett; és jégeső hullt és eleven szén.
És kibocsátá nyilait és elszéleszté azokat, villámokat szórt és megháborította azokat.
És meglátszottak a vizek medrei s megmutatkoztak a világ fundamentomai; a te feddésedtől, Uram, a te orrod leheletének fuvásától.
Lenyúlt a magasból és felvett engem; kivont engem nagy vizekből.
Megszabadított engem az én erős ellenségemtől, s az én gyűlölőimtől, a kik hatalmasabbak voltak nálamnál.
Rám jöttek veszedelmem napján; de az Úr volt az én támaszom.
És kivitt engem tágas helyre; kiragadt engem, mert kedvét leli bennem.
Az Úr megfizetett nékem igazságom szerint, kezeimnek tisztasága szerint fizetett meg nékem;
Mert megőriztem az Úrnak útait, és gonoszul nem távoztam el az én Istenemtől.
Mert minden ítélete előttem, és rendeléseit nem hánytam el magamtól.
És tökéletes voltam előtte, őrizkedtem az én vétkemtől.
És megfizetett nékem az Úr az én igazságom szerint; kezeim tisztasága szerint, a mi szemei előtt van.
Az irgalmashoz irgalmas vagy: a tökéleteshez tökéletes vagy.
A tisztával tiszta vagy; s a visszáshoz visszás vagy.
Mert te megtartod a nyomorult népet, és a kevély szemeket megalázod;
Mert te gyujtod meg az én szövétnekemet; az Úr az én Istenem megvilágosítja az én sötétségemet.
Mert általad táboron is átfutok, és az én Istenem által kőfalon is átugrom.
Az Istennek útja tökéletes; az Úrnak beszéde tiszta; paizsuk ő mindazoknak, a kik bíznak benne.
Mert kicsoda Isten az Úron kivül? És kicsoda kőszikla a mi Istenünkön kivül?
Az Isten, a ki felövez engem erővel, és tökéletessé teszi útamat:
Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasé, és az én magas helyeimre állít engem.
Ő tanítja kezemet a harczra, karjaim meghajlítják az érczíjat.
És adtad nékem a te idvességednek paizsát, és a te jobbod megszilárdított engem, és a te jóvoltod felmagasztalt engem.
Kiszélesítetted lépésemet alattam, és nem tántorogtak lábaim.
Üldözöm ellenségeimet és elérem őket, és nem térek vissza, míg meg nem semmisültek.
Összetöröm őket, hogy fel sem kelhetnek; lábaim alá hullanak.
Mert te öveztél fel engem erővel a harczra, alám görbeszted az ellenem felkelőket.
És megadtad, hogy ellenségeim meghátráltak, és az én gyűlölőimet elpusztíthattam.
Kiáltottak, de nem volt szabadító, az Úrhoz és nem felelt nékik.
És apróra törtem őket, a milyen a szél elé való por, és megtapodtam őket mint utcza sarát.
Megmentettél engem a nép pártoskodásaitól; nemzetek fejévé tettél engem; oly nép szolgál nékem, a melyet nem ismertem.
A mint hall a fülök, engedelmeskednek, és idegenek is hizelegnek nékem.
Az idegenek elepedtek, és reszketve jőnek elő zárt helyeikből.
Él az Úr és áldott az én kősziklám, magasztaltassék hát az én idvességemnek Istene!
Az Isten, a ki bosszút áll értem, és népeket hajlít alám;
A ki megment engem ellenségeimtől. Még az ellenem felkelők fölött is felmagasztalsz engem, az erőszakos embertől megszabadítasz engem.
Azért dicsérlek téged, Uram, a nemzetek között, és éneket zengek a te nevednek.
Nagy segítséget ád az ő királyának és irgalmasságot cselekszik az ő felkentjével, Dáviddal és az ő magvával mindörökké.
(Károli Gáspár fordítása)
